Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

138 870. szám. dandó jellegű tamtságtétel maradjon fenn a bíróság előtt lefolytatott ügyről, szükséges a tárgyalások irásba foglalása. E czélok követelik a modern perben is a főtárgyalásról szóló jegyzőkönyv felvételét. Ennek tartalmára nézve első sorban az a döntő, mikép van megoldva a perorvoslat kérdése. Ha valamely perrend csak semmiségi panaszt vagy revisiót ismer, a felebbezést pedig a ténykérdésben kizárja: úgy sokkal szűkebb körre szorítható a főtárgyalás jegyzőkönyvének tartalma, mint oly perrendben, mely nem tiltja meg, hogy a jegyzőkönyv anyaga a felebbviteli bíróság érdemleges ítéletének lehessen alapja. A javaslat, bár a felebbviteli bíróságtól nem vonja meg a való felismerésére szolgáló leghathatósabb eszközt, a közvetlenséget, mégis némi kivétellel megengedi, hogy a felebbviteli biróság akkor, ha a bizonyító anyagot megbízhatónak tartja, az iratok alapján ítélhessen. A javaslatban tehát mindenesetre nagy szerep jutott a főtárgyalás jegyzőkönyvének, 8 ezért felvételének elmulasztása egyenesen semmiségi esetnek van nyilvánítva. Önként következik, hogy nemcsak a felvétel szükséges, hanem hogy a jegyzőkönyvnek hűnek, pontosnak, szóval olyannak kell lenni, mely a bíró elé a főtárgyalás egész folyamatát a legélénkebb képben tárja fel. Nem szorítkozhatik tehát a főtárgyalás jegyzőkönyve pusztán az eljárás külső menetének rövid elmondására és a perrendtartás szerint megkívánt alakiságok megtartásának megjelölésére: hanem a főtárgyaláson előforduló minden mozzanat materialis tartalmának, a vádlott, tanuk, szakértők vallomásának ki kell tűnni a jegyzőkönyvből. A »quo modo actum est« követelménye nem mellőzhető oly jegyzőkönyvben, mely hivatva van ítélethozás anyagául szolgálni. Egyébiránt a tapasztalat igazolja, hogy ott is, a hol a ténykérdésben való felebbezés ki van zárva, nem bizonyult czélszerfínek ama rendelkezés, hogy a vádlott, a tanuk, a szakértők vallomásait nem kell a főtárgyalás jegyzőkönyvébe venni. A német birodalmi perrendtartás 273. §-a, mely szerint csakis a schöffenbiróság előtt tartott tárgyalásról vezetett jegyzőkönyvbe kell a vallomások tartalmát felvenni, a gyakorlatban legtöbbnyire oly magyarázatot nyer, hogy a Landgericht büntetőtanácsa előtti tárgyalásról szóló jegyzőkönyv felvételénél sem elégesznek meg a vádlott, tanuk, vagy szakértők kihallgatásának egyszerű constatálásával. Magát az ujrafelvétel szempontját elegendőnek tartja a német bírósági gyakorlat, hogy a vallomások jegyzőkönyvbe vételét ne mellőzze. A javaslat tehát szintén mellőzhetetlennek tartja, hogy a vádlott, a tanuk vagy a szakértők vallomásának lényeges tartalma a jegyzőkönyvbe véve legyen. Csak így van módja a felebbviteli bíróságnak megítélni : megbízható e a bizonyító anyag, mely az elsőfokú biróság ítélethozásának alapjául szolgált. Nem követte a vallomások felvételi módjára nézve a javaslat az osztrák perrendtartást (271. §.) sem, mely szerint a vádlott, a tanuk vagy a szakértők vallomásának tartalma csak akkor iktatandó jegyzőkönyvbe, ha az előzetes eljárás során felvett jegyzőkönyvben foglalt vallomásoktól, illetve véleményöktől eltérő nyilatkozatot tesznek (»wenn sie Abweichungen, Veranderungen oder Zusátze der in den Acten niedergelegten Angaben enthalten«), vagy ha a tanút vagy szakértőt az előkészítő eljárás során nem hallgatták ki. - E rendszert nem tartotta követendőnek a javaslat, mert ez világosan a nyomozó rendszer maradványa, a mennyiben a főtárgyaláson teljesített kihallgatást alig tekinti egyébnek, mint puszta reproductiónak és ama vélelemből indul ki, hogy a tanuk, szakértők, vádlott stb. nem vallanak másként, mint az előkészítő eljáráson. Ha a főtárgyaláson nyugszik a mai bűnvádi eljárás súlypontja; ha az ítélet hozásánál csak a főtárgyaláson felvett bizonyítékok szolgálhatnak az ítélet alapjául: akkor ez eszmének kifejezésre kell jutni a főtárgyalás jegyzőkönyvében is. Nem állhat ez puszta utalásokból az előkészítő eljárás során tett vallomásokra és külömben is helytelen volna már csak azért is megelégedni a már tett vallomásokra való egyszerű hivatkozással, mert ez szigorúan a valóságnak sem felel meg, minthogy egyes árnyalatokban