Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870£szám^ 337 helyesen Helie — »ils revétent un caractére absolu, ils s' étendent du cas prévu au cas imprévu, ils s'emparent de l'opinion du juge et l'égarent par une direction, qui devient erronée dés qu'elle devient générale«. Elfoglalt álláspontjánál fogva a javaslat nem is tartalmaz egyetlen ily természetű szabályt sem. Nincs ebben említés téve a teljes vagy nem teljes, az egyszerű vagy összetett, a közvetlen és közvetett bizonyítékról, a terhelő vagy mentő jelenségekről, nem sorolja fel a megelőző, egyidejű vagy utólagos jelenségeket, nem osztályozza erejük szerint,

: ezeket közeliekre és távoliakra vagy terjedelmük szerint közösekre és különösekre stb. Mindebből azonban nem az következik, hogy mindezen felosztások értéknélküli chablonok és hogy mindaz a munkásság, mit e téren századok óta kifejtettek, kárbaveszett munka volna. Azért, hogy a törvényből e felosztások kiszorultak, még nem következik, hogy ezek a bizonyítás jogának mai elvei szempontjából értékesíthetők nem volnának. De ha a javaslat mellőzte is az említett felosztásokat: nem mellőzte bizonyos bizonyítékoknak felsorolását és alkalmazásuk feltételeinek közelebbi megállapítását. A tanuk, a birói szemle, az okiratok, a terhelt kihallgatása, mint bizonyító eszközök, részletesen vannak szabályozva. Ezzel azonban korántsincs minden bizonyító eszköz kimerítve; mert hisz bizonyíték lehet minden, mi a bíróban a bizonyosság meggyőződését keltheti, és a javaslat távol is áll attól, hogy csak egyetlen körülményt, vonatkozást vagy gyanujelet, a mi bizonyítékul alkalmas, a birói mérlegelés köréből kizárjon. A jelen munkálat túllépne feladatának körén, ha a modern bűnvádi per bizonyító jogának minden elvi jelentőségű kérdését részletesen tárgyalná. A javaslat rendszerének felvilágosítása azonban szükségessé teszi a bizonyítás terhe (onus probandi) kérdésének rövid érintését. A tiszta vádper lényege kétségtelenül az, hogy a vádló a terhelő bizonyítást, a vádlott a mentő bizonyítást teljesítse. Róma bűnvádi pere, mely a magánvádon nyugodott, e rendszert valósította meg. Anglia a »burden of proof« tekintetében a polgári és bűnvádi perrend területén csaknem teljesen közös szabályokat állított fel. Az inquisitorius per ellenben a bírónak teszi kötelességévé a terhelő és mentő bizonyítékok összegyűjtését és rendezését. A javaslat, miként az általános részben kifejtve volt, nem valósította meg a tiszta accusatorius pert. Bár mind a franczia perrendet és az ennek nyomán keletkezett perrendtartásokat, mind a nemét birodalmi perrendtartást is a vádelv szempontjából messze felülhaladja, mégis a bizonyítás terhének megosztása szempontjából nem tette magáévá a tiszta accusatorius per követelményét. És helyesen, mert a meddig a bűnvádi per anyagi igazság után törekszik, és nem elégszik meg a civilig jog alaki igazságával: addig az ügyfelek közreműködését vezető bíróság nem kárhoztatható teljesen passiv szerepre. Sőt maga az ttgyfélegyenlőség igazán helyes értelmezése követeli, hogy az erős közvád ellenében a rendszerint gyengébb vádlott védelmének hiányait kitöltse a bírónak az a nemes hivatása, hogy különösen a mentő bizonyítékoknak hivatalból való összegyűjtése kiváló gondoskodásának tárgyát képezze. A javaslatról tehát, mely a kir. ügyésznek a perorvoslat használatát a terhelt javára is kötelességévé teszi, mely a bűnvádi perben eljáró minden hivatalos közeget arra kötelez, hogy a terhelő és mentő körülményekre egyenlő gondot fordítson, mely megengedi, hogy a biró és bíróság hivatalból idézzen meg tanukat és hallgasson ki szakértőket, stb., nem állíthatjuk azt, hogy a bizonyítás terhe megosztásának kérdésében a tiszta vádper ösvényén haladna. De ha közjog a büntető jog, ha közérdek a büntető igazságszolgáltatás: akkor a bűnvádi per bizonyító jogának a felperes és alperes bizonyító terhének polgárjogi elvein fölül kell emelkednie. A biró, midőn anyagi igazságra kell törekednie, nem nézheti tétlenül az ügyfelek tévedéseit, együgyűséget és tehetetlenségét. Ha lehet is arra számítani, hogy az ügyfelek iparkodnak bizonyítékaikat összegyűjteni: mégis előfordul, hogy csak jeleznek bizonyos tényeket, KÉPVH. IROMÁNY. 1892 — 97. XXVII. KÖTET. 43