Képviselőházi irományok, 1901. XXVII. kötet • 387-401. sz.

Irományszámok - 1901-399. Törvényjavaslat, a kereskedelmi üzlet átruházásáról

399. szám. 175 átruházóval szemben tett. A törvény az átruházó és az átvevő között a tartozások átvállalására nézve létrejött megállapodást úgy tekinti, mint a hitelező javára — in favorem tertii — kötöttet, a melyből ugyanazért a hitelezőnek az üzletátvevő ellen saját nevében közvetlen kereseti joga van. Azonban már fennálló törvényünk is túlmegy itt a felek szándékán, mert nem tekint arra, hogy a felek valóban a hitelező javára akartak-e szerződni, s különösen akarták-e, hogy a hitelezőnek az ő megállapodásuk alapján az átvevő ellen közvetlen kereseti joga származzék; annál kevésbbó kivánja meg a törvény, hogy ily szándék valami módon, például a hitelezők külön értesítése vagy a tartozások átvállalásának közhírré tétele által, külsőleg nyilvánuljon. Ha az átruházó s az átvevő maguk között megállapodtak abban, hogy az átvevő az üzleti tartozásokat magára vállalja, ellenkező akaratuk sem gátolja meg a K. T. 20. §-ában meghatározott azon jogkövetkezmény beálltát, hogy az átvállalás a harmadikkal szemben is hatályos legyen. Az új német kereskedelmi törvénykönyv 25. §-a kimondja ugyan, hogy a ki élők között szerzett kereskedelmi üzletet az addigi czég alatt az utódlásra mutató toldattal vagy a nélkül tovább folytat, az előbbi üzletbirtokosnak az üzletből eredő kötelezettségeiért felel; de nem is tekintve, hogy ez a felelősség csak abban az esetben áll be, ha a czég is átmegy az átvevőre s ő az üzletet az addigi czég alatt tovább folytatja, a törvény megengedi a feleknek, hogy ezt a felelősséget harmadik személyekre is kiterjedő hatálylyal szerződésileg kizárhassák vagy korlátozhassák, feltéve, hogy az erre vonatkozó megállapodásuk a czégjegyzékbe bevezettetik és közzététetik, vagy a felek valamelyike által a harmadiknak tudtára adatik. A felelősség tehát itt kizárólag a védelmezett átvállalásra van alapítva, s elesik, mihelyt az átvevő ellenkező szándékát törvényszabta módon nyilvánítja. A czég átvétele nélkül az üzletátvevő a német kereskedelmi törvény értelmében csak abban az esetben felel az átruházó üzleti tartozásaiért, ha erre külön kötelezési alap van, különösen ha az átvevő a tartozások átvállalását a kereskedelmi szokásnak megfelelőleg közzéteszi. Nyilvánvaló, hogy ez a szabályozás a nálunk mutatkozó bajokon segíteni nem volna alkalmas, tehát a jelen törvényjavaslatnak mintául annál kevésbbé szolgálhatott, mert a német szakkörökben is igen tekintélyes azoknak a száma, a kik a törvényes felelősség rendszerét tartják megfelelőbbnek. (így többek közt Völderndorff, Endemann és a XV, német jogászgyűlés tekintélyes kisebbsége.) Azoknak a visszaéléseknek, a melyek az üzletátruházások körül nálunk napirenden vannak, csak úgy lehet gátat vetni, ha az átvevőnek az átvett üzlet tartozásaiért való felelőssége független lesz attól: el akarja-e ő vállalni e felelősséget vagy sem, ha e törvény a felelősséget mint az üzletátvétellel járó törvényes kötelezettséget parancsolóan kimondja. E jogtótel, melynek felállítását égető gyakorlati szükség követeli, elméletileg is igazolt. A törvényes felelősség a successio gondolatán alapszik. A kereskedelmi üzlet nem pusztán egyes vagyontárgyak foglalatának, hanem aktívákból és passivákból álló oly vagyonösszességnek tekintendő, mely önálló gazdasági rendeltetésénél és a forgalmi életben való szerepénél fogva a kereskedő egyéb vagyonától, sőt egy másik üzletétől tényleg elkülönülő szerves egységként jelentkezik. A kereskedelmi üzletben a,z aktívák, mint positiv vagyonelemek, a passivákkal, mint negatív vagyonelemekkel egybekapcsolódnak, annyiban, a mennyiben normális viszonyok közt ez utóbbiak az előbbiekben találják fedezetűket. ISTem mutatkozik tehát megengedhetőnek, hogy az üzlet mint fogalmi egész elidegeníttessék, — a nélkül, hogy az átvevő a passivákat is át ne venné. Ellenkezőleg igazolt, hogy üzlet átruházásánál a tartozások átszállását illetőleg azok a szabályok nyerjenek nagyjában alkalmazást, a melyek az egyetemes jogutódlás esetében állanak.