Képviselőházi irományok, 1892. XXXIII. kötet • 1071-1109. , CCXXXVIII-CCXLVIII. sz.

Irományszámok - 1892-1076. Törvényjavaslat, a majorsági zsellérbirtokról s az ehhez hasonló természetű birtokokról

50 1076. szám. tását a volt földesúrra háritja, a kinek a dolog természeténél fogva inkább van módjában, a birtokviszony keletkezésének körülményeire vonatkozó bizonyítékot előszerezni (2. §.). 5. A megváltható birtokterület tárgyi elhatárolásánál a javaslat azt tartja szem előtt, hogy megváltás alapján csakis az oly birtokviszony rendezésének legyen helye, mely az úgynevezett osztott tulajdon ismérveit határozottabban feltünteti (3. és 4. §.). 6. A javaslat arra törekszik, hogy a megváltás összege megfelelő legyen, a teljesített szolgálmányok jelenlegi valódi értékének. A birtokviszony eredetileg szabad egyezkedés utján, a szükséges munkaerő biztosítása végett keletkezett. A midőn tehát a tulajdonostól a munkaerő és ezzel együtt a birtokterület tulajdoni joga elvonatik: szükséges, hogy ennek fejében a teljes és valóságos ellenértéket kapja (5—8. §.). 7. A javaslat gondoskodni kíván arról, hogy oly községekben, a hol a tagosítás már megtörtént és a javaslat körébe eső birtokhoz tartozó külsőség a volt földesúr tagjával együtt adatott ki, a megváltott terület — a volt földesúr birtokának decommassálása nélkül adathassék ki (9. §.). 8. A váltság összegét a birtokviszony eredetének megfelelően a birtokos fizeti. A megváltás könnyítése végett azonban — ép úgy, mint más hasontermészetű váltságoknál — az országos közvetítés segélye vehető igénybe; s ezzel lehetővé van téve, hogy a volt földesúr egyszerre kapja meg az elvont munkaerő vagy egyéb jövedelem ellenértékét, a birtokos pedig részletekben törleszti váltságtartozását. 9. A javaslat keretébe eső ügyekben követendő eljárás a birtokrendezés speciális czéljának megfelelően s az ujabb eljárási reform-eredmények értékesítésével — a szóbeliség és közvetlenség elveinek lehető alkalmazásával van szabályozva (14—37. §§.). 10. Az, hogy a jog érvényesítése záros határidőhöz legyen kötve, valamint hogy abban az esetben, midőn a felek bizonyos határidő alatt a birtokviszony rendezése iránt keresetet nem indítanak, a kereset ügygondnok által, tehát hivatalból indittassék meg, nem mutatkozik szükségesnek. A záros határidő elmulasztásával kapcsolatos jogvesztés egyes esetekben érzékeny sérelmet okozhat épen annak a félnek, a kit a megváltáshoz való jog illet meg, másrészt pedig lehetnek esetek, a midőn a birtokviszony további fentartása mindkét félnek érdekében áll. De meg azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy abba a keretbe, a melyben a javaslat mozog, nem lehet egy oly megoldási módozatot beilleszteni, mely az u. n. osztott tulajdonnak hasonló összes alakulatait megszüntetné. A javaslat — elvi álláspontjához képest — érintetlenül hagyja az 1848. évi január hó 1. napja után keletkezett jogviszonyokat, azt pedig, hogy a javaslatban szabályozottakhoz hasonló birtokviszonyok ezentúl keletkezzenek, a magánjog szabályai nem tiltják. Azzal tehát, hogy az 1848. év előtt keletkezett, szóban forgó birtokviszonyok tekintetében a kötelező rendezés elve valósittassék meg, positiv czélt és számbavehető eredményt nem lehet elérni. Ezenkívül számos jogi szempont és gazdasági érdek megfontolásától függ annak a kérdésnek megoldása, kivánatos-e, hogy hasonló birtokviszonyok létesítése jövőben meg legyen engedve, s ha igen, meddig terjedjen a birtokviszonyt megalapító jogügyletnek és azzal kapcsolatos tulajdoni korlátozásnak hatálya? Ennek a megoldása a dolog természetéhez képest az általános polgári törvénykönyv keretébe tartozik, s a javaslat, a mely a régibb jogrendszer uralma alatt keletkezett jogviszonyok szabályozására szorítkozik, és mint ilyen csupán kivételes és különszerü törvényhozási intézkedést tart szem előtt, teljesen megfelel feladatának, midőn módot nyújt arra, hogy az ezen birtokviszonyokra vonatkozó függő kérdések az eddigi jogfejlődés szellemében megoldassanak, s ezzel megszűnjék a különállás, melyet a szóban forgó; birtokviszonyok hazai jogunk rendszerében elfoglalnak.