Képviselőházi irományok, 1896. XXXVII. kötet • 1057-1077., CCCLXXXIV-CCCXCIX. sz.

Irományszámok - 1896-1063. Törvényjavaslat a vármegyék pénztári és számvevőségi teendőinek ellátásáról

50 ' 1063. szám. A fennálló vármegyei pénzkezelési rendszer nem felel meg a kor követelményeinek, mert az sok irányban az egyéni bizalom ingatag alapjára van fektetve, az ellenőrzés pedig — a kellő biztosítékok hiányában — hatálytalan. Némi egység, — megrontva bár a helyi befolyások által, és többé-kevésbé elértéktelenitve a szakértelem nélküli kezelés folytán — kifejlődött ugyan a szó szorosabb értelmében* vett vármegyei közigazgatási pénzkezelésnél és számvitelnél, de a gyámpénztári kezelésnél a visszásságok már élénkebben érezhetők; már pedig a helytelen rendszer káros következményei elmaradhatatlanok a kiválóan alakiságokhoz kötött pénzkezelés és számvitel terén. Tényleg sok helyen nemcsak szabálytalan, de törvényellenes gyakorlat is kapott lábra. Kezdetleges ellenőrzés, a mely könnyen visszaélésekre ad alkalmat; — nehézkes, lassú működés, a minek nemcsak a közszolgálat vallja kárát, hanem a mely egyesek érdekeire is hátrányos befolyással van; — az utalványozási jog gyakorlásánál illetéktelen túlterjeszkedés, — különösen pedig a gyámpénztári kezelésnél a számviteli rendszernek vármegyénként eltérő megállapítása, feltűnő hiányossága, a kiutalásra váró árvapénzeknek jogosulatlan visszamaradása, néhol visszatartása, a gyámpénztári kölcsönök esedékes tőketörlesztéseinek évtizedeken keresztül elhanyagolt behajtása és ennek nyomán a behajthatatlanná vált követeléseknek növekedő száma: ezekben nyilvánulnak főképen a-jelenlegi rendszer hibái. A hiányos és felületes ellenőrzés mellett a kormányhatósági felügyeletet sem a vármegyei, sem a gyámpénztári kezelés terén kellő alapon gyakorolni nem lehet. E felügyelet ma számos esetben puszta tapogatódzás, legfeljebb csak statisztikai értékkel biró kimutatások és számadási kivonatok alapján. Eltekintve azoktól a vagyonkezelésre vonatkozó concret határozatoktól, a melyeket törvényeink a kormány végelintézésétől tesznek függővé, — a vármegyei és gyámpénztári számadásokat a törvényhatóságok saját hatáskörükben állapítják meg. Csakis a vármegyei közigazgatási kiadásokra adott állami javadalmazásról terjesztetnek fel a belügyministerhez okmányolt számadások. A gyámpénztár kezeléséről egyszerűen csupán főkönyvi kivonatok és az évi mérleg, — az alapokról és alapítványokról pedig csak számadási kivonatok terjesztetnek fel a szakministeriumokhoz. Minthogy pedig a sokfejű vármegyei törvényhatósági bizottságnak sem ideje, sem módja nincs arra, hogy a számadások szövevényeibe hatoljon és azokat a maguk összefüggésében a részletekre nézve is átvizsgálja, a számadásokra vonatkozó határozathozatalnál teljesen a számvevőségi vizsgálatra kénytelen támaszkodni. A mennyiben tehát ez a vizsgálat hiányos volt, ezek a hibák és az ezekkel okozott károk az alakilag végérvényesen elintézett számadással együtt végleg el vannak temetve. Az autonóm hatóság részére a számadások megvizsgálása és jóváhagyása körül biztosított széleskörű jogok mellett gondoskodni kell tehát arról, hogy az a szervezet, a mely a vármegye saját vagyonkezelésének ellenőrzésére és közvetlen számvitelére hivatva van és a melynek e mellett kiváló feladata, hogy a vármegye felügyelete alatt levő autonóm testületek, rendezett tanácsú városok és községek vagyonkezelését ellenőrizze: ezt a munkáját szakértelemmel és szabatosan teljesítse. Tapasztalati igazság, hogy minden ellenőrzés annál hatályosabb, minél közelebb működik az ellenőrzendő cselekményhez és annál sikeresebb, minél gyorsabban követi a cselekményt; hogy továbbá csakis akkor lehet eredményes, ha tartósan, a maga összefüggésében kiséri figyelemmel a kezelést. Ebben rejlik a magyarázata annak is, hogy a kormányhatósági felügyelet, — bármily behatóan gyakoroltassák is az, — soha sem pótolhatja a rendszeres helyi ellenőrzést, mert nem rendelkezik a közvetlenség eszközeivel. És azért, fűzze bár a kormány a rendeletek ezer szálával magához a helyi igazgatást, fejleszsze bár a végletekig a központi