Képviselőházi irományok, 1892. XXVI. kötet • 840-870. sz.
Irományszámok - 1892-844. Törvényjavaslat, a közös hadsereg (haditengerészet) és a honvédség beszállásolásáról szóló 1879-ig évi XXXVI. törvényczikk némely szakaszának módositása tárgyában
844. szám. 17 Melléklet a 844. számú irományhoz. Indokolás, „a közös hadsereg (haditengerészet) és a honvédség beszállásolásáról szóló 1879. évi XXXVI. törvényczikk némely szakaszának módositása tárgyában" benyújtott törvényjavaslathoz. Az 1879. évi XXXVI. törvényczikk életbeléptetésének napjától, vagyis ugyanazon év július 1-től fogva a katonai lakbéreknek kipuhatolását és ezen alapon új lakbórszabásnak életbeléptetését, valamint a helyőrségi állomásokat képező egyes községeknek a bérszabás valamely osztályába való sorolását, ezen törvényczikk 30. §-ában foglalt határozványok szem előtt tartásával, eddigelé már négy izben kellett eszközölni. Mindjárt az 1879-ik évi július 1-től fogva az 1880-ik év végéig terjedő hatálylyal megállapitott első bérszabás — szemben a hatályon kivül helyezett és az előbbi szabályok alapján kiadott bérszabással — az egyes lakbérosztályok bértételeiben úgy a havidíjas katonai személyek lakásaira, mint a bérszabás szerint térítendő mellékszükségletekre nézve, emelkedést mutatott. Ezen emelkedés nemcsak az 1881 —1885-iki időszakra nézve az 1880-ik évben felállított bérszabásban jelentkezett, hanem az 5—5 évenkint kiadott újabb bérszabásokban is. Ennek megvilágításául példaképen a századosi lakás bérszabásszerű térítési díját említem fel, mely a bérszabás 5-ik osztályát véve alapul: az 1880. V • , . , [305 frt » 1885. év vegélg érvén y ben 320 » » 1890. I állolt árszabásban ( 364 ^ tett ki; — az 1895-ik év végéig még érvényes bérszabásban pedig már 388 forintra emelkedett. A mellékszükségletek térítésénél mutatkozó fokozatos emelkedés megvilágítására pedig szolgáljon a következő példa: egy 25 — 30 D-méternyi kiterjedésű iskolaszoba után a bérszabásnak szintén 5-ik osztálya szerint járó bérszabásszerű térítési díj az 1880. » 1885. » 1890. év végéig érvényben állott bérszabásban 80 frtra 84 » 96 » rúgott, — holott az 1895-ik év végéig még érvényes bérszabásban már 100 írtban volt megállapítandó. KÉPVH. IROMÁNY. 1892 — 97. XXVI. KÖTET. .3