Képviselőházi irományok, 1901. XXVII. kötet • 387-401. sz.

Irományszámok - 1901-399. Törvényjavaslat, a kereskedelmi üzlet átruházásáról

399. szám. 18L A szerződés kifejezést a javaslat a K. T. 12. §-ával egyezően csak az élők közti jogügyletek megjelölésére kivánja használni, megkülönböztetésül az öröklés útján való jogutódlás eseteitől. Ez utóbbiakra a javaslat nem kivan kiterjeszkedni, mert ezekben az esetekben az örökös felelősségét tárgyazó szabályok elegendő oltalmat nyújtanak. Ehhez képest a jelen javaslat alapján alkotandó törvény alkalmazásának körében a szerződés fogalma alá az öröklés egyik esetét megalapító örökösödési szerződés sem lesz sorozható. Ugyanez áll a halálesetre szóló ajándékozásra nézve is, ha az a fennforgó esetben a végintézkedés tekintete alá esik. Egyebekben nem okoz különbséget, vájjon a szerződés visszterhes vagy visszteher nélküli-e. ' A mai joggal (K. T. 20. §.) megegyezőleg a javaslat nem kivánja meg a kötelezettségekért valófelelősséghez, hogy az átvevő az üsletczégét az utódlást kifejező toldással vagy a nélkül folytassa. Ennek a kelléknek csak a vélelmezett átvállalási elmélet körében van jelentősége, egyik értelmezési mozzanatként arra nézve, hogy az üzlet átvevője a korábbi üzleti kötelezettségeket magára vállalni akarja. (V. ö. német keresk. törv. 25. §.); — a jelen javaslat elvi álláspontja mellett azonban, mely szerint a kötelezettségekért való felelősség a törvénynél fogva hárul az üzlet átvevőjére, a czég azonossága nem döntő. De az sem szükséges múlhatatlanul, hogy az átvevő magát az üzletet tovább folytassa, mert az átvevő másképen is rendelkezhetik az üzlettel, nevezetesen az üzlet árúit ú. n. partie-kban adhatja tovább, vagy magát az üzletet más módon értékesítheti. Az ekkóp körülirt tényálláshoz a javaslat azt a joghatást fűzi, hogy az átvevő az átruházó kötelezettségeiért ex lege felelőssé lesz. A javaslat tehát mintegy az átruházó törvényes készfizető kezesévé teszi az átvevőt, a kit ehhez képest az átruházó hitelezője az ő kötelmi jogának tartalma szerint egyenesen és közvetlenül egész vagyona erejéig felelősségre vonhat. Ezt a felelősséget a javaslat olyként enyhíti, hogy azoknak a kötelezettségeknek a körét, melyekért az átvevő helyt állni tartozik, kettős irányban, nevezetesen tárgyi és alanyi szempontból megszorítja. Ugyanis: a) Az átvevő az átruházónak csak az üzletből eredő kötelezettségeiért felel. Értetik itt a konkrét üzlet úgj, a miként az a successió tárgya; esetleg, ha az átruházónak több üzlete volt, csak az az üzlet, melyet az, a ki ellen a felelősséget érvényesítik, átvett. Hogy a felelősség az átruházónak csak azokra a kötelezettségeire szorítkozzék, a melyeknek az általános forgalmi felfogás szerint, magában az illető üzletben kellene rendeltetésszerűen fedezetet találniok, természetszerű folyománya az általános indokolás során jelzett annak az elvi álláspontnak, a melyben maga a felelősség gyökerezik. A kötelezettségek megjelölésére használt kitétel »az üzletből eredő kötelezettségek* egyébiránt eléggé biztos támpontulfog szolgálni a gyakorlatban felmerülő kérdéseknek oly módon való megoldására, hogy egyrészt a hitelezők kellő védelmet nyerjenek, másrészt az üzletátvevő túlságosan meg ne terheltessék. A legtöbb kereskedői kötelezettség olyan, hogy már annak külső megtestesülésén, formáján, a bizonyító okiratok minőségén stb. meglátszik a hovatartozandósága, s igy bizonyára igen ritkán lesz majd szükség hosszas bizonyító eljárásra annak kiderítése végett, hogy valamely kötelezettség az átruházott üzletből ered-e vagy nem. Az üzletből eredőként jelentkezik nem csupán az üzlet folytatásához szükséges valamely kötelezettség-vállalás, hanem általában minden oly kötelezettség-vállalás, mely keletkezését az üzletnek köszöni, mely az üzlet létével — úgyszólván — okozatos összefüggésben áll (ex causa gestionis ered). Üzleti kötelezettségeknek