Képviselőházi irományok, 1896. XV. kötet • 389-401. sz.

Irományszámok - 1896-391. Törvényjavaslat az államjegyekből álló függő adósság teljes beváltásáról

391. szám. 17 A közös költségen bevonandó államjegyeknek a forgalomban való pótlására a most körülirt fizetési eszközök megválasztásánál a mérvadó indokok közül a legközelebb fekvő az volt, hogy a közös költségen bevonandó 112 millió frt államjegy jóformán kizárólag öt-forintosokból fog állani, tehát oly fizetési eszközökről kell gondoskodni, a melyek czímletük és fizetési erejük szerint alkalmasak arra, hogy azt a forgalmat bonyolítsák le, a melyet eddig az öt-forintos államjegyek szolgáltak. E mellett a közvetlenül gyakorlati szempont mellett okvetlenül érvényesítendő volt az a követelmény, 1. hogy az államjegyek beváltásánál és a forgalomban való helyettesítésénél ne elégedjünk meg azzal, hogy a függő adósságot törlesztjük, hanem igyekezzünk arra, hogy a helyettesitéskép kiadott fizetési eszközök valutánkat egyébkép is lehetőleg erősítsék; 2. hogy a helyettesítés módja mindenképen megfeleljen a müvelet végczélja, a készfizetések előkészítésének; 3. hogy a forgalomba hozott fizetési eszközök megfeleljenek a koronaérték rendszerének; 4. hogy a helyettesítés olykép történjék, hogy a tényleges érczforgalom lehetőleg kiterjesztessék. A ma öt-forintos államjegyekkel lebonyolított forgalomnak egy jelentékeny, noha természetesen számszeiint előre, pontosan meg nem határozható részét, a mint azt már fönnebb volt szerencsém jelezni, olyannak kell tartanom, a mely a jövőben a készfizetések felvétele után is, a valuta veszélyeztetése nélkül az aranynál kevésbbé értékes fizetési eszközök utján látható el. Ily, nem átmenetileg, hanem állandóan a kisebb forgalom egy részének lebonyolítására szánt fizetési eszközt képezne az öt-koronás ezüst érme. A javaslatom szerint a forgalom rendelkezésére bocsátandó öt-koronások mennyiségét a mindennapi pénzforgalom oly szükséges és integráló részének tekintem, hogy e fizetési eszközök forgalombabocsátása valutánk szilárdságát a készfizetések felvétele után sem veszélyeztetheti, annál kevésbbé, mert a tapasztalat által sokszorosan beigazolt tény, hogy a gazdasági élet fejlődésével a forgalomnak szükséglete kisebb fizetési eszközök iránt szintén folyton növekedik. De a tervezett intézkedés valutánk jóságát nemcsak nem veszélyezteti, hanem egyenesen, még pedig nem jelentéktelenül, megjavitja az által, hogy az öt-koronások veretesével kapcsolatban ugyanannyi ezüst egy-förintos a forgalomból végleg kivonatik. E körülmény javaslatom megtételére elhatározó befolyással van. Már az 1892. évi XVII. törvényczikkhez előterjesztett indokolásban jelezte hivatali elődöm, hogy az u. n. sánta valuta állandósítását károsnak s egyedüli helyes megoldásnak a tiszta aranyvalutára való áttérést kell tekinteni. De ugyanakkor kifejezte abbeli nézetét, hogy arra a veszteségre és nehézségre való tekintettel, a melylyel ezüstkészleteink értékesítése járna, gyakorlati követelménynek tartja, hogy az átmenet idejére, sőt azon túl is, ezüstcourans forgalomban tartassék, és hogy az ezüst értékpénz sorsa iránt végleg a készfizetések fölvételének idejében kellend állást foglalni. Az ezüstkészleleink eladása elé gördülő akadályok máig is teljes mérvben fennállanak. Az ezüst-courans kérdésében ezért ezúttal sem tehetek végleges javaslatot; de igenis elengedhetlen szükségnek tartom, hogy minden kínálkozó alkalmat felhasználjunk arra, hogy meglevő ezüst-couransunk ősszegét apaszszuk és pedig lehetőleg ugy, hogy ez az apasztás pénzügyi veszteséggel ne járjon. Javaslatom szerint ezüstcouransunk egy számot tevő része az előadott módon váltópénzzé alakíttatnék át. Ez átalakítás folytán a forgalom már ma meglevő és a jövőben még előreláthatólag növekvő igényének kielégítésére valósággal szükséges egyik nemét az értéken aluli fizetési eszközöknek teremtjük meg, a nélkül, hogy értéken aluli fizetési eszközeink összmennyiségét KÉPVH. IROMÁNY. 1896—-19$ 1. XV. KÖTET. 3