Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.
Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete
192 870. szám. Ha ugyanis a megbízhatóbb ítélet feltételének ismerjük el, hogy a birót lehetőleg mentesíteni kell minden teendőtői, mely nem tartozik szorosan véve a cognitióhoz; ha meggyőződésünk az, hogy a bizonyítékok megszerzését és a jogi mozzanatok érvényesítését legbiztosabban maguk a felek eszközlik; ha mindezek a tekintetek a perrendtartásnak oly alakítását javasolják, mely szétválasztja az inquisitoríus perben egyesített vádlói, védői és ítélő teendőket s a bűnvádi eljárást a polgári per formáival veszi körül: úgy ez logikailag arra fog vezetni, hogy a terhelt védelmének gyakorlása külön közegre bízandó éppúgy, mint a vád gyakorlása. A terheltnek ez a joga úgy határozható meg, hogy szabadságában áll a rendszeres váddal rendszeres védelmet állítani szembe. Magában foglalja tehát azt a jogosultságot, hogy a vád ténybeli adatait megerőtlenítse, juridicus érvelését megczáfolja, az eljárás minden cselekményét a törvényesség szempontjából ellenőrizze. Világos, hogy e teendők épp oly jogi képzettséget tételeznek fel, mint a milyen a vád képviseletéhez szükséges, és nem kell bizonyítani, hogy azokra a terhelt rendszerint nincs qualificálva. De miután a fennebbiek szerint főfontosságú közérdek, hogy a formális védelem joga tényleg gyakorolva legyen, ebből szigorúan véve az következnék, hogy az állam köteles védőről gondoskodni, a mint vádlóról gondoskodik. Es e szervezeti teher alól az állam nem is menekülhetne, ha minden rendezett országban nem léteznék oly intézmény, melynek legfontosabb feladatai közé, törvény szerint és nemes tradirio folytán, éppen a bűnügyi védelem tartozik. Az ügyvédségben az igazságszolgáltatás készen találja azokat a közegeket, kikre teljes megnyugvással bízhatja e processualis teendőt. Mai nap nincs már törvényhozás, mely mindezeknek helyességét kétségbe vonná. Azonban tagadhatatlan, hogy e követelmények megvalósítása gyakorlati nehézségekbe ütközik. A most kifejtett elméletnek szükségszerű folyománya ugyanis az volna, hogy minden ügyben és az eljárás minden szakában kötelezőleg kellene védőt kirendelni. A már említett gyakorlati akadályok miatt a törvényhozások egyike sem fogadta el egész terjedelmében a theoria e folyományát. Az ügyek nagy része oly egyszerű, hogy ténybeli és jogi oldaluk kétségre alig szolgáltat alkalmat. A tapasztalás mutatja, hogy ezekben a formális ügyvédi védelem rendszerint nélkülözhető. Azért az élet kényszere megteremtette a megengedett és a kötelező védelem kategóriáit, egészben véve azt a szabályt követvén, hogy az előbbi bármely ügyben a terhelt tetszésétől függ, ellenben az utóbbi egyes tüzetesen megjelölt esetekben még a terhelt kívánságára sem mellőzhető. A javaslat lehetőleg megvalósította a fennebbi elveket. Az eljárásban közreműködő minden közhivatalnoknak és hatósági közegnek kötelességévé tette az anyagi védelmet (9. §.), az alaki védelemnek pedig annyi tért engedett, mennyi az eljárás czéljainak komoly veszélyeztetése nélkül egyáltalán engedhetőuek mutatkozott. Törekvése arra irányult, hogy egyrészt a védelem semminemű ügyben és a per semmi szakában ne legyen formaliter kizárva, másrészt azonban a védelem szabadsága vagy kötelező volta ne fajuljon az ügymenetnek veszélyes késleltetőjévé. 2. E tekintetek ama kérdés megvitatására vezetnek: milyen időponttól fogva legyen megengedve a védő közreműködése? A régi inquisitoríus per, a már érintett okokból, nem kedvezett az alaki védelemnek, a bírónak mindent felölelő tevékenysége mellett nem nyílhatott tér az intézmény számára és az eljárás titkosságával nem fért volna össze a védőnek ellenőrző hivatása. Az e korbeli, különösen a franczia törvényhozás, határozott ellenszenvvel viseltetett a védelem iránt, az igazság meghiúsításának eszközét látta benne s arra a fonák eredményre jutott, hogy éppen a legsúlyosabb bűntetteknél zárta ki. Fényes kivétel volt e tekintetben a Carolina, mely jogot adott a terheltnek, hogy már az előkészítő eljárás alatt védőt nevezzen vagy neveztessen. A nyomozó eljárás szelleméből következett azonban, hogy a gyakorlat éppen nem pártolta az intézményt s a XVIII. századbeli német codificatiók nagyon megszorították az alaki védelmet.