Képviselőházi irományok, 1896. XXVIII. kötet • 788-826., CCXC-CCXCVI sz.

Irományszámok - 1896-807. Törvényjavaslat az irodalmi, művészeti és fényképészeti művekre vonatkozó szerzői jogok kölcsönös védelme végett a Németbirodalommal 1899. évi deczember hó 30-án Berlinben kötött egyezmény beczikkelyezése tárgyában

807. szám. 129 Az úgynevezett alaki viszonosság alapján már eddig is több állammal kötöttünk egyezményt a szerzői jogok védelmére. Ilyen az 1887. évi IX. törvényezikkhez képest a magyar királyi kormány és az ausztriai birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok kormánya közt az 1887. évi május hó 10-én (1887. évi R. T. 1509. lap.) létrejött egyezmény, ilyenek továbbá az 1890. évi július hó 8-án Olaszországgal (1891. évi III. t.-cz.), valamint az 1893. évi április hó 24-én Nagy-Britannia és Irhon egyesült királyságokkal (1894. 'évi X. t.-cz.) kötött államszerződéseink. Lényegben hasonló elvi alapokon áll az a régibb egyezmény is, mely a szerzői jogok kölcsönös oltalma végett 1866. évi deczember hó 11-én Francziaországgal (1879. évi R. T, 115. lap.) létrejött és a melyet legutóbb az 1884. évi VI. törvényezikkbe iktatott kereskedelmi egyezmény pótezikke továbbra is érvényben tartott. A magyar kormány már 1892-ben kijelentette, hogy hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni a Németbirodalommal a szerzői jog védelmére kötendő egyezmény létesítése végett azon az alapon, melyen az 1890. évi július hó 8-án Olaszországgal hasonló czélból kötött államszerződésünk áll. A tárgyalás az egyezmény megkötése iráut akkor abban maradt, de a németbirodalmi kormány az 1897. évben újra fölvette. E tárgyalás eredményét képezi a beczikkelyezés végett ezúttal bemutatott egyezmény, melyet a meghatalmazottak eredeti magyar és eredeti német szövegben 1899. évi deczember hó 30-án irtak alá. A mi a részleteket illeti, az egyezmény egyes czikkeihez a kővetkező megjegyzéseket fűzhetem. Az 1. és II. csikkhez. Emlitve volt, hogy a jelen egyezmény, mely fentebb idézett olasz és angol államszerződéseink mintájára készült, viszonossági egyezmény jeliegével bir. Alapelve tehát általánosságban az, hogy az egyik állam belföldi törvényhozása által a hazai műveknek nyújtott védelem megilleti azokat a müveket is, melyeket az illető másik állam belföldi törvényhozása hazai művek gyanánt véd. Az alaki viszonosság kölcsönös biztosítása azonban két irányban van korlátozva az anyagi viszonosság elveinek alkalmazása által. Ama két kérdés eldöntésénél ugyanis, vájjon a mű egyáltalában élvez-e törvényes védelmet és ha igen, mennyi időn át illeti azt törvényes védelem: nem a védelmet nyújtó, hanem az illető másik állam törvényeit kell abban az esetben szem előtt tartani, ha az utóbbi törvények a szerzőre vagy jogutódára nézve kedvezőtlenebbek. A szóban forgó két korlátozás ki van kötve valamennyi hasonló szerződéseinkben, úgyszintén idegen államoknak számos ilyen egyezményeiben, sőt a szerzői jogok oltalmára az 1886. évi szeptember hó 9-én létrejött berni nemzetközi unió megállapodásaiban is. Természetes egyébiránt, hogy egyik állam sem védelmezheti azokat a reá nézve teljesen idegen műveket, melyek saját hazájukban egyáltalában nem, vagy már nem részesülnék oltalomban. A jelen egyezmény szükségesnek találta azt is, hogy annak meghatározásánál, vájjon mely művek essenek az egyezménynyel biztosított szerződésszerű védelem alá, szintén két korlátot állitson fel. A különböző államoknak a szerzői jogokról szóló törvényei ugyanis nem csupán egy, hanem több oly okot jelölnek meg, melynek fenforgása esetén az illető művet közvetlenül már a belföldi törvényhozás védelemben részesiti. A magyar törvény (1884. évi XVI. t.-cz. 79. §-a) a mű megjelenésének helyéhez (belföldi kiadónál), vagy szerzőjének honosságához, vagy bizonyos előfeltételek mellett (79. §. b) pontja) lakóhelyéhez, a német törvények (az KÉPVH. IROMÁNY. 1896—1901. XXV11I. KÖTST. 17