Képviselőházi irományok, 1896. XIII. kötet • 361-387. CXVIII-CXXVII. sz.
Irományszámok - 1896-381. Törvényjavaslat a pestis elleni védekezés tárgyában, Velenczében 1897. évi márczius 19-én kötött nemzetközi egyezmény beczikkelyezéséről
382 381. szám. Az ez utóbbi tekintetben Nagy-Britannia és India, Francziaország, Ausztria és Magyarország, Perzsia, Holland, de kiváltképen Oroszország kormányai részéről már el is rendelt intézkedéseket az értekezlet örömmel üdvözölte. Figyelemre méltó, hogy Anglia is hozzájárult a perzsa öbölre vonatkozó egészségügyi szabályzathoz azzal a feltétellel, hogy az csak azon indiai kikötőkre nyerjen alkalmazást, melyek tényleg pestistől fertőzöttek ; továbbá azt is hangsúlyozták a britt kiküldöttek, hogy a jelen egyezmény, a ratifikátió megtörténtével, Anglia többi gyarmatai közül — kivéve t. i. Kelet-Indiát és a hátsó indiai angol birtokokat — csupán arra lesz alkalmazható, melyre nézve azt Anglia képviselője egy év lefolyása alatt az olasz külügyministernek, — Róma lévén a megerősítési okmányok kicserélésének helye, — kifejezetten kijelenti. Az államok nagyobb része, igy Ausztria és Magyarország is, képviselőik útján kijelentették továbbá a zárülésen, hogy tekintettel a pestis fenyegető voltára, az értekezlet által megállapított szabályok életbeléptetésével nem fognak várni a megerősítési okmányok kicserélésének határnapjáig, mely az egyezmény aláírásától számított egy év utolsó napjára állapíttatott meg. Maga az egyezmény általában az előző egészségügyi egyezmények nyomdokain halad s öt főrészre oszlik, u. m.: 1. Az Európán kivül alkalmazandó rendszabályok. 2. Az Európában alkalmazandó intézkedések. 3. Részletes szabályok a fertőtlenitési eljárásra nézve. 4. A hajókon követendő szabályok. 5. A konstantinápolyi legfelsőbb egészségügyi tanács és az egyptomi egészségi, tengeri és vesztegzári tanács hatásköre. Az első főrész különös részletességgel foglalkozik úgy a szárazföldi, mint a tengeri zarándokjáratokkal s külön fejezetekbe foglalja a Vörös-tengeren és a Perzsa-öbölben követendő rendszabályokat. Az értekezlet abbeli óhajának is kifejezést adott, hogy a velenczei első (1892.), drezdai (1893.), párisi (1894.) és velenczei második (1897.), vagyis a jelen egészségügyi egyezmények határozmányai erre a czélra külön kiküldendő nemzetközi bizottság által mielőbb teljes összhangba lennének hozandók. Az értekezleten részt nem vett államok részére biztosíttatott az a jog, hogy az egyezményhez utólag hozzájárulhassanak; az abban résztvett államok részére pedig az, hogy módosításokat kezdeményezhessenek ; ez utóbbi, valamint az a további rendelkezés, hogy az egyezmény csak 5 évre kötelező, elejét veszi annak, hogy — ha esetleg időközben az orvosi tudomány még nagyobb haladást tenne — a netán elavult rendelkezések újabbi elhatározásnak gátul ne szolgáljanak. Midőn a fentiekben előadni szerencsém volt azon indokokat, melyek a jelen egyezmény létrejövetelét előidézték s melyek az abban foglalt rendszabályoknak lehető szigorú betartását követelik, csupán azokat a szempontokat kívánom még röviden érinteni, melyek ezen egyezménynek a megelőző egészségügyi egyezmények mintájára az ország törvényei közé igtatását szükségessé teszik. Ilyen első sorban a tételes törvény: az 1867. évi XII. törvényczikk 8. §-a, mely kiköti, hogy a nemzetközi szerződések a törvényhozásokkal közlendők; másodsorban magának az egyezménynek egyes intézkedései, többek közt azok, melyek bizonyos büntető határozatokat állapítanak meg a hajóknak — s igy a magyar hajóknak is — kapitányaival szemben, a menynyiben azok az egyezményben foglalt szabályokat be nem tartanák ; tehát a büntető hatalomnak magyar állampolgárokkal szemben való gyakorlásáról is szó lévén, alkotmányossági követelménynek mutatkozik, hogy e rendelkezések magyar törvénybe is foglaltassanak.
