Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása
84 870. szám. a biró megfigyelésének közvetlenségét, sőt ha a félbeszakítás nyolcz napnál tovább tart, a főtárgyalást — mivel ilyenkor a közvetlenül megfigyeltek alig vannak már tiszta emlékezetben — rendszerint újra kell kezdeni; hogy mindaz, min az ítélet alapszik, csak élőszó útján juthat az ítélőbíró elé, mely szabály alól csak ott van kivétel, hol az iratok felolvasását mellőzni nem lehet. Gondoskodva van, hogy a főtárgyalás jegyzőkönyve és az itélet gyorsan a közvetlen benyomás élénk befolyása alatt készüljenek el és az ítéletet lehetőleg azonnal kihirdessék. Sőt magával az elnevezéssel » főtárgy alás« is jelezni kívánja a javaslat, hogy itt nem a nyomozás vagy vizsgálat reproductiójáról van szó, mely fogalom a nyomozó eljárásnak »vég tárgyal ás« szavához tapad, hanem az ítélethozás kizárólagos alapjául szolgáló tárgyalást kell tartani, melyhez úgy viszonylik az előkészítő eljárás, mint a puszta eszköz a czélhoz. Ezért nem szabad tovább folytatni a nyomozást vagy vizsgálatot, mint csak addig, míg az anyag elegendő adatokat nyújt a főtárgyalás megtartására. 2. Ha nem is fogalmilag, de a jogtörténet tanúsága szerint az Írásbeli inquisitorius perrel az eljárás titkossága, a közvetlenség elvén nyugvó eljárással pedig a nyilvánosság jár együtt. Minél inkább közeledik a continentalis vádper az angol eljárás felé, annál tágabb körben érvényesül a nyilvánosság elve. Mindazáltal az előkészítő eljárásnak teljes nyilvánossá tétele még az elméletben is komoly aggodalmakra ad okot, sőt a belga javaslat álláspontja eléggé mutatja, hogy a legszabadabb nemzetek egyike még a nagyon is szíík korlátok közé ékelt nyilvánosságot, az úgynevezett ügyfél-nyilvánosságot sem meri a vizsgálat szakában teljesen megvalósítani. A miben, eltekintve a legszélsőbb reactio túlzott felfogásától, a nyilvánosság értékére nézve megegyeznek, ez az, hogy ennek mellőzése a főtárgyaláson az igazságszolgáltatás jelentékeny hasznának koczkáztatása nélkül lehetetlen. Nemcsak a pontos, lelkiismeretes és törvényeknek megfelelő eljárás ellenőrzését eredményezi az, ha nagy közönség jelenlétében történik a tárgyalás, hanem a nyilvánosság még a bizonyítékok kiegészítésére is vezethet, mert a közönségből bárki is megismerkedvén a tárgyalás mozzanataival, jelentkezhetik tanúvallomásra. Ama csekély kár, hogy a nyilvános tárgyalás esetleg a bűntettekre hajló embereket ezek elkövetésére buzdítja, vagy hogy a vádlott reputatiója szenved a nyilvánosság által, nem teszi értéktelenekké ama hasznokat, melyekkel a nyilvános főtárgyalás rendszere jár. A nyilvánosság ellen irányuló ez okoskodás, mely rendszerint a perrendtartások reactionarius megváltoztatása alkalmával kerül felszínre, meg is fordítható, mert egyrészről lehetnek, kiket éppen a tárgyalás nyilvánossága tart vissza a bűntettől, és másrészről a felmentett ártatlannak a főtárgyalás nyilvánossága nyújtja a legbiztosabb »famae restitutiót«, az elítéltnek pedig, ki ellen bebizonyult a büntetendő cselekmény, nincs joga az államtól titoktartást követelni. Daczára annak, hogy a nyilvánosság fonala az egész magyar alkotmányon átszövődik, a magyar birói gyakorlat mégis a titkos eljárást honosította meg. A negyvenes évek reformtörekvései karolták csak fel a nyilvánosság elvét. Szalay László bőven tárgyalta e kérdést politikai és jogi szempontból egyaránt. (»Pesti Hirlap«: 1846. január 2., 13., 30-iki számai.) Az országos választmány a badeni törvényjavaslat mintájára adott tért a nyilvánosság elvének. Kivételnek csak szemérmet sértő esetekben, a közvádlónak indítványára adott helyet, de ilyenkor is »jelen lehet a védőn és a sértett félen kívül, az eljáró hatóságnál bejegyzett s gyakorló minden ügyvéd és ezeken kívül a vádlott több atyafia vagy barátja, az elnök által megengedett számmal, mely szám azonban háromnál kevesebbre nem szorítható«. Ha Szalay László 1846-ban azt Írhatta, hogy a nyilvánosság üdvös voltáról s a titkolódzás gyászos eredményeiről már nem kell bővebben és erélyesen szólni (»vannak tárgyak,
