Képviselőházi irományok, 1901. XXXVI. kötet • 681-703., CXXXII-CLXV. sz.

Irományszámok - 1901-689. A Horvát-Szlavonországokkal megujítandó pénzügyi egyezmény tárgyában kiküldött magyar országos bizottság jelentése

84 689. szám. Az 1868: XXX. törvényczikknek abból a rendelkezéséből, hagy a közös kiadások fedezése a teherviselési képesség arányában történjék, önként következik, hogy nem a területen befolyó jövedelem, hanem a terület lakosai által tényleg viselt teher képezheti csak a megosztás kulcsát. Ennek az alapnak keresésénél azonban nem fogadhattuk el a horvát országos bizottság javaslatait. Nem fogadhattuk el az egyenes adókra nézve, mert ezeknél adótörvényeinkben a jövedelmeknek helyi eredete szerinti adó alá vonása a lehető legtökéletesebb t módon van biztosítva, s úgy a kivetésnél, mint az elszámolásnál keresztülvive. Úgy, hogy ezeknél, nemkülönben a bélyeg, díjak ós jogilletékeknél, valamint a dohányjövedóknél és a sójövedelemnél az eddig is szokásos elkülönítés nemcsak a területi bevételt, hanem az illető területnek tényleges teherviselését is képviseli, úgy, hogy ezekre nézve változtatásnak szüksége egyáltalán nem forog fenn. De nem fogadhattuk el a fogyasztási adókra nézve sem a javasolt átutalást, egyfelől, mert az igazolt lehet külön államok között, hanem politikai és forgalmi tekinteteknél fogva, de meg a kezelés nehézkessége és költségessége miatt sem engedhető meg ugyanannak az egységes államnak területén belől, s másfelől, mert a pénzügyi egyezmény kiterjedhet a tényleg befolyt jövedelmeknek mikénti megosztására, de nem terjedhet ki az egyes bevételi források mikénti kezelésére s ígj közjogi rendünk alapvető intézkedéseinek sérelme nélkül a közszolgáltatások kezelésének kizárólag a közös országgyűlés hatáskörébe vágó megállapítását az egyezkedések körébe vonni nem engedhettük. A teherviselési képesség keresésénél leghelyesebbnek véltük azokat az állami bevételeket alapul venni, a melyek, a mint fentebb is említettük, a mellett, hogy területileg biztosan elkülöníthetők, egyúttal a területen lakó magyar állampolgárok valódi megterheltetését is tüntetik ki. Ezek az egyenes adók, a bélyeg- és jogilletékek, a dohány- ós sójövedékből eredő bevételek. Alig tévedünk, ha ezeket Jaz egyenes és közvetett állami adók széles körére, a vagyoni, üzleti, forgalmi viszonyok egészére, a különböző vagyoni viszonyok között levő néprétegekre, sőt még a kényszerű és önkéntes adózás eseteire is kiterjedő különböző közszolgáltatásokat olyakul tekintjük, a melyek a teherviselési képességnek, ha nem is abszolút értelemben biztos kulcsát, de viszonyaink között egyedüli határozott alapra fektetett ismérvét képezik. S azért ezt a kulcsot vettük alapul a törvény 2. §-ában a közös terhek megosztási arányszámának megállapításánál. E kérdés megoldása képezte első feladatunkat. Ugyanezt a kulcsot véltük leghelyesebben alapul venni a magyar korona országai azoknak a jövedelmeinek megosztásánál is, a melyek területileg el nem különíthetők, jelesül a fogyasztási adóknál, a szállítási adónál, lottójövedóknél, mert minden biztosabb támpont híján abból kellett kiindulnunk, hogy ezek a jövedelmek is minden valószínűség szerint az általános teherviselési képesség ismérvei szerint oszlanak meg. Ennek az elvnek elfogadásával, azt hisszük, nemcsak biztosabb alapra fektettük azt a megoldandó második kérdést, hogy a befolyó jövedelmek miként számíttassanak Magyarország és másfelől Horvát-Szlavonországok jövedelméül, hanem a folyton felújuló ellentéteknek is elejét vettük. Harmadik feladatunkat képezte annak a százaléknak megállapítása, a mely szerint Horvát-Szlavonországok jövedelme egyfelől az autonóm s másfelől a közös kiadások között osztandó meg. Nem zárkózhattunk el jelenleg sem attól a már első üzenetünkben kifejezett s eddig is követett méltányossági szemponttól, hogy Horvát-Szlavonországok autonóm szükségletei csak akkor biztosíthatók, ha a jövedelmek nem vétetnek igénybe a közös kiadásokra oly mértékben, a mint erre Horvát-Szlavonországok