Képviselőházi irományok, 1910. IX. kötet • 183-215. sz.

Irományszámok - 1906-185. Törvényjavaslat a mértékek használatáról és ellenőrzéséről

70 185. szám. A mértókügy mai állapotának legszembetűnőbb hibái, illetve hiányai a következőkben foglalhatók össze: 1. A hitelesítési szolgálatot a törvényhatóságok saját hatáskörükben és saját anyagi erejükkel nem képesek ellátni. 2. Áz 1874. évi VIII. t.-cz. nem intézkedik a mértékek ós mérőeszközök időszakos újrahitelesítéséről" 3. A mértékek ós mérőeszközök ellenőrzését kizárólag a rendőri hatóságok gyakorolják, a melyek erre kellő szakképzettséggel nem birnak. 4. Az idézett törvény nem nyújt módot arra, hogy az ipari fejlődéssel kapcsolatban használatba kerülő új mértékek ós mérőeszközök hitelesítése kötelezővé tétessék. 5. Az 1874. évi VIII. t.-cz. számos a gyakorlatban be nem vált, zavaros vagy félreértésekre alkalmas határozmányt tartalmaz, így például a hordók jelzését a mórtékhitelesitéssel azonosítja. Legyen szabad a felsoroltak megvilágítása czóljából a következőket előadnom : Az 1874. évi VIII. t.-czikk a mórtékhitelesitést a törvényhatóságok feladatává tette. Már e törvény megalkotása után kiderült azonban, hogy a törvényhatóságok anyagi ereje még a mértékhitelesitőhivatalok első felszerelésére szükséges mintamórtókek ós egyéb készletek beszerzésére sem volt elegendő, a miért is a törvényhozás az 1874. évi XXXI. t.-cz. megalkotásával e beszerzések czóljaira 1876. év végéig való megtérítés kötelezettségével összesen százezer forintot bocsátott előlegképen a törvényhatóságok rendelkezésére. A törvényhatóságok egy része még ezeket az előlegeket sem volt képes kellő időben visszafizetni, némelyik még ma is hátralókban van e visszafizetéssel. Annál kevésbé voltak a törvényhatóságok abban a helyzetben, hogy a mértókhitelesitéssel járó személyi és időnkint felmerülő újabb dologi kiadásokat fedezzék. Miután ehhez képest a kellő pénzbeli alap a mórtóhetelesitőhivatalok felállitására a legtöbb törvényhatóságnál hiányzott, a hivatalok egyes vállalkozóknak bérbe adattak, a kik azután a legkülönbözőbb módon megkötött feltételek mellett mint hitelesítők működtek. Több esetben az ilyen vállalkozók fizettek valami meghatározott bért a törvényhatóságoknak vagy községeknek (mert a törvényhatóságok gyakran törvény ellenére a hitelesítő hivatalok felállításának jogát átruházták a községekre), de sok esetben csupán arra kötelezték magukat, hogy a szükséges felszerelési eszközöket beszerzik ós a hivatalt fentartják, a minek fejében a hitelesítési díj őket illette. Ez az állapot, a mely egyébként már egy évvel a törvény életbe lépte után megkezdődött, annyira elharapódzott, hogy jelenleg a magyar korona országainak területén létező 326 hivatal vezetői közül csak 72 rendes kinevezett tisztviselő, mig szerződéses viszonyban 254 áll. Ezen véve is visszás állapot még súlyosabbá vált az által, hogy a törvény nem intézkedett a hitelesítési díjaknak egységes megállapításáról, hanem csupán a díjak maximumának megállapítását bízta a kereskedelemügyi, illetve a volt földmívelós-, ipar- és kereskedelemügyi ministerre, a mihez képest a 13 417/874. szám alatt kelt földmivelós-, ipar- ós kereskedelemügyi ministeri rendelet az egyes törvényhatóságoknak megengedte, hogy a megszabott maximálisnál kisebb díjtóteleket állapithassanak meg. A törvényhatóságok ezen jogukat részben átruházták a bérlőkre, vagy a hol a jogot nem is adták át formaszerüen, a díjak beszedését nem ellenőrizték. Ezekből folyólag az állapot oda fejlődött, hogy van igen sok vállalkozó