Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

304 870. szám. Az országban nem állandó tartózkodás azonban csak akkor indokolja a letartóztatást, ha attól kell tartani a hatóságnak, hogy a terhelt szabadlábon maradása esetében megjelenni nem fog. E pont alatt nemcsak a külföldi, hanem a külföldön állandóan tartózkodó belföldiek is értendők. Az, hogy valaki külföldi, vagy külföldön lakik, egymagában nem ok a letartóztatásra. Ehhez oly körülményeknek kell járulniok, melyek ama meggyőződést keltik a bíróban, hogy a külföldi, vagy a külföldön tartózkodó kényelmesebbnek fogja tartani a meg nem jelenést, mintsem hogy magát a bűnvádi felelősségre vonásnak kitegye. d) A harmadik pont ismét több esetet, az úgynevezett collusio eseteit csoportosítja. A Carolina 11. czikkének félreértett magyarázata alapján minden particularis német törvényhozásban helyet foglalt a collusio, mint a letartóztatás oka. Még ott is, hol, mint Francziaországban, a tételes jog kifejezetten nem állítja fel a collusiót a letartóztatás okául, ez, mint a vizsgálati fogság súlyosító oka (»mise en secret, interdiction de communiquer«) érvényesül. A collusio miatt alkalmazható letartóztatás a legnagyobb visszaélésekre vezetett, mert az ártatlannál és bűnösnél egyaránt^ fel lehet tenni, hogy a gyanúra, illetve a bűnösség megállapítására szolgáló nyomokat javára megváltoztatni törekszik. Nincs is ok, mely annyi támadásban és kritikában részesült volna, mint a collusio. Nemcsak szoros határok közé szorítandónak, hanem egyenesen a vádper szellemével össze nem egyeztethetőnek, következéskép a modern perrendben mellőzendőnek vélik sokan a letartóztatás emez okát. Mindazáltal az ujabb tételes jogok, ha a megszorítás tekintetében követik is az elmélet útmutatását, a teljes mellőzésig nem mernek elmenni, mert félnek, hogy ezzel igen sok esetben a valóság felderítését koczkáztatnák. A javaslat nem követhette, a mint már a fejezet általános részében említve volt, a radicalis irányt, hanem beérte azzal, hogy mind az alkalmazás feltételei, mind az elrendelt letartóztatás tartama tekintetében a szükséges korlátokról gondoskodott. A javaslat három irányú tevékenységet von a collusio fogalma körébe: a bűntársakkal (részesekkel, orgazdákkal, bűnpártolókkal) való összebeszélést, a tanuknak vagy szakértőknek hamis vallomásra, illetve nyilatkozatra reábirását és a tett nyomának megsemmisítését vagy megváltoztatását. A terheltnek ilynemű tevékenységét azonban csak úgy veszi oknak a letartóztatásra, ha arra nézve bizonyíték vagy nyomatékos jelenség van, másrészt párhuzamba helyezi a jelzett tevékenységeket a szándékkal. A súlypont »a bizonyíték vagy a nyomatékos jelenség« helyes értelmezésére van helyezve. Nem szabad ugyanis határozatlan vélelmek vagy puszta lehetőség alapján a letartóztatás emez okát érvényesíteni, hanem a veszélynek vagy in concreto bizonyosnak kell lenni, vagy legalább is csaknem a bizonyosság határáig jutott legnagyobb valószínűséggel kell bírnia. Ily megszorítás nélkül a letartóztatás emez oka elegendő, hogy minden bűnvádi per elfogatassál vegye kezdetét, mert mi sem könnyebb, mint általában feltenni az összebeszélés veszélyét. A hazai judicatura gondoskodni fog arról, hogy a nyomatékos jelenségek tartalmát szigorúan magyarázza. Ha már külső tényekben nyilvánította a terhelt, hogy az igazságszolgáltatást meghiúsítani törekedett: akkor a collusio veszélyének feltételezése igazolva van. De ha ily természetű külső tény (összebeszélés, vagy a nyomok eltávolítása) nem súlyoSodik a terheltre, az erre irányuló szándék vélelmezése csak akkor van igazolva, ha külső tények szólnak a terheltnek ama szándéka mellett, hogy bűntársait, vagy a tanukat, szakértőket hamis vallomásra, illetve nyilatkozásra akarja birni, vagy a nyomokat stb. megváltoztatni. A puszta feltevés, hogy a terhelt a vizsgálati iratokat el fogná tulajdonítani, vagy hogy a terhelt nagyon gazdag s igy valószínű, hogy meg fogná vesztegetni a tanukat, szakértőket stb., semmi esetre sem oly concret ok, a mi miatt a letartóztatás elrendelhető volna. Helytelen volna a letartóztatást más, harmadik személynek a terhelt tudtán kivül tanúsított magatartása miatt elrendelni, ellenben helyesen cselekszik a hatóság, ha az összebeszélés veszélyének mér-