Képviselőházi irományok, 1901. XXVII. kötet • 387-401. sz.

Irományszámok - 1901-399. Törvényjavaslat, a kereskedelmi üzlet átruházásáról

176 399. szám. Az örökös sem veheti át a hagyatékot másként, mint a hagyatéki terhekkel együtt. Ugyanez az elv nyer alkalmazást több jogrendszerben, ha egész vagyon vagy vagyonnak hányadrésze élők közötti jogügylet által ruháztatik át másra, (német polg. tvkönyv 419. §-a, a magyar általános polgári törvénykönyv tervezete 1274. §-a). Továbbá örökség eladása esetében: ha az örökös a reászállott örökséget másnak eladja, az Örökségi hitelezők mind az örökség vevője, mind maga az örökös ellen fordulhatnak (osztrák polg. tvkönyv 1278., 1282. §-ai, német polg. tvkönyv 2382. §-a). Ezen a nyomon halad a jelen törvényjavaslat, midőn a kereskedelmi üzletet is oly külön vagyonnak kivánja tekinteni, mely mint ilyen csak terheivel együtt ruházható át. A midőn azonban a javaslat az átvevő törvényes felelősségének elvét elfogadta, egyúttal a felelősség megfelelő korlátozásáról is kellett gondoskodnia, ha csak az üzletátruházásokat gyakorlatilag lehetetlenné nem akarta tenni. Ha az átvevő korlátozás nélkül tartoznék azokért a kötelezettségekért helyt állani, a melyek az átruházót az üzletből kifolyólag terhelik, akkor az üzletátvétel oly beláthatatlan kötelezettségekbe sodorhatná az átvevőt s e szerint akkora koczkázattal járna, hogy alig találkoznék többé, a ki kereskedelmi üzletet hajlandó volna átvenni. Már pedig a javaslat nem kivánja az üzletátruházásokat czélzó komoly és jóhiszemű ügyleteket a kelleténél túl megnehezíteni; mert a fenálló kereskedelmi üzletek, mint olyanok, nem jelentéktelen köz- és magán gazdasági értéket képviselnek, és ha a kereskedőre nézve, a ki üzletét tovább folytatni nem birja vagy nem akarja, gyakran lehetetlenné válnék, hogy azt, mint egészet eladja és az érték szükségképpen kárba veszne. Két irányban lehet szó a felelősség korlátozásáról: először abban, hogy az átvevő ne minden vagyonával, hanem csak az átvett üzleti vagyonnal vagy annak erejéig feleljen az átruházónak az üzletből eredő kötelezettségeiért; másodszor abban az irányban, hogy az átvevő ne mindezekért a kötelezettségekért, hanem csak azokért feleljen, a melyeket az üzlet átvételekor ismert vagy ismerhetett volna. Elvi szempontból a felelősségnek az átvett vagyonra korlátozása helyesnek és igazságosnak látszik. Ha a felelősség az átvevő jogutódi minőségére alapíttatik, a jogi consequentia azt látszik követelni, hogy ő se feleljen szigorúbban, mint más jogutód. Már pedig az örökös, hazai jogunk szerint, az örökhagyó minden tartozásáért ugyan, de mindig csak az örökség erejéig felel. Az örökség vevője sem felel szigorúbban, mint az örökségét eladó örökös. A mely jogrendszerek az egész vagyonnak élők közötti átruházása esetében az átvevőt az átruházó tartozásaiért felelőssé teszik, e felelősséget szintén az átvett vagyonra korlátozzák. Hasonlóan korlátozza fennálló jogunk a megajándékozottnak az ajándékozó adósságaiért való felelősségót. Az abstrakt igazságosság szempontjának az ekként korlátolt felelősséggel elég van téve: az üzleti hitelezők jogos érdeke csak odáig terjed, hogy jogi helyzetük az üzletátruházás folytán ne rosszabbodjék, ez az érdekük pedig meg van óva, ha az a vagyon, a mely eddig követelésük fedezetéül szolgált, nekik azontúl is kielégítési alapul biztosíttatik; arra, hogy jogi helyzetük az üzletátruházás folytán kedvezőbbre változzék, számot nem tarthatnak, nem követelhetik tehát jogosan, hogy az átvevő nekik az átruházó tartozásaiért az átvett vagyonon kivül egyéb vagyonával is feleljen. Bármily helyes legyen is azonban elméletileg az átvett vagyon erejéig való felelősség, e rendszer keresztülvitele az üzletátruházásoknál oly gyakorlati nehézségekkel jár, melyek annak előnyeit nagyrészt meghiúsítanák. E rendszer mellett minden perben, melyet valamelyik hitelező az üzlet átvevője ellen indít, vita és bizonyítás tárgya volna, hogy mennyi vagyont vett át az üzletátvevő; s ha a hitelező helyzetét meg lehetne is könnyíteni az által, hogy e tekintetben az átve-