Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. siám. 255 feleket meghallgatja. Ezek a rendelkezések nincsenek ellentétben a nyilvánosság elvével. A nyilvánosságnak csak akkor van helye, midőn az ügy főtárgyaiásra kerül; midőn már valószínűvé van téve az, hogy a terhelt csakugyan bűnös. Az előzetes eljárás során azonban, midőn még csak az adatgyűjtés munkája foly; midőn a közönség a vizsgálati cselekmények teljesítésénél ki van zárva; midőn az eljárás nyilvánossá tétele veszélyesnek éa a terheltre nézve is károsnak mutatkozik s éppen azért még a korlátlan ügyfélnyilvánosságot sem fogadta el a javaslat: mivel sem lehetne indokolni a vádtanács üléseinek nyilvánossá tételét. III. A vizsgálat menete. (117-127. §§.) 1. Már többször ki volt emelve, hogy az előkészítő perszak a javaslat ama része, melyben aránylag legtöbb eltérés volt szükséges a vádrendszertől. Ily eltérések főkép ama pontokon észlelhetők, a melyekben a vádelv következetes érvényesítésének az anyagi valóság érdeke és az eljárás fontosabb czélszertíségi igényei állottak útjában. Ez okokból rendeli a javaslat 117. §-a, hogy, bár a vizsgálati eljárás megindítása indítványtól van feltételezve, a vizsgálat folyamában szüségeseknek mutatkozó cselekményeket a vizsgálóbíró saját kezdeményezéséből, indítvány nélkül is megteheti. A büntetőpernek többször kifejtett sajátszerű természete indokolja e rendelkezést. Valamint az állam büntető jogát nem lehet magánjogi igénynyel azonosnak, vagy csak hasonszerűnek is tekinteni, úgy lehetetlen a büntető eljárást teljes következetességgel a polgári per mintájára szervezni. A két eljárás rendeltetése, a megvalósítandó jogok külömbözösége miatt, egészen máa. A magánjogi követelést lehet érvényesíteni vagy nem, az állam uem tekinti ezt magára nézve relevánsnak; a büntetést nem követelni, a legalitás (33. §.) elvébe ütköznék. A magánjogi felperes használhatja vagy mellőzteti bizonyítékait, mert a jogszolgáltatás beéri azzal a valósággal, melyet a biró a felek által önként eléje terjesztett bizonyítékokból felismerhet; a művelt állam jogrendje nem engedi meg, hogy a tényleges valóságot nem igazoló bizonyítékok alapján büntetés legyen alkalmazható. A magánjog alanya engedhet igényeiből, kevesebbet követelhet, mint a mennyivel az adós tartozik; a büntetőjog terén szorosan annyit kell követelni és szigorúan annyit kell megítélni, a mennyit az anyagi jog előir. Ebből következik, hogy az állam kötelessége a tényeket anyagi valóságuk szerint kideríttetni. A kir. ügyészségről szóló III. fejezet indokolása kifejti, hogy miért van a kezdeményezés és a pervitel joga külön közegekre bízva; ugyanott elő voltak adva az e jog gyakorlásánál irányadó szempontok is. Ezek azonban mit sem változtatnak a bűnügy közjogi természetén. A megkezdett ügyben tehát az elállás és a megszüntető indítvány kivételével, a vizsgálóbíró rendelkezik s eljárását nem lehet indítványhoz kötni. Reá nézve csak a 102., 106. §§. korlátai léteznek. Mig tehát a 117. §. első és második bekezdései általánosságban jelölik meg a kötelesség ama körét, melyet a vizsgálóbiró a vizsgálat folyamában minden indítvány bevárása nélkül betölteni köteles: addig a 117. §. harmadik bekezdése és a 118. §. részletesen fejezik ki a vizsgálat tartalmát. Hogy minő sorrendben teljesítse a vizsgálóbiró a vizsgálati cselekményeket, ezt praegnans szabályba foglalni alig lehet. Az eset körülményei szabják meg a teendők sorozatát. A 118. § pusztán jelzi ama cselekményeket, melyek a vizsgálat során teljesítendők és melyekről részletesen külön fejezetek (X., XI., XII., XIII., XIV.) intézkednek. Hogy mily szellemben kell a vizsgálatot teljesíteni, arra nézve már a javaslat 9. §-a adott általános utasítást. Az itt kiemelt részrehajlatlanság kiváló mértékben kötelessége a vizs-