Képviselőházi irományok, 1896. XIII. kötet • 361-387. CXVIII-CXXVII. sz.

Irományszámok - 1896-381. Törvényjavaslat a pestis elleni védekezés tárgyában, Velenczében 1897. évi márczius 19-én kötött nemzetközi egyezmény beczikkelyezéséről

381. szám. 381 Ez a tapasztalati tény képezi alapját a pestis ellen való védekezési eljárásnak, s az e részben szükséges közegészségi intézkedések egyöntetű megállapítása nemzetközi érdeket és szükséget képezvén, a szóban forgó egyezmény megkötését eredményezte. Az egyezmény, számolva azzal a tapasztalattal, hogy a pestis majdnem kizárólag csakis rósz egészségügyi viszonyok között, piszokban és zsúfoltan élő s hiányosan táplált lakosság sorából szedi áldozatait, mig a népnek jó közegészségügyi körülmények között élő része hasonlíthatatlanul kevésbbé van fenyegetve, egyfelől oda törekszik, hogy a pestisnek szárazföldön és vizi utón vató behurczolása azon országokból, melyeknek lakossága a betegség csiráinak állandó melegágyául szolgál, s pusztitó járványok hirtelen kitörésének folytonos veszélyét rejti magában, megakadályoztassék. Ilyenekül tekintendők az utolsó nagy pestis-járványok bölcsői: Ghinának Jünnan tartománya, honnan a vész előbb Hong-Konba s innen utóbb az 1896. év őszén Bombay-ba hurczoltatott be, továbbá Perzsia, Arábia s a Tigris és Eufrat völgye. Mint ebből kitetszik, a pestis behurczolásának veszélye ez idő szerint csakis Ázsia felől fenyeget, mert a betegség a régebben rettegett Nilus deltában és Tripolisban kiveszettnek tekinthető. Másfelől megállapította az egyezmény azon közegészségügyi teendőket, melyek a pestis esetleges behurczolása alkalmával Európának rendezett kulturális viszonyok között levő államaiban lesznek követendők, kiváló figyelemmel a Balkán-államoknak — Magyarországot és Ausztriát a legközelebbről érdeklő, s a pestis terjedésére a legalkalmasabb talajt nyújtó viszonyaira is. Visszatérve a jelen egyezmény történelmi előzményeire: a pestisnek Bombayban járványszerűleg történt fellépése, — mely közvetlen inditó okát képezte a jelen nemzetközi megállapodásoknak is — különösen a persza öböl és Vörös-tenger, valamint a Földközi-tenger melletti államokat fenyegetvén: ellene Perzsia, Törökország, Egyptom, Ausztria és Magyarország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Francziaország, Belgium és Németország a már régebben a kolera, a sárgaláz és a pestis ellen kibocsátott szabályzatok kiegészítése mellett egyes konkrét intézkedéseket tettek, — általában azon felfogástól vezéreltetve, hogy a pestis szigorúbb rendszabályokat igényel, mint a kolera és sárgaláz; mig Anglia, bizakodva jól rendezett közegészségi viszonyaiban s az óvóintézkedéseknek szigorú és pontos végrehajtásában, csupán az e téren fennálló régebbi rendszabályokat alkalmazta az Indiából származó szállítmányokra. A járvány hosszabb tartama azonban arra inditotta a hatalmakat, hogy egyöntetű eljárás megállapítása végett nemzetközi értekezletet hivjanak egybe, annál is inkább, mivel a tenger útvonalakon az eddig létesült egészségügyi egyezmények útmutatása mellett könnyen gyakorolható felügyelet szemben azzal a ténynyel, hogy a pestis terjedése szárazföldi irányt is vett, s ennek ellenőrzése, kivált Perzsia és Beludsisztán között felette nehéz, elégtelennek bizonyult. Ennélfogva monarchiánk külügyi kormánya vállalta magára azt a feladatot, hogy a tervbe vett nemzetközi értekezletre az érdekelt államokat, illetőleg ezek képviselőit egybehívja s a szóban forgó conferentia Velenczében 1897. évi február 16-án össze is ült. Az értekezletnek az egyezmény bevezetésében körülirt czélja a pestis behozatalának és elterjedésének megakadályozására szolgáló rendszabályok megállapítása, különösen pedig az e végből a perzsa öbölben és a Vörös tengeren gyakorlandó egészségügyi felügyelet körvonalozása volt; lényegileg pedig arról volt szó, hogy a perzsa öböl is úgy zárassék el a pestis és más járványok elől, miként ezt a szuezi csatornára nézve az 1892-iki első velenczei és az 1893-iki drezdai egyezmények czélozták; továbbá arról, hogy különösen a mekkai zarándokjáratok által előidézhető veszélyeknek eleje vétessék.