Képviselőházi irományok, 1901. XXVIII. kötet • 402-412. sz.

Irományszámok - 1901-412. Az igazságügyi bizottság jelentése a „magyar polgári perrendtartásról” szóló 102. számu törvényjavaslat tárgyában

314 412. szám. szüntetése pedig veszedelmes kisérlet volna, a bizottság nem találta döntőnek. A kereskedelmi és váltótörvényszék megszüntetése esetében a budapesti királyi törvényszéknél külön kereskedelmi osztály volna szervezhető, a mit a bizottság szükségesnek tart, sőt czólszerünek véli, hogy Budapesten kivül is olyan városokban, a melyeknek kereskedelmi forgalma szükségessé teszi, kereskedelmi ügyekre külön szaktanácsok állíttassanak fel. Ilykép, a mint az a királyi Ítélőtáblán ós a királyi curián is czólszerünek bizonyult, a szakértelemről kellően lehetne gondoskodni, a nélkül, hogy a külön bírósági hatáskörrel járó bajok felmerülésétől kellene tartani. A bírósági tanácsok tagjainak számára nézve a javaslat fentartja a mai jogot és a bizottság hozzájárult a javaslat álláspontjához. Indítványt tettek ugyan a bizottságban az iránt, hogy ez a szám leszállíttassék olykóp, hogy a kir. ítélőtábla tanácsa az elnökön kivül két bíróból, a curia tanácsa pedig az elnökön kivül négy bíróból álljon. Felmerült továbbá az az indítvány is, hogy a tanácstagoknak ez a leszállítása csak a curián történjók meg. Ezeket az indítványokat a felső bíróság tagjaiban megkívánt kiválósággal, a költségkíméléssel ós a felső bíróságok munkaterhének megkönnyítésével okolták meg. A bizottság azonban nem fogadta el ezeket az indítványokat. Az lebegett ugyanis főleg szeme előtt, hogy az a szabály, mely szerint a felső bíróság az alsóbb bíróságnál két taggal erősebb, hazai jogunkban már régóta fennáll. így van ez bűnvádi perrendtartásunk szerint is és nincs ok, hogy a polgári perrendtartás ebben a kérdésben a bűnváditól eltérjen. Különösen nem lehetne megnyugvással a kir. ítélőtáblákon leszállítani a tanácstagok létszámát, mivel a kir. ítélőtáblának mint felebbezési bíróságnak ítélete ellen csak korlátolt felebbvitelnek (felülvizsgálatnak) van helye. Semmi esetre sem mutatkozik helyesnek a tanácstagok számának leszállításával az új eljárás sikerét esetleg koczkáztatni. A javaslat különben is többrendbeli rendelkezéssel, pl. az érték megállapítására vonatkozó szabályokkal, a házassági perekben a hivatalból való felebbvitel elejtésével, a felülvizsgálati eljárás szabályozásával arra törekszik, hogy legfelsőbb bíróságunk ne legyen munkával megterhelve, és a bizottság reményli, hogy ezek következtében a kisegítő bírói intézményt is idővel meg lehet szüntetni. A javaslatnak az ügyvédi képviselet kérdésében elfoglalt álláspontja az ügyvédi kar körében mozgalmat idézett alő. Kötelező ügyvédi képviseletet kívántak a járásbíróságnál is minden olyan perben, a melynek értéke az ezer koronát meghaladja és a pertárgy értékére való tekintet nélkül a váltóperekben, a kereskedelmi utalványokból és a közraktári jegyekből felmerült perekben, valamint kötelező ügyvédi képviseletet sürgettek a törvényszék előtti felebbezési eljárásban is. Korlátozni óhajtották továbbá a képviseletre jogosult személyek körét, különösen abban a tekintetben, hogy a kereskedelmi meghatalmazott ne képviselhesse főnökét és az ingatlan kezelője azt, a kinél alkalmazva van. A bizottság ezeket a kívánalmakat csak részben teljesíthette. A járásbirósági eljárás úgy van berendezve, hogy ott a fél személyesen eljárhasson és a járásbíróság hatáskörének kiterjesztése nem szolgálhat okul arra, hogy a járásbirósági hatáskörbe eddig nem tartozott, de most odavont ügyekre nézve kötelező ügyvédi képviselet mondassák ki. Nem tartalmaz ily rendelkezést az 1881. évi LIX. t.-czikk, valamint az 1893. évi XVIII. t.-czikk sem, amelyek a járásbíróság hatáskörét sokkal nagyobb mértékben terjesztették ki. A járásbíróságoktól a törvényszékhez felebbvitt ügyekben az ügyvédi kényszer hiánya jelenleg sem okozott bajt, és igy az ügyvédi kényszer kiterjesztése és a fél szabadságának további korlátozása a mai joggal szemben, nem volna indokolt.