Képviselőházi irományok, 1906. XII. kötet • 401-462. sz.
Irományszámok - 1906-440. Törvényjavaslat a m. kir. államvasutak és a m. kir. posta- és távirdaintézet részére beszerzendő forgalmi eszközök, valamint a m. kir. államvasutak állomásain és vonalain szükséges beruházások költségeinek fedezéséről
440". szám. 257 mértékben •tud .megfelelni, miért is, tekintve, hogy ott három fővonal forgalma bonyolitandó le, vágányzata legalább 5 vágánynyaí bővítendő s ezen kivül egy kihúzó vágány létesítendő. Ezzel együtt a rendező vágány csoport a forgalmi vágányoki ól teljesen elkülönítendő a végbő!, hogy a rendezést a sűrű közlekedő vonatok ne zavarják. Ekként Szajol állomás Szolnoknak kisegítő rendező-állomásává válnék és mindazon esetekben, a midőn Szolnok állomás korlátolt befogadó képességénél fogva kénytelen a vonatokat Szajolban, sőt azon túl fekvő állomásokon is feltartóztatni és feloszlatni, ezek egy részét Szajol állomás rendezné és indítaná a czeglédi, rákosi ós hatvani irányokba úgy, hogy e vonatok Szolnokon csak áthaladnának. Ez uj rendezőcsoportnak a létesítése annyira sürgős, hogy annak 400.000 koronányi költsége egész összegében már az 1907. évre engedélyezendő. 21. Kisújszállás állomás bővítése. Kisújszállás állomás a szajol—püspökladányi vonal egyik góczpontját képezi, melynek bővítéséről — miután vágányzata és egyéb berendezése elégtelen — a vonal teljesítő-képességének fokozása érdekében feltétlenül gondoskodni kell. • . A szükséges bővítésekre előirányzott 500.000 korona költségből a folyó 1907. évre a legsürgősebb munkák foganatosítására 50.000 korona szükséges. 22. Püspökladány állomás bővítése. Püspökladány állomás általános bővítése már évek óta van tervbe véve azért, mivel az állomás jelenlegi berendezései a három irányból ,beágazó fő- . vonal élénk... forgalmának ellátására elégtelenek. . A bővítés tovább már nem odázható el s annak sürgős végrehajtása annál indokoltabb, mivel nemcsak a Nagyváradon át kelet felől és Debreczenen át északkelet felől a főváros felé és viszont irányuló forgalom fejlődik évről évre, hanem a Debreczen, Nagyvárad, illetve ezen városok hátmögötti vidékeinek egymásközti kölcsönös és Püspökladány állomáson átmenő forgalma is hasonló mórtékben emelkedik, úgyannyira, hogy az állomás jelenlegi berendezése mellett ezen forgalom ellátása állandó nehézséggel jár. ; Az elmúlt óv őszi és téli forgalmában ugyanis Püspökladány állomás szűk vágányhálózata következtében ugy a személyszállító, mint a i tehervonatok rendes közlekedése s ezzel kapcsolatban a kocsik, illetve árúk gyors továbbítása hátrányosan befolyásoltatott. Ennek igazolására szolgáljon az, hogy a múlt óv 3 utolsó hónapjában, a tehervonatok Szoboszlón és Kábán 6—8 óráig vesztegeltek, mert Püspökladány nem volt képes azokat befogadni. : •> E körülmény nemcsak az árúk ós kocsik késleltetését vonta maga után, hanem a vontató erő és személyzet kellő kihasználását is akadályozta. A személyforgalomra nézve felemlítendő, hogy bár az elutazó helybeli utasok száma nem tulnagy, azonban a többi irányból érkező és átszálló utasok száma igen jelentékeny, ugy hogy az utasforgalom megfelelő elkülönítéséről is gondoskodni kell. Mindezen nagyszámú létesítményekre 1,420.000 korona szükséges, melyből a 1907. évre 100.000 korona vétetett fel. '• -23. Küküllöszög állomás bővítése. Küküllőszög állomás forgalma, részben az újonnan "megnyílt sóvárad— parajdi vonalrósz szállításai következtében, annyira megnövekedett, hogy az Képvh. iromány. 1906—1911. XÖ. kötet. 33