Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

242 870. szám. el ne legyenek zárva, hogy bizonyos vizsgálati cselekmények teljesítésénél az ügyfelek jelenléte biztosítva legyen, oly követelmények, melyeknek jogosultságát senki sem vonja kétségbe. Egy pont van, mely e területen éppen a gyakorlati élet igényeinél fogvj sok aggodalomra ad okot és ez az, vájjon megengedendö'-e az, hogy a vádló és a védő a terheltnek, továbbá, hogy a vádló és a terhelt, illetve a védő a tanuknak formális kihallgatásánál jelen lehessenek és mind a kérdezésben, mind az észrevételezésben részt vehessenek. A német jogtudomány már Feuerbach óta követeli az ügyfélnyilvánosság ily értelmű megvalósítását. Mindennek daczára sem az osztrák, sem a német birodalmi perrendtartás ezt magáévá nem tette és miként ez bővebben van a terhelt kihallgatásáról szóló X. fejezet indokolásában kifejtve, a belga javaslat sem fogadta el. A törvényhozás munkálatai közöl egyedül a most érintett helyen bővebben tárgyalt franczia javaslat és az ehhez csatlakozó 1882-iki és 1886-iki hazai javaslataink azok, melyek megengedik, hogy a vádló és védő a terheltnek, továbbá a vádló és terhelt (védő) a tanuknak vizsgálóbiró által teljesített kihallgatásánál is jelen lehessenek, azokhoz kérdéseket intézhessenek és vitázat alakjában tisztázhassák a felvett bizonyítékokat. Az 1888-iki kormányjavaslat már szakított ezzel a rendszerrel s szabályul állította fel azt, hogy a terheltnek és a tanuknak a vizsgálóbiró által teljesített kihallgatásnál rendszerint sem a vádló, sem a védő; a tanúkihallgatásnál rendszerint még a terhelt sem lehet jelen (122. §.). Minthogy a jelen javaslat is az ügyfélnyilvánosságot rendszerint kizárja s igy rendszere esetleg visszalépésnek tekinthető szemben az 1882. és 1886*iki javaslatoknak idevonatkozó intézkedéseivel, szükséges nyíltan és határozottan feltárni az okokat, mélyek a jelen javaslat álláspontjára nézve irányadók voltak. Mindenekelőtt nem lehetett elzárkózni az 1886-iki javaslat részletes tárgyalásra kiküldött szaktanácskozmányban is kifejezésre jutott ama kifogás helyessége elő], hogy az 1882-iki és 1886-iki javaslatok csakis in thesi engedik meg a terheltnek a szóban levő nagy jogokat, mert hisz a vizsgálóbiró »fontos ok« czímén kizárhatja a terheltet a tanuk és a védőt a terhelt és a tanuk kihallgatásáról (79., 136. §§.). Igen valószínű tehát, hogy »a vizsgálat sikerének érdekét« mindig elég fontos okul ismernék el és a vizsgálóbiró bizonyára saját megnyugtatására az eljárás esetleges meghiúsításával járó felelősségének érzetében legtöbaször élne is a kizárás jogával. Ennek azután csak az volna az eredménye, hogy mivel az ügyész ki nem zárható, a terhelt és tanuk kihallgatásánál a vád szempontja nyerne túlsúlyt. A czélt tehát, hogy t. i. a felék egyenlő joggal vegyenek részt a vizsgálatban, éppen nem érné el e rendszer. Egyébiránt nem érhető el ez akkor sem, ha a felállított szabály alól kivételnek nem is volna helye. A vizsgálatban a tanukat rendszerint nem egy, hanem külömböző időben hallgatják ki. Lehet, hogy a terhelt kihallgatására is több izben van szükség. Vájjon feltehető-e, hogy a védő a vizsgálóbiró előtt, vagy éppen a távolabb eső járásbíróságoknál teljesített kihallgatásukra pontosan meg is fog jelenni? Lehet-e a szegényjog alapján eljáró védőtől azt kívánni, hogy minden tanú kihallgatásán ott legyen és heteken keresztül minden idejét e megjelenések emészszék fel? Bizonyára az volna az eredmény, hogy a védők legtöbbször elmaradnának a kihallgatásokról és a közvád minden ellensúly nélkül gyakorolhatná a kihallgatáson befolyását. Vagy lehetne-e a vád és a védelem egyensúlyáról szó ott, a hol a tanuk kihallgatásánál a legtöbbször kellő műveltséggel nem biró terhelt állana szemben a közvádló kérdéseivel és megjegyzéseivel? Ezért mindaddig, míg nem lehet minden bűnügyben behozni a kötelező védelmet, míg