Képviselőházi irományok, 1906. X. kötet • 216-330. sz.

Irományszámok - 1906-220. A kereskedelemügyi m. kir. minister jelentése az országgyüléshez, a zombor-óbecsei helyi érdekű vasut engedélyezésének megtörténtéről

I • „ ' ... 220. szám. .,. .: '— L'; ^ 83 hogy azok közegészségügyi, közrendészeti és mezőgazdasági szempontból kifogás alá ne essenek, úgyszintén minél rendesebb és szabályosabb alakkal és fenékkel, illetve koronával bírjanak. Megállapíttatik azonkívül, hogy nem szabad anyag­lerakási helyeket akként elrendezni és az anyaglerakást olyképen eszközölni, hogy az által a pályának hóval vagy futóhomokkal való befuvása előidéztessék vagy fokoztassék. Az anyagárkok és egyéb anyagnyerési helyek mindenütt ott, a hol az lehetségesnek és szükségesnek fog találtatni, megfelelő mérvben és módon viztelenitendők lesznek, olyképen azonban, hogy a vizlevezetés módja és folyto­nosságának biztosítására előállítandó munkák és müvek által káros vízfolyások ne keletkezhessenek és általában más érdekek sérelmet ne szenvedhessenek. A töltés lába és az esetenként mellette nyitandó anyagárok közt legalább 0-80 m. széles padka hagyandó és ugyanily szélesnek kell lennie a kisajátítási védszalagnak is. E tekintetben kivételt csak a Szabadka-dályai és budapest-zimonyi vasutakkal párhuzamos vonalrészek képeznek, a melyeknél a töltés lábánál hagyandó padká­nak és a kisajátítási védőszalagnak is l'O m. szélesnek kell lennie. A magyar királyi államvasutaknál alkalmazott elhatárolási szabályzatnak érvényessége ezen helyi érdekű vasútra is kiterjesztetik. Szálas- vagy csemete-erdőket átmetsző vagy érintő pályarészek mentén azon védszalagok, a melyeken biztonsági tekintetekből az erdő kiirtandó, az előbb emiitett elhatárolási szabályzatban előirt szélességben beváltandók, illetve kisajá­titandók és mint pályatulajdon elhatárolandók. Ezen beváltás, illetve kisajátitás csak abban az esetben mellőzhető, ha a szabályszerű védszalagok területére nézve az illető erdőbirtokosoktól jogérvényesen kiállított és a központi telek­könyvben a vasút javára bekebelezendő szolgalmi nyilatkozatok szereztetnek be, a melyek értelmében a védszalagok területének be nem ültetése, illetve be nem fásitása, valamint cserje- és bokornövényektől menten tartása örök időkre biz­tosíttatik. Csuszamlások vagy más természetű deformátiók meggátlása, illetve elhárítása és megszüntetése czéljából úgy töltéseknél, mint bevágásoknál megfelelő óvó­intézkedések, valamint a szükséges vizmentesitési és biztositási munkák alkalma­zandók, melyek előre láthatólag csuszamlásra vagy másnemű deformátióra hajr landó terepen — a mutatkozó szükséghez képest — még a földmunkák megkezdése, illetve általában a terep- és talaj egyensúlyának megbolygatása előtt hajtandók végre. Ár-, illetve belvizterületeken átvonuló töltéseknél a pályaszin legalább 0*80 méterrel a legmagasabb ár-, illetve belvizállás felett tartandó. Úgy ilyen helyeken, valamint általában mindenütt ott, a hol azt a helyi viszonyok és körülmények bármi oknál fogva megkövetelik, a pályatest és tartozékai — az épités közben vagy a műszaki felülvizsgálatnál, esetleg pedig a műszaki pótfelülvizsgálat ered­ménye alapján megállapítandó módon és terjedelemben — biztositandók. A pályának azon részein, a melyek a Ferencz-csatorna medrébe esnek, a vasúti töltés lejtői a csatorna legmagasabb duzzasztott vizszine, illetőleg a Tisza folyó legmagasabb árvizszine fölött lévő 0-5 méter magasságig — az elrendelés­hez képest — megfelelő méretű kőlábra támaszkodó kőburkolattal, vagy fűzfa­fonások közt létesített kőkirakással lesznek biztositandók. A hó vagy futóhomok befuvásnak különösen és nagyobb mértékben kitett vonalrészeken a befuvás meggátlására szükségeseknek mutatkozó munkák és egyéb védő intézkedések a pálya építése közben vagy műszaki felülvizsgálatánál, esetleg pedig a műszaki pótfelülvizsgálat, vagy későbbi tapasztalatok eredménye alapján fognak megállapittatni és az építési tőke terhére elrendeltetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom