Képviselőházi irományok, 1892. XXIII. kötet • 734-777. , CVI-CXX. sz.
Irományszámok - 1892-734. A „közigazgatási biróságokról” szóló törvényjavaslat előzetes tárgyalására kiküldött bizottságnak jelentése
734. szám. 1 éO^t. sző/m. A „közigazgatási bíróságokról" szóló törvényjavaslat előzetes tárgyalására kiküldött bizottságnak JCJLCJ.J, UDMU* A közigazgatási bíróságokról szóló javaslat törvényhozási tárgyalásának előkészítésére kiküldött bizottság a belügyminister által a képviselőház elé terjesztett 510. számú törvényjavaslatot beható tanácskozás után úgy általánosságban, valamint a •/. alatt mellékelt szöveg szerint módosított részleteiben is elfogadta. Mielőtt eme elhatározásunk indokolására térnénk, czélszerünek véljük a közigazgatási bíráskodás eszméjét és lényegét közigazgatási állapotainkhoz viszonyítva néhány általános vonásban jelezni, nem csupán azért, hogy tanácskozásaink lefolyását lehetőleg híven ecseteljük, de kiválóan azon okból, hogy a tudomány elvont tételeit, az elmélet tetszetős tanait a gyakorlati élet követelményeivel megfelelő összhangba hozzuk. És e törekvés nem mondható feleslegesnek, mert habár a pénzügyi administratio terére kiható az 1883. évi XLIII. t.-cz. alapján létesített jogszolgáltatás gyakorlatilag kimutatta a közigazgatási bíráskodás tulajdonképeni rendeltetését, a közigazgatás egyéb ágaira való kiterjesztésének szüksége pedig az 1891. évi XXXIIÍ-ik törvényezikkbe iktattatott, mindezek daczára vagy talán ép ezen okokból a közvélemény az administrativ iudicaturának reformjával szemben az elmélet felelősség nélküli tanainak hatása alatt oly magasra fokozott igényeket támaszt, melyeket a tapasztalás által tanácsolt helyes mértékre leszállítani már azért is szükséges, nehogy a túlcsigázott várakozások révén egyoldalú ítészét tárgyává tétessék egy részletes kidolgozásában is sikerűit oly concrét javaslat, mely elvi alapjaiban a tudomány vívmányait az élet szükségleteivel, abstract igazságokat a tapasztalással, az óhajtandót a kivihetővel összeegyezteti. Törvényhozásunk egész története szakadatlan láuczolatban bizonyítja, hogy alkotásaiban soha sem rajongott az eszményekért, hanem mindig számolt a reális feladatokkal; szakított az előítéletekkel mindannyiszor, valahányszor ezt a kor a felvilágosodás szellemén kivül érdekeink is úgy követelték, elfogadta az újitmányokat is, de mindenkor csak a különleges viszonyainkat mérlegelő óvatossággal, tartózkodott azonban oly átmenet és kellő előkészület nélküli gyökeres átalakításoktól, melyeknek jótékony vagy megrázkódtató hatását csak a tapasztalás, a gyakorlati alkalmazás képes igazolni. Az okszerű következetesség tényét észleljük tehát az 510. számú törvényjavaslat egész irányzatában, mely azonban egyrészt határozott haladást jelent a múlt és a jelennel szemben, másrészt a jövő számára egy teljesen megbízható és fejleszthető intézménynek szilárd alapját megteremti. KÉPVH. IROMÁNY. 1892—97. XXIII. KÖTET. i
