Képviselőházi irományok, 1892. XXVIII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870ff. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának folytatása

870. szám. 103 tehetségének segítségéül. A 133. §. első és második bekezdése helyett intézkedik a 301. §. negyedik bekezdése és a 304. §. második, harmadik, negyedik bekezdése. A 133. §. harmadik bekezdésében foglalt rendelkezés értelmezéséről a vádlott elbeszélése után teendő kérdések megvitatásánál volt fentebb szó. Általában a kérdések feltevésénél a 133. §. harmadik bekezdésében foglalt szabály követendő. A 133. §. utolsóelőtti bekezdésének és a 134., 135., 136., 137. §-oknak rendelkezései a főtárgyalásra is kiterjednek. A 138. és 139. §-ok tisztán az előkészítő eljárás körét érintik, ellenben a 140. §. utolsóelőtti bekezdésében foglalt rendelkezés a főtárgyaláson teljesített kihallgatásnál is hatálylyal bir. Azzal, hogy minden tanú és szakértő kihallgatása és minden okirat és jegyzőkönyv felolvasása után a vádlottat figyelmeztetni kell arra, hogy észrevételeit megteheti, a javaslat biztosítani kívánja a terhelt védelmi jogát. A figyelmeztetés elmaradása ugyan nem semmiségi ok, de ha az elnök az észrevételezést ok nélkül megtagadja a vádlottól: ez semmiségi okul érvényesíthető (324. §., 9. pont). III. Bizonyító eljárás. (306-313. §§.) 1. A oizonytékok félvételének sorrendje és mellőzése. Minthogy a közvetlenség követelményeinek megfelelő bűnvádi perben az ítélőbíró csak a főtárgyaláson fenforgott bizonyítékokat veheti az ítélethozásnál figyelembe (324. §., 1. bek.): a javaslat is a tulaj donkép eni bizonyító eljárást a főtárgyalás számára tartja fenn. Mindaz tehát, mi a bizonyítékok felvételére nézve az előkészítő eljárás során történik, legnagyobb részben előkészület a főtárgyalás bizonyító eljárására. A javaslat a főtárgyalás eme szakát a vádlott kihallgatása és a felek perbeszédei közé helyezi. De ezzel korántsem akar annak kifejezést adni, mintha a vádlott kihallgatásának eredménye soha sem lenne bizonyíték. A legújabb perrendtartások is, mint az osztrák és német törvények, melyek pedig a »systema« követelményeit lehetőleg kielégíteni igyekeznek, a tulajdonképeni bizonyító eljárás keretéhez a vádlott kihallgatását nem számítják (osztrák 246., német 243. §.), a nélkül, hogy vallomásától a bizonyíték erejét megtagadnák. A »bizonyító eljárás« szaka tehát a tanuk és szakértők kihallgatását, a szembesítést, az okiratok és jegyzőkönyvek megengedett felolvasását, a »corpus delicti« előmutatását, az indítványozott vagy hivatalból szükségesnek tartott uj bizonyítékok megszerzését, szakértői szemle teljesítését, vagy a kiküldött tagnak erre vonatkozó jelentéstételét foglalja magában. A bizonyító eljárás vezetése az elnök kezébe van ugyan letéve, de'e hatalmi kör nem korlátlan, mert részint a vezetés jogának egy része a bíróság hatásköréhez van utasítva és a felek az elnöknek intézkedései ellenében rendszerint a bíróság határozatait kérhetik ki, részint a felek az önálló kérdezés és indítványozás jogát gyakorolhatják, és így a bizonyító eljárás intézésének nemcsak az elnök feleit a bíróság, hanem az elnök mellett a felek is valódi részesei. A bizonyító eljárás menetének rendjére nézve a javaslat első szabálya az, hogy a felek jelenlétében kell minden bizonyítékot felvenni (308. §., 1. bek.). E rendelkezés a közvetlenség és szóbeli contradictorius eljárás lényeges követelménye és vádlottnak személyes jelenléte azért van megkívánva, mert éppen ez szolgál a bizonyítékok próbakövéül. Az egyes bizonyítékok felvételének sorrendjét általában meghatározni lehetetlen lévén, a javaslat, követve az 1843-iki javaslat 314. és 329. §-aiban kifejtett elvet, csupán útmutatásul