Képviselőházi irományok, 1892. XXXVI. kötet • 1159-1198. , CCLXXXII-CCLXXXVI. sz.

Irományszámok - 1892-1163. Törvényjavaslat, a fertővidéki helyi érdekű vasut engedélyezése tárgyában

68 1163. szám. Melléklet az 1163. számú irományhoz. Indokolás, „a fertó'vidéki helyiérdekű vasút engedélyezéséről" szóló törvény­javaslathoz. Egyfelől a Fertő keleti partján elterülő termékeny vidék, másfelől Sopron vármegye közgazdasági viszonyai szempontjából igen kívánatos egy oly vasútvonalnak létesítése, mely az említett vidék és város forgalmának lebonyolítására egyfelől északra Pozsony, másfelől délre Kis-Czell felé közvetlen összeköttetést létesítene. Egy ily vonal azonkívül azon előnynyel is járna, hogy a Dunántúlnak a cs. k. szab. déli vasút által átszelt részét Pozsonynyal közvetlenebb és kedvezőbb forgalmi összekötte­tésbe hozná. Ez érdekeket szem előtt tartva, már évek óta többen fáradoztak a szóban forgó össze­köttetés létesítésén. Ujabban két tervezet merült fel, melyek közül az egyik Kapuváron, a másik Eszterháza—Fertő-Szt.-Miklóson át óhajtotta Kis-Gzellt Pándorffal összekötni. Miután a két egymással versenyző tervezet közül az utóbbi találkozott az érdekeltség túlnyomó részének helyeslésével és anyagi támogatásával, a kisczell—eszterháza—fertő-szent­miklós—pándorfi vonal képezle a további tárgyalások alapját és miután e tervezet alapján meg­tartott közigazgatási bejárás kedvező eredményre vezetett, az engedélyezési tárgyalás 1895. évi deczember hó 21-én az egész vonalra nézve megtartatott. Az engedélyezési tárgyalás eredménye alapján az engedélyt kérő budapesti bankegyesület részvénytársasággal írásbeli utón folytatott tárgyalások során az eredeti terv annyiban módosult, hogy a h. é. vasút nezsider pándorfi vonalrésze, melyet már a szintén tervezett sopron­pozsonyi h. é. vasút keretében sikerült biztosítani, a kisczell-pándorfi vasút keretéből kihagyatik ugyan, a kisczell-pándorfi h. é. vasút részére azonban a sopron-pozsonyi h. é. vasút nezsider­pándorn* vonalrészének együttes használata a később szerződésileg megállapítandó feltételek mellett akként biztosíttatik, hogy a magy. kir. államvasutak Kís-Gzell állomásából kiágazólag a dunán­túli h. é. vasút Répczelak, s a győr-sopron-ebenfurti vasút Eszterháza, Fertő-Szt-Miklós állo­másán át a sopron-pozsonyi h. é. vasút Nezsider állomásáig kiépítendő fertővidéki h. é. vasút forgalmi végpontját a sopron-pozsonyi h. é. vasút Pándorf állomása képezné. Ezen megoldásra azért kellett súlyt fektetni, mert míg egyfelől bizonyos, a közforgalmi érdekek szempontjából kívánatos díjszabási kikötések érvényesítése mellett nem volt ok az engedélyt kérő azon kívánságának elutasítására, hogy a fertővidéki h. é. vasút üzletét a győr-sopron-ebenfurti vasút kezelhesse, másfelől forgalompolitikai szempontból és a m. kir. államvasutak érdekében feltétlenül kívánatos, hogy a sopron-pozsonyi vonal, mint egységes vasút, — tehát annak nezsider-pándorfi vonalrésze is az államvasutak kezelésébe, illetve e vas­utak díjszabási és forgalmi fenhatósága alá helyeztessék. Ez alapon az engedélyezési feltételeket illetőleg egyetértő megállapodás jött létre, melynek lényegesebb pontjait a következőkben van szerencsém ismertetni: ./. A •/. alatt tisztelettel csatolt helyzetrajzi vázlatban feltüntetett fertővidéki h. é. vasút, mely a már ismertetett kisczell-nezsideri vonalon kívül a csapodi és mexikói majorokhoz vezető vontató vágányokat is magában foglalja, 1.054 km. épitési hosszban szabványos nyom-

Next

/
Oldalképek
Tartalom