Képviselőházi irományok, 1896. V. kötet • 131-152., XXVI-XXXVII. sz.

Irományszámok - 1896-138. Törvényjavaslat a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről

138. szám. 225 ellensúlyozása gyanánt egyes vétségek a kir. törvényszékek hatásköréből kivétessenek és a kir. járásbíróságok elé utaltassanak. Ez a 17. §. feladata. A tervbe vett hatáskör-kiterjesztés indokainak kifejtésénél első sorban meg kell emlékezni a szóban forgó kérdés előzményeiről a magyar törvényhozásban. Az igazságügyi kormány nem először járul a magyar törvényhozás elé hasonló javaslattal. Abból a tényből, hogy a törvényhozás az 1871. évi XXXI. t.-cz. alapján szervezett elsőfolyamodású kir. törvényszékek számát az 1875. évi XXXVI. t.-cz.-ben 102-ről 65-re szállította alá, az igazságügyi kormány már a büntető törvénykönyvek életbeléptetésekor, az 1880. évben levonta azt a következtetést, hogy a kir. járásbíróságok hatáskörét ki kell terjeszteni, mert nyilvánvaló volt, hogy az egyes községeknek a törvényszék székhelyétől való nagy távolsága a csekélyebb ügyekben oly költségeket okoz államnak és feleknek egyaránt s az improductive eltöltött idő miatt oly nemzetgazdasági károkat idéz elő, melyek az ügy jelentőségével helyes arányban nem állanak. Ennélfogva már akkor oly javaslatot terjesztett az igazságügyi kormány a törvényhozás elé, hogy az egyévig terjedhető fogházzal büntetendő s a bírói gyakorlatban leginkább előforduló súlyos testi sértés, lopás és sikkasztás vétségei, továbbá a bélyeghamisítás és az állategészségügy elleni vétség a kir. járásbíróságok hatáskörébe utasíttassanak. De bár nem volt szem elől téveszthető a törvényhozásnak a kir. törvényszékek számának leszállításával kifejezett az a szándéka, hogy igazságügyi szervezetünkben az egyesbírói rendszernek tágabb tért kell engedni, a kormány javaslata ellen mégis erős hangok emelkedtek. Felhozták, hogy járásbíróságaink — akkori állapotukban — sem személyi, sem dologi tekintetben nem voltak arra berendezve, hogy a hatáskör oly jelentékeny kiterjesztését megbírják : s felhozták, hogy a járásbirói eljárás akkori szabálytalan volta mi biztosítékot sem nyújthatott arra, hogy a járásbíróságok eljárása ily megnagyobbodott hatáskörben megnyugtató lesz. Ámde mindamellett is, hogy a bűnvádi eljárás törvényesen szabályozva nem volt, hogy a polgárok személyes szabadságát és vagyonát óvó garancziák, a vád s a védelem törvényes szabályai hiányzottak, s ezeket a biró belátása helyettesitette; hogy a járásbíróság birói tagjai az állam vádközegének czélszerű ellenőrzése nélkül, mint vádló és biró egy személyben, a nyilvánosság és közvetlenség mellőzésével, úgyszólván négyszem közt mondottak ítéletet, minden biztosíték nélkül az iránt, hogy az anyagi törvényt igazságosan és helyesen alkalmazzák, a törvényhozás mégis, abban a reményben, hogy az igazságügyi kormánya járásbirói eljárást ideiglenes rendelettel tüzetesen szabályozni fogja, huszonöt vétségre kiterjesztette a járásbíróságok hatáskörét, melybe az 1880. évi XXXVII. t.-cz. 40. §-ának tanúsága szerint oly vétségeket is osztott be, melyekre a törvény egy évig tartható fogházbüntetést és illetőleg ezer forintig terjedhető pénzbüntetést állapit meg. V. ö. a btkvnek az id. §-ba felvett 446., 209., 366., 368. §-ait. Ma, midőn a helyzet sokkal kedvezőbb, midőn a B. P. XXIX. fejezete a járásbíróság előtti eljárást a kor igényeinek megfelelő módon, a vádrendszer, a nyilvánosság, szóbeliség és közvetlenség elvei alapján szabályozza; midőn a vádat a járásbiró előtt is a kir. ügyészség fogja ellátni s ellenőrizni az eljárást közvetlenül; midőn teljesen ismerjük azon garantiákat, melyek az egyéni szabadságot netáni önkény ellen megvédik s melyek e törvénynyel egyidejűleg lépnek életbe; midőn a járásbíróságok dologi tekintetben is sokkal jobban vannak immár berendezve: ma az igazságügyi kormány teljes megnyugvással tartja kezdeményéghetőnek a járásbirói hatáskör megfelelő kiterjesztését, annál is inkább, mert a járásbíróságok eddigelé eme fokozatos garantiák nélkül is általában véve kifogástalanul működtek abban a tágasabb hatáskörben, melyet számukra az Í880. évi XXXVII. t.-cz. 40. §-a megállapított. KÉPVH. IROMÁNY. 1896—1901. V. KÖTET. 29