Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

870. szám. 125 Ama vitán kívül álló tételt tehát, hogy a vádlottnak joga van azt követelni, hogy ama tettért legyen csak elítélhelő, mely a vád tárgya, felcserélhetni vélték ama tétellel, hogy a vádló által indítványozott büntetési tétel maximuma a vádlott jogává válván, azt a biró túllépéssel meg nem sértheti. Ámde elfeledték, hogy ez oly construálása a vádlott jogának, mely részben annak természetes határán túlmegy, részben pedig azt érzékenyen megszorítja. Túlmegy a vádlott jogának természetes határán, mert ha teljesen egyazon tettről ítél is a biró, mely a vád tárgyát képezte, a vádlott jogot nyert arra, hogy nem a törvényben meghatározott minimum és maximum képezze a büntetés szabályát, hanem a vádló véleménye. Ha a vád valamely cselekményt a törvényre hivatkozással minősít és ez ellenében a vádlott védheti magát, ugyan honnan nyerhet vádlott már arra is jogot, hogy a törvényben megállapított büntetés maximumát ne a biró, hanem a vádló szabja meg? Ha a bíróság szabadon ítélheti meg azt, hogy a vád tárgyául szolgáló tett a büntető törvénynek mely rendelkezését sérti és azt a tételt fentartani kívánja a büntetés azonosságát követelő rendszer is, akkor feledik, hogy egyazon indok, mely a minősítésre vonatkozó szabad ítélést bírói hatáskörhöz utasítja, szól a mellett is, hogy a minősítéssel élvállhatatlan okbeli összefüggésben álló büntetés minősége és mennyisége fölött is a Uróság döntsön. Eme felfogás hívei, s ebben igaza van Glasernek, oly jogot erőszakolnak a vádlottra, mivel ez nem birhat. Teljes joga van a vádlottnak arra, hogy más tettért el ne ítéljék, mint a mi miatt vádolva volt. Szükséges az is, mert méltányos, hogy védelmi jogának megóvása szempontjából a biróság a vádtól eltérő súlyosabb minősítésre figyelmeztesse a vádlottat, de azt, hogy a vádló által kimondott büntetési maximum kösse a tett fölött ítélő birót, sem a védelem joga, sem a vádrendszer nem követelik, mert sem a minősítéssel, sem a büntetéssel a vád, illetve a tettazonosság körén túl az ítélet nem lép. A vád keretét a fett s nem a czím és nem is a vádló puszta véleményéként indítványozott büntetés szabja meg. A vádlott coucret és a büntetőtörvénynyel összeütközésbe jött magatartása a vád tartalma. E magatartás fölött a bírónak szabad belátása szerint kell határoznia, mert külömben a vádló megbolygatva a hatáskörök egyensúlyát, valóságos ítélőbirájává válik a tettnek és pedig a legkényesebb ponton, ott, a hol legkevésbbé lehet megállapítani, mi az igazság ? De e rendszer akaratlanul a vádlottnak a tettazouosságra való jogát is veszélyeztetheti, mert éppen a javára előtérbe állított ama tételnél fogva, hogy a bírónak nem kell a tettazonosság határai fölött tépelődni, könnyebben fordulhat elő, hogy az indítványozott büntetési tétel takarója alatt ítélet tárgyává lesz oly tett is, mély a vádnak nem tárgya. Valóban, ha elméletileg igazabb alapon állana is e rendszer, mint a minőn áll, már csak a gyakorlatban ezzel járó tarthatlan visszás állapotok miatt sem lehetne azt elfogadni. Először is a bírói arbitrium egyik legnehezebb pontján a megérdemlett büntetés mennyiségének és minőségének kérdésében, a talán kezdő vádközegnek véleményét a legfőbb biróság fölé helyezi. Továbbá, nem-e a legnagyobb visszahatást idézi elő, ha a biróság elméleti kijelentést tesz és tudtul adja a vádlottnak és a nagy közönségnek, hogy súlyosabb büntetést kellene ugyan megállapítania, de mivel a kir. ügyészség képviselőjének ferde felfogásától és véleményétől nem szabad eltérni, nem is volt szabad az indítványozottnál nagyobb büntetést kiszabni. E viszásság egymagában elegendő ok, hogy a szóban levő rendszert, ha nagyobb hasznokkal birna is, mint a melyekre hívei utalni tudnak, a jelen javaslat magáévá ne tegye. De van még sok egyéb hibája is. Súlyos veszélylyel fenyegeti a judicatura egyöntetűségét is, mert megtörténhetik, hogy egyazon biróság egyazon napon több hasonló ügyben nem a körülményekben rejlő külömbség okából, hanem pusztán azért szab ki egyszer fegyházat, máskor fogházat, mert a kir. ügyész indítványa a büntetés határára nézve categoricus imperativus.