Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 51 Nem szükséges bővebben reá mutatni arra, hogy ez alapelv a bíróságot a bizonyítás eredményének méltatásában nem jogosítja fel teljesen önkényszerű és a logika szabályait figyelmen kivül hagyó eljárásra, hanem ellenkezőleg a bizonyító anyagnak »gondo& és észszeríí mérlegelését« követeli. e) A terhelt érdekeinek és a védelemnek érvényesítése. A nyomozó rendszer uralma alatt a terhelt az eljárásnak csupán tárgya volt, megfosztva a személyiség jogaitói és védelmének gyakorolhatásától. Ez a szigor, sőt kegyetlenség szükségkép visszahatást szült és e rendszer megdőlte után íiz ellenkező irányba terelte a szabadelvű reform-törekvéseket. Teljes joggal hangoztatták, hogy a vádlott, mig el nincs ítélve, serami oly bajjal nem terhelhető, mely a büntetés színével birna, hogy jogai csak annyiban korlátolhatok, a mennyiben ezt az eljárás czéljai múlhatatlanul követelik; hogy ennélfogva sem a vizsgálat tárgyává, sem eszközévé le nem alacsonyítható, sem szabadsága, sem házjoga fontos ok nélkül meg nem sérthető; hogy neki hatályos védelemre minden módot kell nyújtani és hogy a vádnak túlsúlya méltányos kedvezményekkel kiegyenlítendő. É követelményekre az ujabb törvényhozások nagyobb része figyelemmel is volt. A terheltnek lélektani tortúra természetével biró faggató kihallgatását mellőzik, az előzetes letartóztatást és vizsgálati fogságot tüzetes feltételekhez kötik és lehetőleg korlátozzák, a házkutatást és más hasonló vizsgálati cselekményeket pedig nyomatékos gyanú feltételéhez kötik. A védő igénybevételét korlátlanul megengedik, figyelemre méltó esetekben hivatalból rendéltetnek ki védőt, gondoskodnak, hogy a terhelt védelmének előkészítésére a vád tartalmáról és bizonyítékairól mindig kimerítő tudomással bírjon és a szükséges idővel rendelkezzék. Felállították azt az elővéleményt, hogy a terhelt elitéltetéséig ártatlannak tartandó és kétségben javára történjék a döntés. Érdekeinek biztosítása végett sok esetben eltérnek a felek egyenjogúságának szabályától. A terheltnek állása a bűnperben ma már teljesen biztosítottnak tekintendő. A vizsgálóbíró önkénye ellen szigorú szabályok védelmezik. A közvádlónak mint vele egyenjogú félnek túlkapásaitól már nem kell tartania. Rendelkezésére áll minden jogos eszköz, hogy bizonyítékait összegyűjthesse-és ártatlanságát kimutathassa, sőt a hatóságoknak rendszerint kötelességévé van téve, hogy éber figyelmet fordítsanak a mentő körülményekre is. A rendszeresített perorvoslatok a terhelt részére kivétel nélkül nyitva állanak és sérelmeit a felsőbbfokú bíróság több esetben hivatalból is köteles orvosolni. Eme gondoskodás a terhelt sorsáról és az aggódó igyekezet, hogy ártatlan embernek elitélése lehetőleg kizárva legyen, fényoldala az ujabbkori bűnvádi eljárásnak. Mig a nyomozó rendszer a védelmet vagy a legnagyobb mértékben korlátolta, vagy teljesen el is tiltotta; addig a mai bűnvádi eljárási jog azt nem úgy fogja fel, mint egyedül a terhelt érdekeinek előmozdítóját, hanem mint a helyes bűnvádi igazságszolgáltatásnak egyik hathatós biztositékát, mint az anyagi igazság megvalósításának jelentékeny eszközét. A védelem szabadsága rendszerint éppen nincs ellentétben a jó és helyes igazságszolgáltatással, sőt ellenkezőleg azt elősegíti, midőn ellensúlyozza a vádnak egyoldalúságát, keresi és érvényre emeli az igazságot. Kétségtelen azonban, hogy a védelemnek korlátlan szabadsága mellett azzal vissza lehet élni, sőt az eljárást is meg lehet hiúsítani. E visszaélésnek nemcsak lehetősége, de aránylagos gyakorisága is arra készti a törvényhozásokat, hogy a védelmet bizonyos esetekben korlátozzák. A javaslatnak úgyszólván egész rendszerében és minden alapvető intézkedésében határozott kifejezést nyer az a felfogás, hogy a terheltnek érdekeit és a védelem szabadságát nemcsak a humanismus, hanem az anyagi igazság érdekében is a lehetőség határai közt elő kell mozdítani és érvényre kell juttatni. 7*