Képviselőházi irományok, 1896. XXXIV. kötet • 980-1017. sz.
Irományszámok - 1896-997. Törvényjavaslat az állami gyermekmenhelyekről
997. szám. 145 Az állami gyermekmenhelyek felállításával távolról sem szándékozom a társadalom közreműködését, mely eddig oly eredménydús volt, mellőzni, sőt azt még inkább éleszteni óhajtom; de czélirányosabbnak tartom, hogy a két tényező, t. i. az állani és társadalom közreműködése azon egyedül egészséges alapon szerveztessék, hogy a társadalom ellenőrizze a kormány közegeinek működését, ne pedig ugy, hogy megfordítva, a kormány közegei gyakoroljanak ellenőrzést a társadalom tevékenysége felett. A társadalom közreműködésének igénybevételét, az állami ós társadalmi tevékenységnek egymással szerves összeköttetésbe hozatalát különösen akként szándékozom megvalósítani, hogy ott, hol hasonló czólú emberbaráti egyesületek léteznek, azok vezetőiből és szakfórfiaiból többeket a szervezendő felügyelő bizottságba fogok kinevezni; ott pedig, hol ily egyesületek máig nem alakultak, a mi többnyire a vele járó terhek miatt hiúsult meg, óly egyesületek alakítására fogom a közönséget buzdítani, melyeknek tagjai évi tagdíj fizetése nélkül, csupán emberbaráti szeretetből fognak segédkezet nyújtani az elhagyott gyermekek sorsának javítására s úgy az intézeti tisztviselők, mint a törvényhatósági és községi közegek e téren való működésének ellenőrzésére. De nemcsak a társadalom támogatására számitok ez ügyben, hanem azon városok segítségére is, hol a gyermekmenhelyek fel fognak állíttatni s reményiem, hogy az a nemes emberbaráti szeretet, mely legújabb időkben törvényhatóságok és községek részéről kórhazak építése körül oly áldozatkésznek bizonyult, az elhagyott gyermekek sorsának enyhítésénél is hasonlóan meg főg nyilatkozni és úgy Budapest székesfőváros, mint a többi városok legalább telket s a városok erejéhez mért egyéb kedvezményeket fognak e czélra felajánlani. Az állami gyermekmenhelyek létesítése a társadalom eddigi buzgó működését egyáltalán nem fogja feleslegessé tenni, mert oly sok még a teendő az elhagyott gyermekek gondozásának terén, hogy ha az állam egészen is átvenné a hatóságilag elhagyottaknak nyilvánított gyermekek gondozását, megmaradnak még azok, kiket hatóságilag elhagyottaknak nyilvánítani nem lehet ugyan, de mégis segélyre szorulnak, különösen a 7 éven felüli elhagyott gyermekek, kiknek gondozása az 1886 : XXII. t.-cz. 145. §-a és az 1898 : XXI. t.-cz. 8. b) pontja értelmében a község feladata, mely feladat azonban .-—a mint erre fentebb is rámutatni szerencsém volt — községi életünk fejletlenségénél, számos község szegénységénél s értelmi alacsony fokánál és a lanyha ellenőrzésnél fogva sok esetben alig, de részben nem is foganatosittatik. Minthogy pedig a 7 évet betöltött elhagyott gyermek nem kevésbbé szorul támogatásra, mint a 7 éven aluli, ha a nagy gyermekhalandóságot kevesbíteni, a 7 éves korukig államköltségen felnevelt gyermekeket megtartani s az állam hasznos polgáraivá felnevelni akarjuk : ezen irányban a társadalom közrehatására bőséges tér nyílik, sőt lehet, hogy e tekintetben még további törvényes intézkedésekre is szükség lesz. Indokolásom általános részének befejezéséül még a külföld ez irányú intézményeiről kívánok néhány szót szólani. Ausztriában a II. József császár által az egyes tartományokban felállított lelenczházakat idők folyamán beszüntették úgy, hogy ma csak a bécsi, prágai, az 1899. január 1-én újból megnyílt gráczi és az 5 jelentéktelen dalmácziai áll fenn. E lelenczházakban csakis a velük kapcsolatos szülőházakban született gyermekek vétetnek fel és adatnak ki onnan dajkaságba, a miért anyjok az intézetben négy hónapi dajkaszolgálatot köteles teljesíteni. Stájerország volt az első, mely az elhagyott gyermekek védelmére 1896-ban törvényt alkotott, melynek hatálya azonban a gyermekekre csak két éves korukig terjed, azontúl a gyermek úgy itt, mint az összes ausztriai tartományokban, a község terhére esik. KÉPVH. IROMÁNY. 1896—1901. XXXIV. KÖTET. 19
