Képviselőházi irományok, 1896. III. kötet • 67-108., XIV-XXV. sz.

Irományszámok - 1896-70. A közgazdasági bizottság jelentése, a "kikötői illetékekről" szóló törvényjavaslat tárgyában

10 70. szám. 70. szám. A közgazdasági bizottság jelentése, a „kikötői illetékekről" szóló törvényjavaslat tárgyában. Tisztelt Képviselőház! A tengeri kereskedelmi hajók régebben különböző szabályzatok alapján többféle, nevezetesen : tonna-, tengeregészségügyi-, világítótorony-, veszteglési- stb. illetékeket tartoztak hazai tengeri kikötőinkben fizetni. Ezen illetékrendszer ellen azonban ágy az érdekelt tengerészkörök, mint a magyar tengerészeti közigazgatás közegei részéről igen indokolt panaszok emeltetvén a törvényhozás a legfőbb bajok orvoslása ezéljából megalkotta a »kikötői illetékekről szóló 1883. évi XXXII. törvényczikket. Ezen törvény szerkesztésénél a fősúly arra lett fektetve, hogy a fennállott többrendbeli illetékek a könnyebb tájékoztatás és egyszerűbb elszámolás ezéljából egy illetékbe egyesittessenek és hogy ezen összesített illeték a tengeri hajózást az előbbivel szemben némileg előnyösebb financiális helyzetbe juttassa. Ezen czéloknak az 1883. évi XXXII. t.-cz. tényleg meg is felelt, ámde időközben a tengeri hajózási viszonyok nagy mérvben és több irányban változván, ezen törvény hiányai és hézagai tengeri hajózásunkra nézve mind nagyobb módon váltak súlyosakká, a mint ezt a törvényjavaslathoz csatolt indokolás minden irányban és kimerítően megvilágítja. A kikötői illetékekről szóló 1883. évi XXXII. t.-cz. tehát tengeri hajózásunk és tengeri kereskedelmünk érdekei szempontjából immár tovább fenn nem tartható. A kikötői illetékek ügyének újabb szabályozásánál két alapeszme közt kellett választani és pedig vagy fentartani a mai rendszert, mely szerint a tengeri hajók tonnatartalmuk alapján kötelesek — természetesen a mai igényeknek megfelelő módon és pontosan körülírandó szabályok szerint — illetéket fizetni, vagy pedig elejtve a mai rendszert, a kikötői illetékeket a hajók által minden egyes kikötőben be- vagy kirakott árúk mennyisége és minősége, nemkülönben a szállított utasok után megállapítani. Elméletileg feltétlenül igazságosabbnak ezen utóbbi módozatot kellel ismerni, mert ennek alkalmazása esetében a tengeri kereskedelmi hajók az egyes kikötőkben eszközölt keresményükkel teljesen arányos illetéket fizetnének. Ezen rendszer gyakorlati alkalmazása azonban óriási nehézségekbe ütközne. Mihelyt ugyanis — hogy csak a legnagyobb nehézségeket említsük fel — az árúk képeznék az illetékkivetés alapját, elkerülhetetlen lenne