Képviselőházi irományok, 1901. V. kötet • 107-148. sz.

Irományszámok - 1901-148. Törvényjavaslat, a Bega csatornának a temes-begavölgyi vizszabályozó társulat ármentesitése érdekében is szükséges rendezéséről

148. szám. 391 azon a ponton tartóztassák fel, a hol a vizek a lapályba belépni készülnek és az esósvesztesóg azokat a vezető medrekből való kilépésre és időszakos veszteglésre kényszeríti. Az első tehát az árvizeknek akadálytalan levezetésével, a második a tarozás segélyével törekszik a czél elérésére, mely mindkét esetben az egész Temes-Bega völgyének egyöntetű és egyenlő biztonságot nyújtó ármentesitése lett volna. Minthogy azonban az egyes tervezők leggyakrabban mindkét elv alapulvétele mellett is megvilágitani törekesznek a megoldás körül felmerülő és tekintetet érdemlő előnyöket és hátrányokat, azért ajánlatosnak mutatkozik az eddig készült tervek feletti áttekintés megkönnyebbitésére az egyes terveket nem az emiitett két főelv szerinti csoportositásban, hanem keletkezésük idejének sorrendjében mutatni be ugy, a mint azokat az 1897. évi XXI. törvényczikk indokolása vázlatosan már a törvényhozás előtt ismertette volt. Visszatérve azért Képessy József kir. főmérnök emiitett megbízatására, nevezett igyekezett meghatározni azt a viztömeget, melyet a Temes és Bega folyók leg­nagyobb vízszolgáltatásuk idejében szállitanak a lapályra. Képessy a Bega 1859. évi árvizének legnagyobb másodperczenkénti vízszolgáltatását 241 m 3-ben állapitotta meg, s ebből a viztömegből 58°/ 0 , azaz: 140 m 3-t a kellően kibővitendő árapasztó csatornán a Temesbe kivánt vezetni, 101 m 3-t pedig a Bega részére tartott fenn, melyet Becskerekig a jelenlegi mederben, onnét Aradácz felé egy kiágazó új mederben tervezett a Tiszába vezetni, s a hajózó csatornán a vizi útnak minden vizállásnál Temesvárig leendő biztositása érdekében 4 zsilipet (csegét) tervez. A Bega csatornában szükséges berendezések költségein kivül a Temes folyó és mellékvizein az ármentesités megvalósítása czéljából végrehajtandó munkák költsé­geit Képessy 13,432.508 korona 40 fillérben számitotta. Az igy kidolgozott tervek felsőbb jóváhagyást nyertek és azok alapján az 1871. év márczius hó 5-én megkötött szerződés értelmében új szervezettel meg­alakult az egész vizszerkezetre kiható munkakörrel a mai temes-begavölgyi viz­szabályozó társulat. Feladatául a társulat az O-Bega, Beregszó, Temes, Kojga és Berzava folyók, valamint ezek mellékvizeinek és csatornáinak szabályozását tűzte ki. Az újonnan szervezett társulat hozzá is fogott a védőmunkák keresztülvitelé­hez és e czélból felvett a bécsi általános földhitelintézettől egy 6 millió arany­forintos kölcsönt igen súlyos feltótelek mellett, ugy hogy a munkákra nemcsak hogy nem maradt több 7,656.105 korona 18 fillérnél, hanem a társulat fizetési kötelezettségének csakhamar megfelelni nem tudott, és a társulat ügyei rohamosan oly ziláltakká lettek, hogy a társulat önkormányzatát a volt közmunka- és közle­kedésügyi minister a társulat nagyobb érdekeltjeinek kérelmére már az 1879. év november havában felfüggesztette és a társulat pénzügyeinek rendezésére kormány­biztost küldött ki. Azonban az elégtelen műszaki adatok alapján Képessy tévedett a Bega leg­nagyobb árvizhozományának meghatározásában, s azért a különben is elégtelen pénzeszközökkel létesitett védőmüvek feladatuknak megfelelni képtelenek voltak, a mi maga után vonta az ujabb tervezések szükségét annyival is inkább, mert a temes-begavölgyi vizszabályozó társulat pónzviszonyainak mindinkább fokozódó kuszáltsága következtében az 1882. évi XXVI. törvényczikk kimondta, hogy a temes-begavölgyi vizszabályozó társulat ügyei az 1882. év július hó 1-étől kezdve későbbi törvényes intézkedésig államilag látandók el. Ekkor készültek a temesvári volt Bega-csatornai mérnöki hivatalban az 1884. évben azok a vagylagos tervek, melyeknek czóljuk volt egyrészt a Képe ssy-féle

Next

/
Oldalképek
Tartalom