Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

94 870. szám. gatott személyek vallottak. Minthogy e rendelkezésnek az a ezélja, hogy a vádlott minden terhelő' és mentő bizonyítékról ítélethozás előtt kellő tudomással birjon, és a mennyiben szükséges, védhesse magát: az értesítésnek nem szabad hézagosnak, fölületesnek lenni. Ehhez hasonló rendelkezést tartalmaz a német birodalmi bűnvádi perrendtartás (246. §.) is, csakhogy a javaslat megszabja határozottan a vádlott behívásának időpontját is. A vádlott kivezetésére vonatkozó rendelkezésekből önként következik, hogy nem zárja ki a rendbüntetés alkalmazását és hogy bármely durva magaviselet esetében sem kötelessége a bíróságnak a kivezettetés elrendelése, sőt ha úgy van meggyőződve a bíróság, hogy a vádlott durva magaviselete daczára és a bíróság tekintélyének sérelme nélkül a tárgyalás a vádlott jelenlétében befejezhető: akkor helyesebb a vádlottat el nem távolítani. A bíróság hatásköréhez azért van utalva a vádlott kiyezettetése fölötti határozathozás, mert midőn a közvetlenség és contradictorius eljárás elveinek ily elsőrangú követelményétől kell eltérni: legilletékesebb ennek megítélésére maga a tárgyaló bíróság. Nemcsak a fölött kell őrködni a főtárgyalás elnökének, illetve a bíróságnak, hogy durva magaviselettel meg ne sértsék a tárgyalás rendjét, hanem meg kell akadályozni azt is, hogy a felek egymás, vagy mások ellen becsületsértő kifejezéseket használjanak. Itt nem arról van szó, midőn maga a bűnvádi ügy körülményei vagy az ügy felvilágosítása illetlen, szemérmet vagy becsületet sértő tények elbeszélését követeli; hanem arról, midőn a felek minden igazolható ok nélkül egymás ellen, vagy éppen a perben nem is érdekelt személyek sérelmére használnak becsületsértő kifejezéseket. A BTK. 266. §-a szerint bűnvádi eljárásnak nincs ugyan helye, ha a tény vagy a gyalázó kifejezés a hatóság előtt folyamatban lévő ügyben, érre az ügyre és az ügyfelekre vonatkozólag tárgyalás alkalmával állíttatik: de ez nem zárja ki e becsületsértő kifejezéseknek, mint a főtárgyalás rendjébe és méltóságába ütközőknek, rendbüntetéssel való sujtását. Sőt más harmadik személy ellen elkövetett becsületsértés esetében is bűnvádi eljárást csak a sértett fél indítványára lehet megindítani, de ez nem ok arra, hogy a becsületsértés, mint rendellenesség, büntetés alá vonassék. Éppen nincs kizárva ez által, hogy a sértett fél becsületsértés miatt a bűnvádi eljárást is megindíthassa. Lehet, hogy a becsületsértés vagy rágalmazás egyenesen a tárgyaló bíróság ellen volt elkövetve, ily esetben, a mennyiben az általános büntető törvénykönyvbe ütköző cselekmény forog fenn, joga van a bíróságnak a 333. §-ban megállapított eljárást követni. Ekkor a/ érdekeltség kizáró oka nem érvényesíthető a bíróság ellen. Egyébiránt a »becsületsértő kifejezések« alatt a javaslat e helyütt nem szorosan meggyalázó kifejezéseket, hanem minden sértő, illetlen kifejezést is ért, mert a czél az, hogy meg legyen akadályozva a tárgyalás méltóságának oda nem illő sértegetésekkel való aláásása. Mig a javaslat a vádlottat, a magánvádlót, a tanukat a szakértőt vagy a sértettet egyenlő rendbüntetés (200 koronáig terjedhető, elzárásra átváltoztatható pénzbüntetés) alá helyezi és csakis a fogvalevő vádlott ellen állapít meg, közelebbi felvilágosításra alig szoruló indokból fegyelmi büntetést; addig az ügyfél képviseletében megjelent ügyvéd és a kir. ügyészség rendzavarásai ellenében más természetű rendelkezést tartott szükségesnek. Alig tehető fel, hogy az ügyvéd és a kir. ügyész, kiknek állásukból folyó kötelességük a törvény és jog tisztelete fölött őrködni, súlyos rendzavarást kövessenek el; mégis ha megfeledkezve hivatásuk komolyságáról, esetleg ily térre lépnek: szükséges ennek megtorlásáról is intézkedni.? A javaslat czéJja mindenesetre az, hogy a bíróság csak a legvégsőbb esetben alkalmazza a megtorló intézkedéseket és különös tiszteletben tartsa a vád és védelem szabadságát. Ezért csakis a »súlyosabb rendza\arás«-t jelöli meg olyannak, midőn a megtorló intézkedés alkalmazható, és ennek megállapításában is mind az ügyvédi, mind az ügyészi hivatással járó tekinteteknek igyekezik megfelelni. Az ügyvéd ellen csak kétszáz koronáig terjedhető