Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

870. szám. 73 Minthogy Francziaországban, Belgiumban és Olaszországban az elnöki kihallgatás puszta formaszerfíséggé sülyedését leginkább az idézte elő, hogy nem az elnök által teljesítendő kihallgatás volt kötelezöleg előirva, hanem tág tere volt a delegálásnak: ennélfogva a javaslat kizárólag a í'őtárgyalásra hivatott bírónak vagy elnöknek teszi kötelességévé a fogvalévő vádlott kihallgatását. A kihallgatás idejét nem határozza meg a javaslat, de annak mindenesetre lehető gyorsan kell megtörténni. Mindazáltal igen kívánatos — mit ismételve ki kell emelni, — hogy az elnök a bíínügygyel legalább főbb vonásokban a kihallgatás előtt ismerkedjék meg; de ez ok miatt két napnál tovább nem volna indokolt a kihallgatás elhalasztása. A kihallgatásról mindig jegyzőkönyvet kell felvenni. Ha az elnöki kihallgatás egyszer valamely ügyben megtörtént, akkor azt többé ismételni nem kell. Ha tehát kiegészítő intézkedések történtek ezek befejezése után nem kötelessége az elnöknek a vádlottat ismét kihallgatni. A kötelező kihallgatás csakis a fogvalévő vádlottra van kimondva, mert ennek kevésbbé van módjában a védelem eszközeiről oly hathatósan gondoskodni, mint a szabadlábon levőnek. De nem lehetett figyelmen kivül hagyni azt sem, hogy a szabadlábon lévő kötelező kihallgatása éppen az idézéssel, esetleg meg nem jelenéssel járó időveszteség miatt több kárral, mint haszonnal járna, és mivel a vádlottnak módjában áll az eljárás eme szakában is uj bizonyítékainak érvényesítéséről gondoskodni, jogsérelemről nem lehet szólni. Mindazáltal fordulhatnak elő körülmények, midőn a szabadlábon lévőnek kihallgatása is szükségesnek mutatkozik, következéskép a facultativ kihallgatás jogát, esetleg a vádlotthoz legközelebb lévő bírósághoz intézett megkeresés útján, biztosítani czélszerunek látszott. A franczia-belga-osztrák felfogástól eltérőleg nem csupán a súlyos cselekményekkel, melyek ott az esküdtbíróság elé tartoznak, hanem minden, az esküdtbíróság vagy törvényszék eljárásának tárgyául szolgáló bűntett és vétséggel vádlott fogvalévönek elnöki kihallgatását irja elő kötelezöleg a javaslat, mert egyrészről, a mennyire csak lehetséges, nem czélszerű az egyazon bíróság ítélkezése alá tartozó vádlottak jogai tekintetében eltérő intézkedéseket tenni, másrészről éppen az öt éven aluli szabadságvesztéssel büntetendő cselekményeknél, hol vizsgálatot sokszor nem fognak tartani, sőt közvetlen idézés forog fenn: a vádlott az elnöki kihallgatás alkalmával kérheti eddig nem érvényesített uj bizonyítékainak megszerzését. 4. A főtárgyalás határnapjának/ kitűzését a javaslat (286. §.) a főtárgyalás elnökére bízza, mert ez van csak abban a helyzetben, hogy a íőtárgyalásra utasított ügyekről áttekintést szerezzen s ahhoz képest a rendelkezésre álló időt beoszsza. A határidő kitűzésénél elsőrendű szempont az, hogy a vádlottnak, illetve védőjének elég ideje legyen a bűnügy tanulmányozására. Ez okból minden perrendtartás megállapítja a vádlottnak szóló idézőlevél kézbesítése és a főtárgyalás határnapja közötti időköznek bizonyos minimumát. A javaslat ez időköz minimumát nyolcz napban állapítja meg. Mindazáltal rövidebb is lehet ez időköz, ha abba a vádlott beleegyez, mi akkor, midőn a vádlott már a vádiratban is megnyugodott és érdekében áll a főtárgyalás mennél előbbi megtartása, rendszerint elő is a fog fordulni. Halasztás okául tehát csak akkor szolgálhat az említett időköz meg nem tartása, ha a vádlott bele nem egyezett vagy kifogását e miatt a főtárgyaláson a vádirat, illetve vádhatározat felolvasásáig előterjeszti. Ennek megtörténte után tett kifogásra a főtárgyalást már nem kell elhalasztani. A vádlottnak, ha már egyszer a rövidebb időközbe beleegyezett, az osztrák és német judicatura a visszavonásra jogot nem ad, mi ok nélküli halogatások megakadályozása czéljából helyes is. A javaslat taxatíve sorolja fel a íőtárgyalásra megidézendőket (vádlott, védő, vádló, sértett, ezeknek képviselői, tanuk és szakértők). KÉPVH. IROMÁNY. 1892 — 97. XXVIII. KÖTET. 10