Képviselőházi irományok, 1901. XXVIII. kötet • 402-412. sz.

Irományszámok - 1901-412. Az igazságügyi bizottság jelentése a „magyar polgári perrendtartásról” szóló 102. számu törvényjavaslat tárgyában

324 412. szám. kezesei irányadók. A német polgári törvénykönyv 269. §-a szerint pedig teljesítési hely az adósnak lakhelye; a 270. §. szerint az adós ugyan a pénzt kétség esetében saját veszélyére és költségére a hitelezőnek lakhelyére köteles küldeni, de ennek a §-nak utolsó bekezdése világosan kimondja, hogy a teljesítési helyre vonatkozó rendelkezéseket ez nem érinti. Vagyis ez nem állapít meg teljesítési helyet, mert a teljesítési hely ellenkező kikötés hiányában pénzbeli tartozásokra is az adósnak lakhelye. Az osztrák Jurisdictionsnorm 88. §-a szerint az olyan személyek között, a kik kereskedelmi ipart folytatnak, a teljesítési hely illetékességét az árúval egyidejűleg vagy annak megérkezése előtt elküldött és nem kifogásolt olyan faktúra is megállapítja, a mely azt a feljegyzést tartalmazza, hogy a fizetést valamely meghatározott helyen kell teljesíteni, és hogy az ügyletből származó pereket is ugyanazon a helyen meg lehet indítani. Ez a rendelkezés tehát egyrészt abban tér el az 1868 : LIV. t.-cz. 35. §-ától, hogy csak kereskedők között szabályoz külön illetékességi okot, másrészt pedig abban, hogy nem elégszik meg az egyszerű könyvkivonattal, hanem követeli azt is, hogy az alperes a fizetési hely megjelölésével ellátott facturát kifogás nélkül elfogadja. A_z alperes tehát a factura ezen kitétele ellen kifogást emelhet és akkor ez az illetékesség nem áll meg. Kitűnik ebből, hogy téves a javaslat ellen felhozott az az ellenvetés, mintha a kereskedők javára Ausztriában tágabb körű illetékesség állana fenn, mint a melyet a javaslat nyújt, és hogy ennélfogva a magyar kereskedő hátrányban volna az osztrák kereskedővel szemben. Nem tartalmazza a könyvkivonati illetékességet az 1853. évi február hó 16-án kibocsájtott, Fiúméban, valamint Horvát-Szlavonországokban most is érvényben levő Civil-Jurisdictionsnorm sem, úgy hogy a fiumei kereskedő ma sem indíthat keresetet akár kereskedő, akár nem kereskedő ellen a könyvvitel helyének bírósága előtt. 3. A bizottság mindezeknél fogva fentartandónak véli a ministeri javaslat e §-ának azt a rendelkezését, hogy a könyvkivonati illetékességet csak bejegyzett kereskedőnek más — akár bejegyzett, akár be nem jegyzett — kereskedővel szemben létrejött követelésére korlátozza. A javaslat az által, hogy az adósban nem kívánja meg azt, hogy bejegyzett kereskedő legyen, elég tág kört ad ennek az illetékességnek. Miután a kereskedelmi törvény 258. §-ának 1. pontja értelmében kereskedelmi ügylet az áruk és ingó dolgok vétele vagy egyébkónti megszerzése azon szándékkal, hogy azok természetben, át- vagy feldolgozva tovább adassanak, minden iparos, a ki nyers anyagokat vagy félgyártmányokat megszerez, hogy azokból továbbadási szándékkal valamely iparczikket vagy gyártmányt előállítson, pl. a szabó, a czipész, a kőfaragó, a kávéháztulajdonos stb. kereskedőnek tekintendő. Ebből az okból a bizottság mellőzendőnek vélte azt a némely oldalról felhangzott óhajt, hogy e §-ban a kereskedő mellett az iparos is kifejezetten megemlíttessék. A könyvkivonati illetékességnek ily tág körben való megállapítása mellett minden alapot nélkülöz az az aggály, hogy az a hitelt és a kereskedelmi forgalmat megnehezítené. Miután kereskedővel és a legtöbb iparossal szemben ennek az illetékességnek helye van, csak a fogyasztó vevő az, a ki annak köréből kiesik, ezzel szemben azonban a bizottság nem találta sem a közérdek, sem a kereskedelem valódi érdekének szempontjából szükségesnek, hogy oly külön illetékesség állapíttassák meg, a mely esetleg a könnyelmű hitelezést is elősegíti. Annál kevésbbó tartotta a bizottság ezt szükségesnek, mert a javaslat 29. ós 45. §-a módot ad arra, hogy a hitelező a teljesítési hely Írásbeli kikötése vagy Írásbeli alávetés alapján saját lakhelyének bírósága előtt is perelhessen. Az irásba fog-