Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 349 II. Házkutatás és személymotozás. (173—176. §§.) Mióta csak polgáriasultságról és műveltségről lehet szó, a nemzetek mindig kiváló sxítlyt helyeztek a házjog sérthetetlenségére. Már a Digestákban olvashatjuk: »lex cornelia dedit actitnem, quod quis domus eius vi introita sit«. Vagy hol van lelkesebb védelme a házjog szentségének, mint Cicerónak »Pro domo« beszédjében, midőn igy kiált fel: »Quid est sanctius, quid omni religione munitius quam uniuscujus civium domus? Hoc perfugium est ita sanctum omnibus, ut inde abripi neminem fas sit«. Amaz önérzetes büszke jelszó, mely ma is él Angliában »roy house is my castle« nem új keletű, hanem a régi germán jogban gyökerezik. A középkor oly nagy súlyt helyezett a lakás sérthetetlenségére, az otthon szentélyére, hogy ennek még a közbiztonság érdekeit is föláldozta, de minél erősebb] gyökeret vert a nyomozó per, annál kevésbbé volt tartózkodó a bírói gyakorlat a házkutatás iránt, és az olasz practicusok már úgy szólnak a házkutatásról, mint a bírói gyakorlatban meghonosodott vizsgálati eszközről. Később a törvényhozások tüzetes szabályozás tárgyává tették a házkutatást és minél inkább alkotmányos szellemben fejlődtek a nemzetek, annál jobban iparkodtak oly alaki és anyagi feltételeket megállapítani, melyek a házjognak indokolatlan megsértését lehetőleg megakadályozzák. a) Francziaorszagban csaknem minden alkotmánycharta, mely az első forradalom óta kiadva volt, a házjog szentségét és sérthetetlenségét mondta ki, a »eode pénal« pedig büntetőjogi védelem alá helyezte (184. ez.). A »code d'instruction criminelle« intézkedései azonban nem kielégítők. A 88. cz.-ben, mely a vizsgálóbíró által teljesítendő házkutatásról rendelkezik, a házkutatás elrendelésének feltételei és az eljárás alakszerűségei nincsenek tüzetesen megjelölve. Részletesebb szabályokat tartalmaz a code az ügyészi hatáskörről szóló czím alatt (36—46. ez.), miből következik, hogy inkább a »police judiciaire« cselekményének kívánta a házkutatást tekinteni. E szabályok szerint bűntett miatt való tettenkapás esetében, vagy ha a ház tulajdonosa hatósági közbenjárást kért, az ügyészségnek joga volt házkutatást tartani. Az 1820. okt. 29-kí törvény (153., 157., 162.. ez.), a csendőrséget is feljogosította házkutatásra: ha tettenkapás esete forog fenn, ha a ház tulajdonosa vagy lakója kívánja a házkutatást. Számos kivételes rendelkezés van még Francziaországban, melyek a rendőrség közegeinek minden közelebbi feltétel nélkül megengedik, hogy korcsmákban, kávéházakbau s általában a közönségnek nyitva álló helyeken házkutatást tarthassanak. Az új franczia javaslatok (Le Royer-javaslat: 53—55. ez., 177. és következő czikkek) a vizsgálóbíró által és a »délit flagrant« esetében az ügyészség és rendőrség által teljesítendő házkutatásról külön intézkednek. A Le Royer-javaslat szerint a vizsgálóbíró mindenütt tarthat házkutatást, a hol az az igazság felderítése czéljából hasznosnak látszik. A közvádló és védő jelenléte nélkül is teljesíthető a házkutatás, de a ház vagy lakás tulajdonosának jelenléte rendszerint szükséges. Mindazáltal, ha ő távol van, vagy akadályozva van a megjelenésben, akkor is teljesíthető a házkutatás, de valamely családtag, ilyennek hiányában valamely a házban lakó, mindig értesítendő a házkutatásról. A Demóle-javaslat szerint, ha a terhelt fogva van, a házkutatásnak jelenlétében kell történni. De ha nem tud, vagy nem akar megjelenni: akkor megbízottat rendelhet. Ha nem rendel megbízottat, akkor a házkutatás két tanú jelenlétében történik. A szabadlábon levő terheltnek joga van a házkutatásnál jelen lenni; de ha meg nem jelen: a házkutatás csak kot