Képviselőházi irományok, 1906. X. kötet • 216-330. sz.
Irományszámok - 1906-220. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez, a zombor-óbecsei helyi érdekű vasut engedélyezésének megtörténtéről
82 • 220. szám. magas építmények, az üzleteszközök és a gépészeti berendezés összes terveit, valamint az őrházkiosztási tervezetet is azon vasutigazgatóság utján, a mely az uj helyi érdekű vasútnak üzemét kezelni fogja. Az emiitett államvasuti szabványok érvényessége tekintetében kivételnek esak annyiban lehet helye, a mennyiben az alábbi fejezetek netalán eltérő megállapításokat tartalmaznának. II. Alépítmény. A vasút alépítménye egy vágányra készitendő. A legnagyobb emelkedés, illetve esés egyenes vonalrészeken 5 (öt) °/oo-ben állapittatik meg, kanyarulatokban azonban ez az emelkedés, illetve esés, megfelelően csökkentendő. A kanyarulatoknak a nyílt pályán 300 méternél kisebb sugárral nem szabad birniok. Általában a vasút irány- és lejtési "viszonyait a kivitel czéljaira készitendő épitési tervezetben sem szabad akkéDt megválasztani, illetve olyképen megváltoztatni, hogy kedvezőtlenebbek legyenek azoknál, melyek a korábbi eljárások és tárgyalások, valamint a vasút költségelése és engedélyezése alapjául szolgált tervekben elfogadva, illetőleg megállapítva lettek. Különösen mérvadó ezen kikötés az itt megszabott maximális lejtviszonyokra és minimális ívsugarakra nézve, melyek lényegesen más helyen és nagyobb számban, illetve kiterjedésben, mint a fentebb említett eredeti tervekben előfordulnak, egyáltalán csak kivételes esetekben és ezekben is csak akkor és csak annyiban lesznek alkalmazhatók, ha és a mennyiben azt a kereskedelemügyi minister az engedélyes előzetes kérvényére, az ebben részletesen kifejtendő és kellőleg beigazolandó körülmények és viszonyok által megokoltnak s ennek folytán, valamint egyéb tekintetekből is megengedhetőnek fogja találni. A pályatest szabványos koronaszélessége, az alépítmény felszínében, vagyis a kavicságy alsó felületeinek magasságában mérve, legalább 40 (négy) méter legyen. Görbületekben a töltés külső oldala a túlemelésnek és a vágánykibővitésnek megfelelően kiszélesítendő. A töltések — azok magasságához és anyagához képest — bezárólag 2-5 m. magasságig \ X J2 vagy l 1 /^ lábas lejtőkkel, ennél nagyobb magasságnál pedig legalább 1^/a lábas lejtőkkel létesítendők. A bevágások lejtői általában az anyag nemének és minőségének, valamint a még egyébként figyelembe jövő viszonyoknak és körülményeknek megfelelően állitandók elő. Azonban egy lábasnál meredekebbek ezen lejtők csak is erre minden tekintetben alkalmas kőzetekben fekvő bevágásoknál lehetnek. Vízszintesben vagy csekély lejtésben fekvő bevágások oldalárkai megfelelő fenékeséssel tervezendők és készítendők. Az anyagárkok külső lejtői egy lábasnál meredekebbek nem lehetnek, azoknak töltés felőli lejtői ellenben ugyanoly rézsüvei készítendők, mint maguk a töltések. Mindennemű anyagtermelési és lerakási helyek mindig a földterületek lehető kímélésével, köz- és magánérdekek károsítása nélkül, valamint akképen választandók, illetve állapitandók meg és úgy létesítendők, hogy azok a közlekedésre és vízfolyásra, valamint a pályatest és tartozékainak megfelelő és czélszerű előállítására és fentartására nehézséget, akadályt vagy veszélyt ne képezhessenek, továbbá,