Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

870. szám. 193 Századunk törvényhozása lassankint engedett az inquisitorius elvnek merevségéből s ezzel az alaki védelemről is kedvezőbb felfogás kezdett érvényesülni, bár az első évtizedekben kelt törvények nagyobbára azt. tartották, hogy a védelemnek rendszerint csak a főeljárásban, az ítéletet közvetlenül megelőzőleg van helye. A védő szerepe az előkészítő eljárás befejeztével és a hol vád alá helyezés létezett, ez után kezdődött, tartalmilag tehát a cselekmény büntetendőségének és a büntetés mértékének vitatására irányult (defensio ad avertendam vei minuendam poenam). Az előkészítő perszakban csupán fontosabb közbeszóló határozatok előtt engedték meg a védelmet, a melyek a terheltre a büntetés súlyával biró következményeket hárították (például pro avertenda tortura, incarceratione). Ez volt egészben véve az 1848 előtti magyar per rendszere is. Az ítélkező eljárás előtti védelem (defensio praeliminaris) teendőit a materialis védelem körébe és lényegileg a vizsgálóbíróra tartozónak tekintette. Az alaki védelemnek (def. meritoria) rendesen csak abban az időpontban adott helyet, mikor a vádlott alaki keresettel állott szemben: tehát az előkészítő eljárás befejezése után. Innen kezdve azután, mondhatni, korlátlan volt. A perbeszédek száma nem volt megállapítva, sőt az oltalom annyira ment, hogy régi jogunknak egy alaptétele szerint a büntető ítélet soha sem emelkedett jogerőre, azt mindig meg lehetett czáfolni, mert — úgymond Szlemenics — a büntető hatalom ártatlanokra nem terjed ki. Az ujabb törvények soká nem tértek el attól a szabálytól, hogy a formális védelem sajátképen való területe az ítélkező eljárás. A Code d'instr. crim. és az ezt követő törvényhozások nagyobb része még csak külön fejezetet sem szentelnek a védelemnek, világosan mutatván ezzel, hogy a védőt mellékszemélynek tekintik, kit a törvény csak túlzó óvatosságból szerepeltet. Az előkészítő eljárásra semmi befolyása nincs. A franczia törvényben a 294., 295., 302., 305., 311., 363. és 468. czikkek az egyedüliek, melyek a védelemről szólanak s mindannyian a vád alá helyezés utáni perszakot tartják szem előtt. Hasonló rendelkezések találhatók a franczia mintára készült német particularis törvényekben és az 1850-ikrausztriaiban. Az 1843-iki magyar javaslat (249. s következő §§.) szintén csak a vizsgálat befejezése után rendelkezik a védelemről. Ha a most nevezett törvényekben és az 1843-iki magyar javaslatban előforduló azokat a rendelkezéseket, hogy bizonyos vizsgálati cselekményeknél (például házkutatásnál) a terhelt védője, vagy »képviselője« jelen lehet, védelemnek nem akarjuk venni, űgj egyedül az 1849. augusztus 22-én kelt braunschweigi (7. §.) és az 1849. ápril 14-én kelt hessen-nassaui törvény (70. §.) adnak helyet a védelemnek már a vizsgálat folyamában. A későbbi német törvények egy része egy-egy félénk lépéssel tovább ment, de a praeliminaris védelem feltétlen megengedéséhez, egész a legújabb birodalmi törvényhozásig, nem jutott el. Ugyanez áll az olasz bűnvádi eljárásról, mely éppen nem ismeri az előkészítő eljárás alatti formális védelmet. A javaslat e kérdés megoldásánál a leghaladottabb 'álláspontra helyezkedett és vádoló rendszere folytán erre kellett is helyezkednie. Első §-a szerint ugyanis bűnvádi eljárásnak csak vád alapján lévén helye s a terhelt az eljárás minden szakában váddal állván szemben: a védelmet már az előkészítő eljárásban is meg kellett engedni. Azért rendeli az 53. §., hogy a terhelt az eljárás egész folyamában és már a nyomozás alatt is használhat védőt. Ehhez hasonló korlátlansággal csak az 1877-iki német birodalmi törvény (137. §.) rendelkezik, mert az 1873-iki osztrák bűnvádi eljárás (45. §.) már némi megszorításokat rett fel szabályába. A javaslat az előkészítő eljárás alatt, ugyan a legsúlyosabb bűntett esetében sem teszi kötelezővé a védelmet, de a megengedhetőség tekintetében a gyakorlatilag lehetséges határig ment. Az idézett §. rendelkezésének helyes értelmezése ugyanis az, hogy a terhelt kívánságára mindig megengedendő a védő igénybevétele és hogy azt még a vagyontalanság sem akadályozza, mert ez esetben szegény védelemnek van helye az ügyvédi rendtartás 50. §-a szerint. KÉPVH. IROMÁNY. 1892 — 97. XXVII. KÖTET. 25