Képviselőházi irományok, 1901. XXIII. kötet • 301-317., LXVII-LXXV. sz.
Irományszámok - 1901-300. Az osztrák-magyar vámterület autonom vámtarifájáról szóló törvényjavaslat általános és részletes indokolása
88 300. szám. Súlyhatárul a 120 kilogramm fogadtatott el, abból az indokból, mert körülbelül ez a súlyhatár felel meg annak az átlagos minőségnek, a mely súlyhatárnál a hússertés a zsírsertéstől elválasztható, és a mely határon fölül a keletről származó zsírsertés a magyar zsírsertéssel mind a saját fogyasztó piaczainkon, mind pedig a nyugati piaczokon is a versenyt fölvenni képes. Hízlalóiparunk védelmére tehát azt a súlyhatárt kellett figyelembe vennünk, a mely súlyhatár kezdeténél a mi hazai zsírtermelésünk a kedvezőbb viszonyok közt termelő külföldi versenynyel szemben fokozott védelmet igényel. Ezen 120 kg-os súlyhatár mellett a sovány ós félig hízott sertések az alacsonyabb vámmal terhelt könnyebb, a hízott sertések pedig a magasabb vám alá vett nehezebb kategóriába kerülnének. A két kategóriát különálló tarifaszámok alá foglalni azon okból nem látszott megfelelőnek, mivel lényegileg egynemű, csak súly és ígj csak érték tekintetében különböző árúról van szó. Ehhez a két altételhez harmadik gyanánt az eddig külön tarifaszám alatt foglalt malaczok vétettek, a mely módosítás már csak a rendszeresség szempontjából is indokolt. Fentartatott azonban a malaczok minősítésének súlyhatárául a jelenlegi 10 kg-os súly. A mi már most ezen 3 tarifatétel alá sorolt árúra vonatkozó vámtételeket illeti: ezek mérvének megszabásánál figyelembe kellett venni azt, hogy azok olyan magasságban állapíttassanak meg, hogy egyrészt a sertésvész pusztításai következtében tetemesen megcsökkent sertéstenyésztésünknek regeneráczióját elősegítsék és hazai termelésünket a külföld nyomasztó versenye ellen megvédjék, másrészt a sertésvész okozta nagy koczkázat által kétségessé vált hazai sertóshízlaló ipart, mely még nemrég is közgazdasági életünknek jelentős tényezője volt, lehetőség szerint ismét talpraállítsák. Erre a czélra a jelenlegi vámtótelek teljességgel elégteleneknek bizonyultak. Sertéstenyésztésünk a sertésvész esélyei miatt nagy koczkázattal dolgozik, és ennek a helyzetnek káros voltát a külföldi behozatal sokszorosan fokozza, mert nemcsak az értékesítési viszonyokat rontja a nagyobb kínálat okozta árcsökkentő hatással, hanem rontja az állategészségügyi viszonyokat is, költséges és a szabad forgalmat gátló óvintézkedéseket tesz szükségessé, ós ezzel közvetve még súlyosabbá, még költségesebbé teszi a hazai termelők helyzetét. Mivel pedig a hazai sertéstenyésztés ezen súlyos helyzete épen az olcsóbban termelő, külterjes viszonyokkal biró államoknak szolgált nagy előnyére (a zsírtermelés leginkább a külterjes gazdasági viszonyok között találja meg a fejlődéséhez szükséges feltóteleket), a versenyt a behozatallal szemben a mi tenyésztésünk, már eddig is csak veszteségek árán birta fentartani. Sertéstenyésztésünk ezért a közelmúltban hanyatlásnak indult. Hozzájárul ehhez, hogy Németország — azelőtt kivitelünk legnagyobb piacza •—• teljesen elzárja magát a mi kivitelünk elől, ugy hogy (ha csak idők multán és nagy költséggel ujabb piaczokat nem sikerül szereznünk) azzal a helyzettel kell számolnunk, hogy sertéstenyésztésünk összes termékeinek egyedüli piacza jövőre kizárólag a vámterület lesz. Míg tehát a nyugoti államokéhoz képest igen külterjesnek nevezhető gazdasági viszonyaink között a zsírsertés-tenyósztés és az ezzel kapcsolatos sertéshízlalás egyik legfőbb feltételét képezi a gazdasági élet fejlődésének, másrészről mindkettőnek fentarthatását a külső viszonyok szinte alapjukban támadták meg. A sertéstenyésztés és hizlalás ezen helyzetével kellett számolni a vámtételek megállapításánál és e mellett különösen arra is figyelemmel lenni, hogy legalább saját piaczainkon, a melyeken előreláthatólag hosszú időre a hazai termelés magában is könnyen fog túlkínálatot okozni, az olcsóbban termelő államok egészségtelen versenye legyen hathatósan ellensúlyozva.
