Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

."•70 sziíra. 403 is — habár enyhébben — de büntetéssel fogja sújtani, a mint ezt a bűntettekről, vétségekről és kihágásokról szóló biintetó'törvénykönyvek módosításáról a képviselőházhoz beterjesztett javaslat tervezi. Az anyagi törvény ily reformja mellett az eskü nélkül tett vallomás minden­esetre nyer erejében és az az ellenvetés, hogy a letartóztatást, vizsgálati fogságot, perbefogást, megszüntetést stb. a legtöbb esetben eskü nélkül kivett és hamisságuk esetén még nem is büntethető vallomások alapján hozzák, többé alig bir súlylyal. A bizonyítékok szabad mérle­gelésének rendszere mellett — midőn az esküvel meg nem erősített vallomás ítélet alapjául szolgálhat, sőt bizonyos esetekben az eskü kivétele a nélkül, hogy az a tanuzás kizárását vonná maga után — egyenesen meg van tiltva; midőn az előkészítő eljárásban a legfontosabb határo­zatok rendszerint eskü nélkül kivett vallomásokon alapulnak: akkor a büntetőtörvénykönyv álláspontja fenn nem tartható. Az az erőltetett magyarázat, mely úgy a német, mint a magyar büntetőtörvénykönyvnek e hiányán úgy vél segíteni, hogy bűnpártolásnak minősíti az esküvel meg nem erősített hamis vallomást, már csak azért sem pótolja az ürt, mert minden idevonatkozó eset a bűnpártolás fogalmi körébe nem vonható. Ezért utal Schwarze is Phillerrel szemben, kitől a »bűnpártolás« kisegítő eszméje származik, arra, hogy leghelyesebb az előbbi szász büntetőtörvénykönyv álláspontját követni, mely az esküvel meg nem erősített hamis vallomást, mint »delictum sui generis«-t bünteti. (Schwarze: Die Beeidigung der Zeugen im Strafverfahren 19. lap 17. sz. jegyzet.) Ha tehát az anyagi büntetőtörvény a jelzett irányban ki lesz egészítve és ha jól lesznek megválasztva a kivételek, a melyekben az eskü az előkészítő eljárás alatt is kivehető: úgy a már fennebb kifejtett okoknál fogva is bátran mellőzhető a német javaslatok által felkarolt az a rendszer, mely a tanúnak első kihallgatása, következéskép rendszerint az előkészítő eljárás során való kihallgatását rendeli. A javaslat a főtárgyaláson való megesketés szabálya alól a kivételeket három pontba foglalja (220. §.). Az első pont szerint az előkészítő eljárás során a tanú megeskethető, ha életveszélylyel járó betegségben szenved. A második pont szerint ok az eskü kivételére, ha alaposan tartani lehet, hogy a tanú a főtárgyaláson meg nem jelenhet. A harmadik pont szerint az előzetes eskü kivehetése a vádló és- terhelt együttes kíván­ságára is történhetik. Mindazáltal ekkor is csak nyomós okok alapján rendelheti ezt el a vizs­gálóbíró. Majd a tanú személyiségében, majd az előkészítő eljárás tárgyában és czéljában talál­hatók fel ez okok. Lehet, hogy egy tanú megesketésétől teszi függővé a vádló, hogy vádat emeljen, letar­tóztatást, vizsgálati fogságot vagy megszüntetést indítványozzon-e. Ha tehát ilyen, az eljárás czéljára nézve fontos okokról van szó és az egyik fél indít­ványához a másik hozzájárul: az eskü kivétele elrendelhető. A javaslat e ponton annyiban tért el az osztrák perrendtartástól, hogy nem elégszik meg az egyik fél kívánságával, hanem mindkét fél együttes indítványától teszi függővé az eskü kivételének elrendelését, mely eltérés abban leli indokát, hogy az előzetes eljárásban az eskü kivételét inkább megnehezíteni, mint könnyíteni szükséges. C) Az eskü ismétlése vagy a letett esküre való hivatkozás. A mi azt a kérdést illeti, hogy az előkészítő eljárás során esküt tett tanú későbbi vallomására egyazon ügybe.í újra esküt tegyen-e, vagy azt csak a letett esküre való hivatkozással erősítse-e meg: a javaslat az utóbbi rendszerhez csatlakozott és ezzel kikerülni óhajtotta azt, hogy többszörös formális esküt vegyenek ki a tanutói egyazon ügyben legtöbbször teljesen egyazon vallomásra, mi kétségen kívül alkalmas volna azt a hitet megerősíteni a népben, hogy a törvény az eskü formáival nagyon könnyen bánik, hisz egyazon vallomásra többször is formális esküt kell tenni. 51*

Next

/
Oldalképek
Tartalom