Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

348 870. szám. » tételek azonban nem szükségesek a részesekkel, orgazdákkal vagy bűnpártolókkal szemben, ha a levelek stb. ezektől származnak. Mindazáltal, ha a késedelem veszélylyel nem jár és elégséges adat van arra, hogy valaki csakugyan részes, bűnpártoló vagy orgazda: akkor módjában áll az eljáró hatóságoknak ezek ellenében is a vizsgálatot stb. elrendelni, és igy ellenük a lefoglalás iránti eljárás már a 171. §. első bekezdése alapján történhetik. Mindebből látszik, hogy a javaslat intentiójának csak az a gyakorlat felelne meg, mely a legritkább esetben és csak akkor élne a 171. §-ban biztosított joggal, ha más bizonyító eszközök utján a kivánt eredmény el nem érhető. Midőn a javaslat eme szakasza a lefoglalásról intézkedik, mindig csakis a postán, táviróhivatalban, egyéb szállító- vagy fuvarozó-intézetnél teljesített lefoglalásról van szó, következéskép a lefoglalás valamint a féladás, úgy a rendeltetés helye állomásán történhet. Ha tehát a többször említett tárgyak még vagy már nincsenek a posta-, táviróhívatal vagy más szállító- és fuvarozóintézet kezelése alatt: akkor a lefoglalás általános szabályai alkalmazandók. A javaslat a lefoglalásra vonatkozó megszorító szabály okai; nem csupán a posta- és táviróhivatalok, hanem egyéb szállító- vagy fuvarozó-intézetek által közvetített küldemények tekintetében is felállítja. A forgalom szabadságának érdeke eléggé indokolja a megszorítást. Sem a német birodalmi perrendtartás, sem a franczia és belga javaslatok nem terjesztik ki a lefoglalás szigorúbb feltételeit más intézetre, mint a posta- és táviróhivatalra. Az osztrák perrendtartás ellenben más szállító-intézeteket (. . . sonstigen Beförderungsanstalten) is egy rovatba állít a posta- és táviróintézetekkel. Az ausztriai judicatura szerint a »sónstige BefÖrderungsanstalt« oly értelmezést nyert, hogy csak az államilag felállított, vagy legalább az állam által elismert és engedélyezett intézetek azok, melyek a szóban levő kérdés szempontjából egy vonalba állítandók a posta- és táviróhivatallal. A tisztán magántermészetű vállalatokkal szemben, vagy ha egyes harmadik személyekre bízza valaki a levél vagy csomag továbbítását, a lefoglalás általános szabályai alkalmazandók. A javaslat is csak oly szállító- és fuvarozó-intézeteket ért, melyek a postahivatalokkal általában egy vonalba helyezhetők, minők pl. a vasutak, gőzhajók stb., mert az egyszerű fuvarozó vagy szállító magánvállalatok ellenében az általános szabályok alkalmazandók. 2. A javaslat 172. §-a szoros összefüggésben áll a 170. §. utolsó pontjának ama rendelkezésével, mely szerint a tanúságtétel kötelessége alól mentes egyének ellen rendbüntetés nem alkalmazható, ha a lefoglalt tárgyakat kiadni nem akarják. Ennek az intézkedésnek indoka a tanuzás alóli mentesség tárgyalásakor lett bővebben kifejtve. E helyütt csak azt kell kiemelni, hogy az oly egyének, a kik a tanúságtétel kötelessége alól mentesek, nem tartoznak a büntető eljárásban sem a terhelt javára, sem annak terhére bizonyítékot szolgáltatni, a miből egyúttal az is következik, hogy a kényszer alól nemcsak akkor szabadulnak, ha tanuzásról van szó, hanem mindig, valahányszor tőlök bármily bizonyíték várható. A nevezett személyek mentessége körét az is sértené, ha a terhelttel vagy egymás közt váltott bizalmas leveleik nálok beleegyezésük nélkül lefoglalhatok volnának, s ezért ezt a javaslat meg sem engedi. A kímélet érdekét azonban csak akkor lehet az igazságszolgáltatás érdeke fölé helyezni, ha azok, kiknek érzületét a törvény kímélte, teljesen ártatlanok. Ellenben, ha ezeket a részesség, orgazdaság vagy bűnpártolás gyanúja terheli, a kímélet alapja hiányzik és ama perjogi elv alkalmazandó, hogy azok a bizonyítékok, melyek a bűnösök kezei közt vannak, lefoglalhatok. S alkalmazható ez a perjogi elv, még ha az adott esetben nyilvánvaló is, hogy az illető hozzátartozó a fenforgó bűnpártolás miatt nem büntethető (BTK. 378. §.).