Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 265 ha nem is használták a tortura rendes eszközeit, de annak ezektől eltérő minden faját, melylyel beismerést lehetett kicsikarni szabadon, sőt közhelyesléssel alkalmazták. Ez ismét a legális bizonyítás rendszerében találja természetes magyarázatát, mert oly esetekben, hol a törvénykivánta bizonyítékok hiányzanak, de a bíró meggyőződése szerint a bűnösség valószínű volt: mindenáron iparkodtak a beismerést kicsikarni s mivel a tortura hagyományos eszközeihez nem nyúlhattak, mindennemű más mesterséges kényszerítő eszközhöz folyamodtak. Az étel, ital, ágy megvonása, éjjeli kihallgatások, mint a torturának nem rendes eszközeit a kínvallatás eltörlése után is alkalmazhatni vélték. Később emez; eszközök helyébe a lelki tortura minden kigondolható fajának alkalmazása lépett. A suggestiy, a homályos, kétértelmű, fogásos kérdések, meglepetések, megengedett hazugságok stb. képezték a feladatának magaslatán álló vizsgálóbíró kedvelt eszközeit. A »code d'instruction criminelle« csaknem egészen megfeledkezett e kérdés szabályozásáról, a joggyakorlat azonban határozottan inquisitorius szellemben fejlesztette a terhelt kihallgatását. Az újabb particularis német törvényhozás általában a franczia jogot utánozta s tán a frankfurti perrendtartást (219. §.) és a braunschweigi törvényt (43. §.) kivéve, valamennyi abból indult ki, hogy vádlottnak kötelessége az igazmondás s következéskép a terhelt kihallgatásában nem csupán védelmi, de egyúttal vizsgálati eszközt is kiváat felállítani. Hazánkban — a mint ez az általános rész történelmi adatai között már megemlítve volt — szintén meghonosodott volt a tortura. Ezzel a terhelt kihallgatásának jellege is teljesen inquisitorius alakot öltött. Hiába mondta ki az 1790/91 iki XLII. t.-cz, hogy »Torturalia Examina ex eo, qnod idoneum et congruum eruendae veritatís Médium haud constituant, quin poenam potius sapiant; adusque etiam, donec circa Praxim criminalem regnicolariter aliud quin statútum fuerit, simpliciter interdicta érint< ; hiába tiltotta hivatalvesztés mellett a Helytartótanácsnak 1818. szeptember 29-én, 26-841. szám alatt kelt intézménye bármi erőszak használását a vallatásoknál: a gyakorlatban nem volt ritkaság a legsanyargatóbb kényszerítő eszközök alkalmazása sem. De nem is lehetett máskép, hisz Szlemenics még 1836-ban (Fenyitőtörvényszéki magyar törvény 1836. 177. lap) azt tanította, hogy >semmi sem tilalmazza> hogy a vallató biró a felelni nem akaró, dühösködést színlelő, feleleteivel csintalankodó vagy ellenmondásait megegyeztetni nem akaró rabnak makacsságát sanyarúbb tömlöczczel vagy mértékletes veretessel meg ne zabolázza.« Sőt Szlemenics említett művének második kiadásában is, melyet 1847-ben a magyar tudományos társaság adott ki, a fentebbi szavak szórói-szóra olvashatók. (153. lap.) Az országbírói értekezlet (II, 8. §.) nem tartott szükségesnek más rendelkezést, mint hogy egyszerűen az 1790/91: XLII. t.-cz.-re hivatkozott. Az alkotmány helyreállítása után három év múlva már ismét szükségesnek találta az igazságügyi kormány, hogy rendeletet bocsásson ki a testi bántalmazással járó vallatási rendszer eltiltása tárgyában. A »vallatásnál — mondja az 1870. aug. 11-én 12.720. szám alatt kiadott rendelet — bármely kínzás vagy testi bántalmazás alkalmazását már az 1790/91. évi XLII. t.-cz. is eltiltotta s az ezen törvény tilalmának megszegése által netalán történő visszaélések megbüntetése iránt az Országbírói Értekezlet javaslatának II. része 8. §-a szerint újabb intézkedések szükségét nem találta, nem vélvén föUételezhelőnek többé, hogy arra még jelenleg is indok merülhessen fel; de most azon szomorító tapasztalat által indíttatva, hogy még mindig több felé fordulnak elő esetei a kínzó vallatásnak, ezennel felhívom a közönséget, hogy gondosan őrködjék a felett, hogy ezentúl közegei a testi bántalmazással járó vallatási rendszertől szigorúan tartózkodjanak, továbbá azok, kik e tekintetben hivatalos hatalmukkal Visszaélnek, szoros feleletre vonassanak s érdemlett büntetéssel fenyíttess ének.« A királyi biróságok szervezése óta a bíróság tagjai ellen kényszerítő eszközöknek a KÉPVH. IROMÁNY. 1892—97. XXVII. KÖTET. 4