Képviselőházi irományok, 1901. XXVII. kötet • 387-401. sz.

Irományszámok - 1901-399. Törvényjavaslat, a kereskedelmi üzlet átruházásáról

178 399. szám. tétetik felelőssé, a melyeket az üzlet átvételekor ismert vagy a rendes kereskedő gondosságával megtudhatott (l. §.), azok a hitelezők, a kiknek követeléseiről az átvevő az átvétel előtt hibáján kívül nem értesült, védelem nélkül maradnak. Erre való tekintettel megfontolást érdemel, nem kellene-e a hitelezők hathatósabb megvédése czéljából az átvevő felelősségének eme korlátozását csak abban az esetben megengedni, ha az átvétel előtt módot nyújtott az átruházó ilitelezőinek, hogy követeléseiket vele közöljék; jelesül, ha bizonyos idővel — péld. 15—30 nappal — az átvétel előtt üzletátvételi szándékát az üzlettulajdonos beleegyezésével közhirré tette. Azilyen szabály keresztülvihetősége tekintetében azonban komoly aggályok merülnek fel. Az az ellenvetés ugyan, hogy ily rendszer mellett rosszakaró egyéneknek mindig módjukban állana álkövetelések bejelentése által a szándékolt üzletátruházást megakadályozni, kevesebb súlylyal bir; egyrészt, mert az üzlettulajdonos rendszerint fel fogja világosíthatni az átvenni szándékozót a bejelentés alaptalanságáról; másrészt, mert álkövetelés bejelentése abból a czélból, hogy az üzletátruházás meghiusíttassék, mindenesetre magánjogi delictumot képezne, mely a bejelentőt mind a két fél irányában teljes kártérítésre kötelezné. Nagyobb súlylyal esik azonban a latba két más gyakorlati aggály: egyik az, hogy az átruházási szándék ily előzetes közhírré tétele által az üzlettulajdonos hitele — főleg ha azután a tervbe vett átruházás még sem jönne létre — esetleg komolyan megrendülne; a másik az, hogy a concurrentia csakhamar megragadná az alkalmat, hogy az alatt az idő alatt, a míg a szándékolt átruházás létrejötte még függőben van, az üzlet clienteláját meghódítsa. A javaslatnak, minthogy a legitim üzletátruházásokat lehetetlenné tenni vagy túlságosan megnehezíteni nem akarja, ezekkel az aggályokkal számolva, a hitelezők előzetes felhívásának eszméjét el kellett ejtenie és be kellett érnie azzal, hogy az átvevőt — rendszerint — csak az 1. §. korlátai között tegye felelőssé. Az ekként korlátolt felelősség is még nagy jelentőségű. Ha figyelembe vesszük, hogy a javaslat az üzleti tartozásokat illetőleg tudakozódási kötelezettséget állapít meg az átvevő terhére s hogy a rendes kereskedő gondossága annál szigorúbb nyomozást fog e tekintetben megkövetelni, minél több oka volt az átvevőnek, hogy az átruházó kereskedői soliditására nézve kételyeket tápláljon, akkor alaposnak látszik a remény, hogy a javaslat — feltéve, hogy a törvényhozó szellemében alkalmaztatik — az üzletátruházások körül jelenleg tapasztalható legtöbb visszaélésnek az 1. §. korlátai mellett is véget fog vetni. Hogy bizonyos kivételes esetekben (2. §.) a javaslat is szükségesnek látja az átvevő korlátlan felelősségét megállapítani, a részletes indokolás során lesz igazolandó. II. Ámde a hitelezők érdeke nemcsak a tulajdonképeni üzletátruházások eseteiben van veszélyeztetve, hanem akkor is, ha egyes kereskedő fennálló üzletére nézve más valakivel — legyen az akár a saját neje, gyermek vagy egyéb rokona — közkereseti vagy betéti társaságba lép. Az akként alakuló társaság fennálló jogunk szerint a tagok korábbi üzleti kötelezettségeiért nem felel. A K. T. 89. és 140. §-ai kimondják ugyan, hogy aki valamely fennálló közkereseti társaságba, illetve kültagként valamely betéti társaságba lép, a társaságnak addig keletkezett kötelezettségeiért felelős, akár történt a társasági czégben változás, akár nem; de ez a rendelkezés csak esetre vonatkozik, ha valaki egy már fennálló társaságba lép be és nem arra is, ha új társaság keletkezik az által, hogy egy egyéni kereskedőhöz valaki társként csatlakozik. Ez utóbbi esetben az addigi üzlettulajdonos hitelezője a társaság ellen nem fordulhat, a társaságra átszállott üzlet-