Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 93 kében mellőzi a hivatalból való üldözést mindaddig, mig a sértett »inditványá«-nak előterjesztésével kifejezésre nem juttatja azt, hogy érdekei nem kívánják a bűnvádi eljárás mellőzését. Minden kétség kizárása végett büntető törvénykönyvünk 110. §-ának kiegészítéséül azt is határozottan kijelenti a javaslat, hogy a magáninditvány megtevése előtt sem a kir. ügyészség, sem a rendőri hatóság (85. §. első bekezdés) nem teljesíthetnek nyomozást, hogy a kir. ügyészség nem emelhet vádat, és ha mégis emelt volna, a bíróság nem indíthatja meg a bűnvádi eljárást. A javaslat a nyomozást is a bűnvádi eljárás kiegészítő részének tekinti. A felmerülhető controversiáknak megelőzése czéljából azonban szükségesnek látszott e §-ban a nyomoaást külön kiemelni, illetőleg a magáninditvány megtevése előtt a nyomozás teljesítését is kifejezetten kizárni. A nyomozás alatt szükséges cselekményeknek gyors teljesítésére (például a tettes letartóztatására, a bűnjelek lefoglalására) nem egyszer sürgőd szükség lehet ugyan, de ha az állam büntető jogának érvényesítését ez esetekben a sértett fél érdekében annak akaratától teszi függővé, nemcsak következetesen, hanem egyúttal helyesen is cselekszik, ha a magáninditvány megtevése előtt a nyomozás teljesítését is megtiltja, mert a fennebb kiemelt szempontokból a sértett fél kíméletével ez sem volna összeegyeztethető. Magától értendő, hogy ha a nyomozást Vezető kir. ügyészség vagy rendőri hatóság csak a nyomozás teljedtése közben veszi észre, hogy a bűncselekmény, mely után kutat, csak magáninditványra üldözhető, ennek hiánya esetében a nyomozást azonnal abban kell hagynia. A javaslat érvényben hagyja jelenlegi tételes jogunkat abban az irányban, hogy a magáninditvány megtevése után ezeknél a bűncselekményeknél is a kir. ügyészség emeli és képviseli a közvádat. A magáninditványra üldözendő bűncselekmények tehát a javaslat szerint is a közvád esetei közé tartoznak s így egyenes ellentétben állnak a magánvádra üldözendő vétségekkel és kihágásokkal. Az utóbbiaknál a vádat első sorban és rendszerint kizárólag a sértett mint főmagánvádló képviseli, a magáninditvány megtevésére jogosult ellenben nem lesz ügyfél, nem gyakorol vádlói jogokat. Indítványa alapján a kir. ügyész jár el a vád képviseletében és a magáninditványra jogosultat mint ilyet csak az a jog illeti, hogy azokban az esetekben, a melyekben, és addig az időhatárig, a meddig a törvény ezt megengedi, magáninditványát visszavonhassa, a mi, — elesvén egy perjogi előfeltétel, — az eljárás megszüntetését fogja maga után vonni. Ha a magáninditvány alapján a kir. ügyészség nem emel vádat vagy azt elejti, a sértett felléphet ugyan pótmagánvádló gyanánt (42. §.), de ezt, valamint egyes informatív lépéseket, nem mint magányinditványra jogosult, hanem mint sértett teheti. 4. A felhatalmazás megadása és a kívánat előterjesztése, mint a vádirat henyujtásának előfeltétele (4. §.). A rágalmazásnak és a becsületsértésnek büntető törvénykönyvünk 269—272. §-aiban meghatározott amaz eseteiben, melyek csak felhatalmazás vagy kívánat alapján üldözhetők, a bűnvádi eljárás megindítása a törvénynek fennebb idézett §-ai értelmében csak akkor indítványozható, illetőleg csak akkor rendelhető el, ha a felhatalmazás megadva, illetőleg a kívánat előterjesztve van. Ezt megelőzőleg, tételes anyagi büntetőjogunk és jelenlegi eljárási gyakorlatunkértelmében a kir. ügyészség egyes eljárási cselekmények elrendelése iránt sem tehet indítványt. A B.'T. K. 270. §-ának 2. pontjában megjelölt vétségekre nézve ezt az elvet a kir. curiának 22. számú büntetőjogi teljes ülési határozata is érvényre emeli. Nem tagadható, hogy büntető törvényünknek e rendelkezései a gyakorlatban visszásságokat idézhetnek elő. Ha a bűnvádi eljárás folyamán közreműködésre hivatott hatóságok felhatalmazás, illetőleg kívánat nélkül semmi intézkedést nem tehetnek: akkor az eljárás sikere