Képviselőházi irományok, 1892. XXXVII. kötet • 1199-1211. , CCLXXXVII-CCC. sz.

Irományszámok - 1892-1211. A közösügyi kiadások hozzájárulási arányának ujból megállapitására 1896-ban kiküldött magyar országos bizottság irományai

278 1211. szám. is bevallja azon lényeges különbséget, mely a német birodalom és monarchiánk viszonyai közt fennáll. De nem csekélyebb megelégedéssel vette a magyar bizottság annak elismerését, hogy ha a Lajthán túl egyes országok, a Lajthán innen egyes megyék a közterhekből kevesebbet viselnek, mint a mennyi őket a fejszám szerint megilletné, Ausztriában ez más országok, Magyarországon más megyék többtelj esi tménye által kiegyenlittetik, mert ezzel a t. osztrák bizottság, teljes összhangban a magyar bizottság részéről kifejezett nézettel, szintén bevallja, hogy a vagyonosság és teherviselési képesség a fejszámtól teljesen független, hogy a fejszám szerint kisebb népességnél a teherviselési képesség nagyobb lehet és megfordítva, hogy tehát ott, hol miként a quotánál a vagyonosságnak, a teherviselési képességnek kell szolgáltatni a kulcsot, a népesség száma soha alapul nem szolgálhat. Egyébiránt a t._ osztrák bizottság, úgy látszik, maga sem igen bizik a népesség számaránya által szolgáltatott kulcs helyességében, mert nagybecsű üzenetének más helyén azt mondja ugyan, hogy »több állam adóerejének összehasonlítására nem bírunk más mértéket, mint a lakosság egy-egy fejére eső adóteljesitésU, néhány sorral alább pedig azt véli, hogy a quota kiszámításánál a két állam összes bruttó bevételei legyenek mérvadók, holott maga is bevallja, hogy ezen összes bruttó bevételekben oly összegek is foglaltatnak, melyek nem adófizetésből származnak és melyek e szerint a fejenkinti adóösszegben nem jutnak kifejezésre. Azonkívül ez a fejenkinti adóösszeg mindig és mindenütt csak egy elméleti számítás eredménye, egy fletio, a mely véletlenül és csak igen ritka esetekben vág össze néhány állampolgár valóságos adófizetésével, a lakosság túlnyomó többsége azonban ama fejenkint kiszámított adónál vagy többet, vagy kevesebbet fizet, sőt a tisztelt osztrák bizottság maga is concedálja, hogy: »ha a lakosság egy-egy fejére bizonyos teljesítmény számíttatik, ezzel nem az állíttatik, hogy tényleg minden egyes lakostól a kiszámított összeg szedetik be.« Ily körülmények közt pedig mi czélja lehet annak, hogy először megállapíttatik az összes adójövedelem, azután az osztatik a lakosság fejszámával és az így talált fejenkinti adó tétetik összehasonlítás tárgyává? Nem fognának-e a számítás és osztás tárgyát képező adójövedelem megállapításánál ugyanazon nézeteltérések előtérbe lépni, a melyek jelenleg is a legfőbb nehézséget képezik? Ha pedig e nézeteltérések kölcsönös egyetértéssel kiegyenlíthetők, ha meg tudnánk egyezni arra nézve, mily nemei az adójövedelemnek felveendők, mik nem, akkor mire való a fejenkinti kiszámítás? Hiszen akkor a lakosság számának minden tekintetbe vétele nélkül magukat a mindkét részről elfogadott adójövedelmi összegeket lehet az összehasonlítás tárgyává tenni és akkor a kérdés meg van oldva. Ez az, a mit a magyar bizottság proponál, hogy t. i. mindkét állam legalább megközelítőleg hasonló forrásokból származó közvetlen és közvetett adóbevételeinek bruttó összegei közös egyetértéssel megállapittatván, ezek összehasonlítása alapján számittassék ki mindegyik félnek a közösügyi költségekhez való hozzájárulási aránya. Ugy az imént felhozott, mint a magyar bizottság első üzenetében foglalt érvek kétségtelenné teszik, hogy a quotának a népesség számaránya szerint való megállapítása igazsrigtalan, gyakorlatilag kivihetetlen és a kiegyezési törvénynek ugy betűjével, mint szellemével ellenkező. A mi főleg az utóbbi állítást illeti és a mi minden egyébnél hangosabban szól a népességi szám alapul vétele ellen, az azon tény, hogy ugyanazon törvényhozó testületek, a melyek a kiegyezést elfogadták, kevés hóval utána megszavazták a vederéről szóló törvényt, a melynek 13. §-a kimondja, hogy: »a magyar korona országai és a birodalmi tanácsban képviselt országok közt a népesség számaránya szerint felosztandó azon ujoncz-