Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

870. szám. 159 ha a fokérdésre az esküdtek nemmel válaszolnak, u. n. kisegítő kérdést (melyet a német jog a HülMrage, az osztrák jog az Eventualfrage alatt ért) kell feltenni a csalás iránt. A kisegítő kérdés a fökérdés jellegével bir, következéskép akként s oly tartalommal teendő fel, mintha önálló fökérdés volna. Ugyanez áll, ha a főtárgyaláson a tényállás akként változott meg, hogy a bevégzett bííateltel vagy vétséggel vádolt egyén csak kísérletben, a tettességgel terhelt vádlott csak részességben látszik bűnösnek (356. §.). A kérdésfeltevés sorrendje tekintetében a példában felhozva levő kisegítő kérdés a vádnak megfelelő fökérdés után teendő, mert a csalás minősége enyhébb a gyujtogatásénál. Ha ellenben a vádlott terhére rótt cselekményt a bizonyító eljárás súlyosabb minőségűvé változtatta, pl. ha a vád a BTK. 382. §-ában meghatározva levő csalás-bűntettre irányult, a főtárgyaláson pedig a tényállás akként alakult át, hogy vádlott a BTK. 422. §-ában meghatározva levő gyújtogatás bűntettében jelentkezik bűnösnek: szintén külön kérdés teendő fel, de ez a vádnak megfelelő fökérdés elé helyezendő abból az okból, mert a gyújtogatás minősége súlyosabb a csalásénál (a javaslat 357. §. 2. bek.). Úgy, hogy a gyújtogatás iránt tett kérdés lesz a fökérdés, a vádnak megfelelő csalás iránti fökérdés pedig kisegítő kérdéssé válik, melyre az esküdtek abban az esetben felelnek, ha a fokérdésre nemmel válaszoltak. Ebben az utóbb említett esetben, valamint akkor is, ha a vádlott terhére a vádban megjelölt cselekményen fölül még más anyagilag különálló cselekmény tényálladéka merült fel: a megfelelő fökérdés csak a vádlott beleegyezésével tehető fel a végből, hogy ha vádlott a súlyosabb cselekménynyel szemben védelmét kellően kifejtettnek nem látná, további előkészítésére és kiegészítésére alkalma és ideje legyen. Ha tehát a vádlott megtagadta beleegyezését, vagy ha a biróság a tárgyalás alaposságának szempontjából szükségesnek találja, a főtárgyalást el kell napolni, esetleg a különálló uj büntetendő cselekmény későbbi külön eljárás tárgyává teendő (357. §. 3. bek.). Az itt felmerülő fontos kérdés, vájjon megegyeztethető-e a helyes perjogi elvekkel az, hogy az ítélet más cselekményről szól, mint a mely a vád tárgya volt? Fentebb a XVIII. fejezet V. czímének 2. pontja alatt tüzetes méltatásban részesült s a javaslat nem lát arra okot, hogy ama fejtegetések helyes eredményétől az esküdtbiróságok előtti eljárásnál eltérjen. Az öntudatlan állapot, az ellenállhatatlan erő, a jogos védelem, a végszükség, a tévedés, szóval a beszámítást kizáró okok szintén a bűnösség kérdését illetik, következéskép a rendszer szerint a főkérdésbe foglalandók (358. §, 1. bek). A javaslat eltér ebben a külföldi perrendtartásoktól (franczia és belga 339. ez., olass 495. ez., genfi cant. 305. ez., osztrák 319. §., német bir. 295. §., belga jlat II. k. 1. czím 69. ez.), melyek a külön kérdés feltevését kötelezőleg irják elő, a mi nyilvánvalólag fölösleges is, ha a főkérdésbe való belefoglalás könnyen lehetséges. Minthogy azonban ezeknek az okoknak a főkérdésbe való foglalása a főkérdést bonyolódottá, nehezen megérthetővé teheti, a javaslat megengedi, hogy a szóban levő okok iránt külön kérdést lehessen feltenni (358. §. 2. bek.). Ha az esküdtek erre a kérdésre nemmel felelnek, miután a fokérdésre igennel válaszoltak: határozatukban az ellenmondás csak látszólagos; mert a fökérdés a vádbeli cselekmény büntetendőségét tartja szem előtt, a beszámítást kizáró ok iránti kérdés pedig a büntethetőséggel foglalkozik. Mielőtt a kérdésekre válaszolnak, mind a két kérdés előttök fekszik egyidejűleg; az első kérdésnél tehát arra felelnek, vájjon bűnös-e vádlott, eltekintve a pótlókérdés tárgyát tevő kizáró októl. Válaszuknak és határozatuknak tehát csak ily értelem adható. Minthogy tehát erre a két kérdésre adott feleletükben ellenmondás okszerűen nem