Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
376 870. szám. A megjelenés kötelezettségének megsértésére azért van az enyhébb büntetés alkalmazva, mert az elővezetéssel a tanú a bíróság elé állítható és így az igazságszolgáltatás érdeke lényegében nem szenved oly sérelmet, mint akkor, midőn a megjelent tanú törvényes ok nélkül megtagadja vallomását, illetőleg az eskütételt (a vallomás megerősítését). Mindeme büntetéseket azonban csakis biró, illetve bíróság mondhatja ki, a kir. ügyészség, illetve rendőri hatóság tehát bűnvádi nyomozó ügyben tanúul megidézett egyén ellen az említett rendbüntetéseket nem alkalmazhatja, hanem e czélból köteles a bírósághoz fordulni (98., 196. §§.) Nem lehetett ugyan a nyomozó eljárás sikere érdekében a tanukötelesség körét tisztán a bíróság előtti megjelenésre szorítani; de közjogunk és alkotmányunk elveivel ellenkeznék, ha ily súlyos büntetéseket a függetlenség attribútumával fel nem ruházott közvádló vagy a bűnvádi nyomozás szempontjából ennek alárendelt rendőrség alkalmazhatna. Sőt a javaslat egy XVII. századi törvényünk (1635 : XLIX.) »nullis juridicis remediis admissis« elvétől is eltérőleg egyfokú felfolyamodást is megenged a fentebbi módon kiszabott büntetések ellen és annak részben felfüggesztő hatályt tulajdonít (194. §.' 3, bek.) Ha a katonai bíróság hatáskörének alávetett és tanúul megidézett egyéu sérti meg a megjelenés, illetve vallomás vagy eskütétel (megerősítés) kötelezettségét, a javaslat a polgári büntető bíróságot nem ruházza fel a rendbüntetés kiszabásának jogával, mert nem tartotta czélszerú'nek rést törni amaz általános hatásköri elven, hogy a katonai bíróság hatóságának alávetett személyek ellen, tényleges szolgálatuk ideje alatt csakis a katonai bíróság van hivatva szabadságvesztést vagy más kényszerítő eszközöket alkalmazni (198, §.). A katonai szolgálat igényeiből és a vele járó alárendeltségi rendszerből következik, hogy a katonai feljebbvaló nem alkalmazhatja mindig a javaslat 194. és 195. §-aiban felsorolt kényszerítő eszközöket, hanem azokat, melyeket a külön katonai szabályok megengednek. Ez az oka, hogy a 198. §. nem hivatkozik a 194. és 195. §-okra, hanem megfelelő kényszerítő eszközökről szól. és a törvényszékeknek joguk van a vonakodó tanút addig fogságban tartani, mig kötelességét nem teljesíti. A békebirák azonban úgy az előkészítő eljárásban, mint a sommás főtárgyaláson az említett vonakodás miatt csak két napig tartó elzárást alkalmazhatnak. A német perrendtartás 50., 69. §-ai szerint a meg nem jelenés esetében háromszáz márkáig terjedő pénzbüntetés, esetleg hat hétig terjedhető elzárás, az okozott költségekben való marasztalás és esetleg elővezetés alkalmazható. A tanuvallomás nak vagy eskütételnek törvényes ok nélkül való megtagadása esetén ugyanannyi büntetés alkalmazható, sőt az elzárás az eljárás befejezéséig, — a mennyiben az kihágás esetében hat hetet, más esetekben hat hónapot meg nem halad, — fentartható. Az osztrák perrendtartás (159., 160. §-ai) szerint a meg nem jelenésjbüntetése száz forintig terjedhető pénzbüntetés és esetleges elővezetés, a tanúságtétel, illetve eskü megtagadása száz forintig terjedő pénzbüntetés, esetleg hat hétig terjedő elzárás. A belga javaslatra vonatkozó képviselőházi bizottsági jelentés kritika tárgyává teszi a »code d'instruction criminelle« 80. cz.-ét, mely a meg nem jelenést és a vallomás, illetve az eskü megtagadását a büntetés szempontjából egy vonalba helyezi: »Cette assimilation — mondja a jelentés — n'est pas rationelle. Le juge d'instruction posséde le moyen de faira amener devant lui le témoin recalcitrant. II n'en a aucun pour fairé parler le témoin, qui refuse de deposer.« Hivatkozik a jelentés ama tapasztalatra is, hogy még munkások is inkább lefizették a csekély birságot, hogy sem vallomást tettek volna. A javaslat ennélfogva kellő külömbsóget téve a megjelenés elmulasztása és a vallomás, illetve eskütétel megtagadása között, az előbbire nézve így (I. k II. czím IV. fej. 126.cz .) rendelkezik: »Le témoin cité, qui n'aura pas comparu, et qui n'aura pas justifió qu'il en était légitimement empéché, pourra, sur les requisitions du procureur du roi et sans appel, étre condamnó par le juge d'instruction á une amende de vingt six á cent francs. II sera réassigné á ses frais. S'il ne comparait pas sur la seconde citation, il pourra étre condamné á une nouvelle ameade de cinquante a deux cent francs et le juge d'instruction decernera contre lui une ordonnance de prise de corps.« A 128. czikkben pedig a vallomás, illetve eskütétel megtagadásának esetéről intézkedik: »Le témoin, qui refusera de préter serment ou de fairé sa déposition, pourra étre condamné á un emprísonnement de hűit jours á trois mois et á une amende de vingt six francs á mille francs, ou a l'une de ces peines seulement.* Az olasz perrendtartás (179. ez. az anyagi törvénynyel összeegyeztetve) szintén kellő külömbséget tesz a meg nem jelenés és a vallomás, illetve az eskü megtagadása között. Az utóbbit főképen szigorúan bünteti, mert ha a megtagadás correctionalis ügyre vagy kihágásra vonatkozott, egy évig, ha pedig. eriminalis ügyre vonatkozott, három évig terjedhető szabadságvesztés-büntetéssel büntetendő. Hollandiában (166. ez.) a vallomást megtagadó tanút a törvényszék addig tarthatja elzárva, mig az igazságszolgáltatás iránt tartozó kötelességét nem teljesíti.
