Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása
15S 870. szám. fel s megtörténhetnék, hogy az esküdtek többsége a vádlottat nem-bííaösnek tartja, de az elválasztva feltett kérdések egybeállításából valamennyi törvényes alkotó elem fenforgása s ezzel az elítélés következik. Külön kérdés rendszerint abban az esetben sem teendő fel, ha valamely alkotóelem értelmezése a felek közt vitássá vált, hanem lehetőleg a főkérdésbe kell szőni azt a ténykörülményt, mely a vita eldöntésére alkalmas. A főkérdés fogalmából foly az is, hogy egyenesen a bűnösség kérdésének megoldására kel! irányozva lennie e szavakkal: »Bíínös-e vádlott stb.« A javaslat 355. §-a a főkérdés említett feltételeinek megfelel. Vannak azonban alkotóelemek, melyek nem általánosan ismert, vagy tán kétségbe is vont jogi fogalmakat tartalmaznak s a melyeknek az egye3 eseteknél való teljes méltatása nagyobb jogi ismereteket igényel. Ha az ilyenek tekintetében a felek eltérő indítványokkal léptek fel, ha a jogi fogalom kétséges, a 355. §. 4-ik bekezdéséhez képest a főkérdésbe a vitás kérdés megoldására alkalmas ténykörülmény is felveendő. Nincs olyan esküdt, a ki nem tudná, hogy mi a fenyegetés; s mégis az ily közértelmű fogalmaknál legkönnyebb a tévedés. A fenyegetés pl. mást jelent a közönséges nyelvhasználatban, mást a hatóság elleni erőszaknál, mást az erőszakos nemi közösülésnél és ismét mást a rablásnál. A kérdésnek a fenyegetés jogi fogalmát a törvény kifejezéseivel kell feloldania s ha ez a főkérdésbe nem fér, külön kérdést kell az iránt tenni. így a hatóság elleni erőszak miatt emelt vád esetében az iránt, vájjon a fenyegetés »valamely bűntett vagy vétség elkövetésére irányult-e oly módon, hogy a fenyegetett személyében a veszély közvetlen bekövetkezése iránt alapos félelmet gerjesztett?« (BTK. 167. §.). Az erőszakos nemi közösülés miatt emelt vádnál az iránt, hogy a fenyegetés »alkalmas volt-e arra, ho^y a fenyegetettben saját vagy jelenlevő hozzátartozójának életét vagy testi épségét veszélyeztető súlyos sértés közvetlen bekövetkezése iránt alapos félelmet gerjeszszen?* (BTK. 234. §.) A rablás miatt emelt vád esetében pedig az iránt, vájjon a vádlott alkalmazta fenyegetés »a fenyegetettnek vagy valamely jelenlevőnek életét, testi épségét vagy vagyonát súlyos veszélynek tette ki?« (BTK. 347. §.). A jogi fogalmaknak ily felfejtését a jogbiztonság érdekei is követelik. Nélküle könnyen megtörténhetnék, hogy az esküdtek a törvényes alkotóelemet a vád alapjául szolgáló tényekkel fődöttnek vehetnék jogi tévedésből s elítélhetnék vádlottat a nélkül, hogy ez sikeresen védekezhetnék. A jogi fogalmak ily felfejtése nem egyazon az esküdtek határozatának megokolásával s következéskép nem is ütközik abba az elvbe, hogy az esküdtek nem kötelesek megokolni határozatukat. Több vádlott vagy több büntetendő cselekmény fenforgása több főkérdés feltevését teszi szükségessé; mert külömben nem keletkezhetnék teljes határozat mindenik vádlottra és minden egyes büntetendő cselekményre nézve. Azt a körülményt, hogy a vádlott a cselekményt társaságban követte el, minden egyes vádlottra vonatkozó főkérdésbe fel kell venni. Folytatólagos büntetendő cselekményre és az alaki halmazatra nézve elégséges egy főkérdés; de ha az ismétlés anyagi halmazatot állapít meg, annyi főkérdés teendő fel, a mennyi a külön cselekmény. Hasonló az eset, ha a vádbeli tényálladék nem bizonyult minden részében valónak, hanem akként változott meg, hogy a vádlott más cselekményben mutatkozik bűnösnek. Például ha a vád a BTK. 422. §-ában meghatározott gyujtogatás-bűntettre irányult, a bizonyító eljárás azonban akként alakította a tényállást át, hogy a BTK. 382. §-ában körülirt csalás bűntettének alkotóelemei forognak fenn. A vádbeli minősítésnek megfelelő főkérdést mindazáltal fel kell tenni; de arra az e étre,
