Képviselőházi irományok, 1901. V. kötet • 107-148. sz.

Irományszámok - 1901-148. Törvényjavaslat, a Bega csatornának a temes-begavölgyi vizszabályozó társulat ármentesitése érdekében is szükséges rendezéséről

390 148. szám. az általános érdekeltség a társulásban rejlő nagy erő igénybevételére vállal­kozott. Ugy de még e téren is elmaradhatlan volt, hogy a szenvedett károkból merí­tett tanulságok vezessék reá a nagy érdekeltséget, hogy az elérendő czél meg­valósítását csak egyesült erőkkel lehet remélniök. Mikor ugyanis a Temes-Bega nagy medenczéjónek érdekeltsége az ármentesítés kérdését a múlt század hatvanas éveit megelőzőleg a Haky Dániel által készitett tervek alapján társulás segélyével megoldani elhatározta, még abban a csalódásban ringatódzott, hogy ennek a feladatnak részlegesen, kisebb körökre kiterjedő tevé­kenységgel is urává lehet. Az 1859. évben fellépett eddig ismert legmagasabb és legnagyobb tömegű árviz Temes ós Torontál várraegyék igen jelentékeny területét, kerek 490.000 kat. holdat elárasztván, Haky Dániel, az akkori begacsatornai mérnöki hivatal igazgató­főmérnöke utasittatott oly ármentesitési terv elkószitésóre, mely az egész vizrend­szer árvizeinek kártalanná tótelét eredményezze. Nevezett igazgató-főmérnök ide vonatkozó tervezetének sarkalatos elvét az képezte, hogy a Bega fausztató- és hajózó csatornának, mint a hogy a Bega Temesvár fölötti ós alatti részét szokás nevezni, az árvizek elvezetése nem képez­heti feladatát, mert arra elégtelen méreteinél, valamint hosszának nagy részében a környező földszin fölött fekvő medrénél fogva nem is képes. Ennélfogva a Bega fausztató csatornából az 1758—1760-as években Kis-Topolovecznél a Temes folyóba nyitott u. n. árapasztó-csatorna és a Temesnek Szirbova község feletti szakasza által bezárt területén a két folyó árvizeit egy mesterségesen körülkeritett meden­czébe kivánta kibocsátani, hol azok kiegyenlitődvén, a Temes folyó töltésközébe egyenletesen jutottak volna alá, hol azokat a régi ligeti Temeság mentén is fen­tartandó töltések köze folytatólag annyira tározta volna, hogy a Rudna alatti szakaszra jutó ós tömegükben megfogyatkozott vizek ott már kártétel nélküli lefolyást nyerhettek volna. Ez volt az első ismertebb rendszeres terv, mely a Temes-Bega völgyének egységes ármentesitésével foglalkozott; ennek alapján 1863-ban meg is alakult az u. n. »Temes-szabályozási társulat«, de ugyanekkor a Versecz környékén létező mély medenczóben fellépett vizek szabályozására is több kisebb társulat vállalkozott. A múlt század hatvanas éveinek végén és főként a 70-es évek elején bekö­vetkezett csapadékdús esztendők romba döntötték e külön társulatok alkotásait, és az érdekeltek előtt az egymás területére kiáradó vizek minden érvnél nyomó­sabban bebizonyitották azt a feltétlen igazságot, hogy a Temes és Bega völgyeiben fellépő vizáradások ellen egységes, az egész vizszerkezetre kiterjedő terv ós egy­öntetű munkálkodás révén lehet csak eredményesen eljárni. Az emiitett nagy vizkárokból merített tapasztalatok és kényszerűség az érde­keltséget arra inditotta, hogy a társulást az egész Temes-Bega völgyére egységesen hajtsa végre és a kormány a terv kidolgozásával a vizépitészet terén neves Képessy József kir. főmérnököt bizta meg. Későbbi ismétlések elkerülése és az átnézhetőség czéljából czélszerűnek látszik már itt felemliteni, hogy az a számos terv, mely ez országos érdekű kérdés meg­oldása érdekében egész a mai napig megszülemlett, lényegileg két fő elv alapján épült fel, ós mindenkor a körül fordult meg, hogy a Bega folyó árvizei hol és miképen helyeztessenek vagy vezettessenek el? Az egyik elv az, hogy a Bánság egyetlen folyómedre, a Temes használtassák fel a Bega kárt okozó vizeinek is elvezetésére; a másik pedig abban keresi a megoldást, hogy a hegyvidékről hirtelen lezúduló viztömeg útjában ideiglenesen

Next

/
Oldalképek
Tartalom