Képviselőházi irományok, 1892. XXVII. kötet • 870. sz.

Irományszámok - 1892-870f. A bűnvádi perrendtartásról szóló törvényjavaslat indokolásának kezdete

164 , 870. szám. szerint gyakorolja; de nem is tekintve ama körülményt, hogy ez a közvádlói intézmény egészen más szervezetét tenné szükségessé, a kívánt biztosítékot még sem nyernó'k meg, mert elvesztenek a kormánynak a bűncselekmények megtorlására közjogi tekinteteknél fogva nélkülözhetetlen befolyását, a vád túlsúlya pedig, legalább az elállás eseteiben változatlan maradna. Nem szerencsésebb ama javaslat, hogy az államügyészség működésében a legalitás elve legyen érvényre emelve. Mert a legalitás szigorú megvalósítása, a mint az a III. fejezet indokolásában ki volt mutatva, se nem lehetséges, se nem kívánatos. Végre is nem marad más hathatós correctivum, mint az, hogy a közvádló részéről akár a törvény helytelen magyarázatából, akár az opportunitás téves felfogásából elkövetett mulasztások pótlását, az államügyészség kötelékén kívül álló egyénekre bízzák, vagyis a magáivádtól teljesen elvont működési kört nekik legalább részben ismét megnyissák. Minthogy a hivatalból való eljárás és külön állami vádközeg vívmányait sehol sem akarták feladni, az általános actio popularis, Grneist-nek lelkesült ajánlata daczára sem volt képes tért foglalni. Annyi azonban már alig vita tárgya, hogy egyes, érdekkörüknél fogva arra hivatva látszó magánegyéneknek, mint magánvádlóknak, a bűnvádi eljárásban az államügyészség működését kiegészítő' hatáskör adandó. Ettó'l nemcsak azt várják, hogy az államügyészség számos jelentéktelen s a közérdeket nem érintő ügyben a vádképviselet kötelessége alól felszabadul, hogy oly törvénysértések is megtorolva lesznek, melyek miatt az államügyészség az opportunitás téves értelmezése mellett az állam és az igazságszolgáltatás valódi érdekének megsértésével nem emel vádat, hanem hogy a közvádló a vád képviseletében is buzgó és jól értesült segédet nyer. A mellett kielégíteni kívánják a bfíncselekménynyel sértettnek Glaser által (»Das Prinzip der Strafverfolgung«) oly fényesen védett természetes igényét, hogy annál az eljárásnál, mely az ő jogainak megzavarásáért is elégtételt szerezni van hivatva, teljes semlegességre és tétlenségre kárhoztatva ne legyen. Már ezekből is kivehető, hogy itt nem a károsítottnak magánjogi igényeiről van szó, nem arról, a mit a franczia bűnvádi eljárás és az azt követő törvényhozások »action civile«, a németek »adhaesio« alatt értenek. Az a kérdés, hogy a bűncselekményből eredő polgári igények a bűnperrel kapcsolatosan intézhetők-e el, egészen más természetű s már a javaslat 5. §-ának indokolásakor volt tárgyalva. A most kifejtett értelemben közreműködő magánvádló a közvádat érvényesíti; csak a vád képviseletében történik változás, az eljárás czéljában nem. A querela laesi, mely alatt régenten a feljelentést, a magánindítványt, vagy a kártérítés iránti keresetet értették, itt egészen más jelentésben van használva: a magán-egyénnek a köz-vádra való legitimatiója, kereshetősége értelmében. 0 a közjogi sérelmet toroltatja meg, közvád (Strafklage) útján; bár nincs kizárva, hogy egyúttal magánjogi sérelme miatt is orvoslást keressen. A magánegyénnek ily közjogi functióval való felruházása elvi akadályokba alig ütközhetik. Az az ellenvetés, hogy ez által a közvád erkölcsi alapjától volna megfosztva, mert a vád a magánérdek előmozdítására használtatnék fel, könnyen megezáfolható. A közérdeket nem mindig lehet tüzetesen elválasztani a magánérdektől, sok esetben teljesen összevágnak; az meg egyenesen ritkaság, hogy a jogosult Magánérdek homlokegyenest ellenkeznék a kozédekkel. A közérdek többnyire nem egyéb, mint a magánérdeknek ész- és czélszerű kibővítése, az utóbbinak képviselőjét tehát nem lehet a közvádra elvileg alkalmatlannak tekinteni. Ellenben nem lehet szemet hunyni ama gyakorlati tekintet előtt, hogy már a magánvádló közbelépésének lehetősége nagyobb tevékenységre serkenti a közvádlót és visszatartja a