Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

870. szám. 167 Abból a szempontból, hogy a nemmel szavazó esküdtek nagyobb vagy kisebb számából lehet vádlott ártatlanságának nagyobb vagy kisebb valószínűségére következtetni, az egyhangúság követelménye megokolható ugyan; de ha az esküdteket kényszerítenők az egyhangú határozatra s tán elzárva is tartanok, mint Angliában és Északamerikában, hosszú ideig, vagy addig, mig egyhangúságra nem jutnak: nyilvánvalólag kiszolgáltatnék az esküdtek többségének benső meggyőződését a makacs kisebbségnek, s a verdictben csak külső egybehangzást lehetne látnunk. Ha lehetséges, hogy egyetlen egy makacs esküdt tizenegy társával szemben, bár hosszabb idő alatt, egyhangúságot erőltet ki, akkor ezt az egyhangúságot az esküdtek meggyőződése kifolyásának nem tarthatnék. Ellenben a skót eljárás szerint, valamint a franczia és a belga (347. ez.), az indiai (306. §.), az olasz (505. ez.) és a genfi kant. (320. ez.) perrendtartások szerint elégséges egyszerű szótöbbségnél a nemmel szavazók alig kisebb száma kétséget kelt a határozat helyessége iránt. Az egyszerű szótöbbségnek ezt a hibáját nem igazítja ki az 1882. évi indiai perrendtartás 305., 306. §-ainak, valamint a belga törvényjavaslatnak az a rendelkezése (II. k., 1. czím, 89. ez.), hogy abban az esetben, ha az esküdtek a bűnöst az egyszerű többség legkisebb számával mondották ki, az esküdtszéki bíróság döntsön a bűnösség kérdése fölött; mert ez a rendelkezés elvi ellenmondásokba téved akkor is, ha a bíróság határozatát önállónak tekintjük, s akkor is, ha az esküdtek határozata kiegészítésének tartjuk; mert a bíróság mind a két esetben behatol az esküdtek hatáskörébe. Legczélszerűbbnek mutatkozik az a rendelkezés, hogy az összes szavazatok kétharmada szükséges az esküdtek oly határozatához, mely a vádlottat bűnösnek mondja ki, vagy minősítő, illetőleg súlyosító okok fenforgását állapítja meg (368., 369. §§.); mert egyrészről az esküdtek határozatában lelkiismeretes meggyőződésök jut minden kényszer nélkül kifejezésre; másrészről pedig kisebb annak a valószínűsége, hogy ártatlan az, a kit a határozat bűnösnek nyilvánít. A döntő szavazatoknak ezt az arányát fogadta el az osztrák perrendtartás (329. §.) és a német bir. perrendtartás is (307. §.). Minden más esetben elégséges az egyszerű szótöbbség. Ha pedig a szavazatok egyenlően oszlanak meg, méltányos, hogy az in dubio pro reo elv jusson alkalmazásra. Az állandó bírákra nézve előírva levő amaz ügyviteli szabály, hogy az egyik kérdésre nézve meghozott határozat a többiek fölötti tanácskozásnak alapjául veendő s ezt a határozatot további szavazásuknál azok az ítélőbirák is tartoznak elfogadni, a kik hozzá nem járultak: nem mutatkozik kitérjeszthetőnek a magukra hagyott nem jogászok szavazására; mert az esküdtek legtöbbje lelkiismeretes meggyőződésével ellenkezőnek tartaná azt, hogy a szavazásban részt vegyen akkor, midőn a főkérdésre már nemmel szavazott. A vádlott érdekét megrövidítés nélkül méltatja a javaslat azzal, hogy a szavazástól tartózkodó esküdtek szavazatai azokhoz számítandók, melyek a vádlottra nézve kedvezőbbek (368. §.). A javaslat az esküdtek határozatának kinyilvánításánál használandó mintául lényegében azt véli elfogadhatónak, mely sajtóügyi esküdtszéki eljárásunkban eddig is alkalmazásban volt s mely ellen felszólalás nem történt (369. §.). Ama rendelkezésnek, hogy a főnök a kérdéseket a rajok adott válaszokkal együtt, valamennyi esküdt jelenlétében olvassa fel, egyedüli oka az, hogy a határozat kijelentésénél jelen legyenek mindazok, a kik meghozásában részt vettek, s jeleníétökkel a főnök nyilatkozatának súlyt adjanak. A javaslat tehát nem helyezkedik az osztrák b. perrendtartás álláspontjára (330. §. 4. bek.), mely az esküdtek jelenlétét a végből irja elő, hogy a főnök nyilatkozatába